Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Hátat fordított a világnak

Ámon Bálint tizennyolc éves volt, mikor önként véget vetett életének. Édesanyja a fiú alkotásaiból emlékkiállítást rendezett, ami szerdán nyílt meg a győri József Attila-kultúrotthonban.
Az édesanyja fia alkotásai előtt. Az emlékkiállítás tegnap nyílt meg a győri József Attila-kultúrotthonban.
– Nem tanult soha rajzolni, nem járt szakkörre, hogy képezze, tökéletesítse magát. Bálintnak a rajz életforma volt. Neki nem kellett magyarázni a tónusozást, a formaérzéket sem kellett tanítani – mondja találkozásunkkor édesanyja, akiben hosszú hónapok óta munkált a késztetés, hogy a fia műveiből válogatott tárlattal emlékezzen tragikus körülmények között elveszített gyermekére. Elképzelését Bálint osztálytársai is örömmel nyugtázták.

„ Szinte alig múlik hét anélkül, hogy érdeklődést, őszinte szeretetet, vigasztalást ne kapnék tőlük. Nagyon szerették Bálintot, fontos volt számukra, és persze viszont."

– Mi sem bizonyítja jobban, mint az a jelképes gesztus, hogy a ballagás után a fiú sírjától indult a kis csapat szerenádozni, mindenszentekkor is megrendülten állták körül a szomorú sírt. Nemrég, Bálint-napkor egy lány keresett fel és elmondta: nővére kérte meg, hogy virággal emlékezzen a fiunkra.

– Tíz évig vártunk rá. Nagyon jó gyerek volt, jól tanult, sok mindennel foglalkozott. Aztán jött a baj: ahogy a szakemberek mondták, serdülőkori krízisbe került, majd a mélydepresszió, egészen addig, hogy kettévált benne a világ. Mindennel próbálkoztunk: pszichiáter, természetgyógyász. Kívül erősnek látszott, de belül törékeny, gyenge volt. Naponta szembesülök fényképével, tárgyaival... Hiányzik nagyon... Többször próbálta magától eldobni az életet. Egy alkalommal eltűnt. Pár napig a Püspökerdőben rejtőzködött: súlyos sebeket ejtett magán, gyógyszert vett be, ráadásul tél volt, hideg, ki is hűlhetett volna. Csoda, de akkor hazatért. Talán nem véletlen, hiszen két templomban is imádkoztak érte...
Halála előtti héten beszéltünk meg egy időpontot Budapestre, hogy ott is próbálkozzunk. Kérdezte tőlem, mikor megyünk, mondtam, a jövő hétfőn. Erre valami különös hangsúllyal megjegyezte: „Jaaa!" Valami olyasmi volt a hangjában, hogy ez neki már késő. Persze ezt csak utólag értettem meg... Vidámnak tűnt az utolsó napon, mégis belül valami rossz érzés szorongatott. Biztattam, hogy maradjon itthon, tanuljunk művészettörténetet. Abból akart érettségizni.

Lebeszélt róla, mondván: mennie kell, mert egy barátjának tételeket ígért. Miután egyedül maradtam, takarítani kezdtem. Leemeltem a polcról egy köteg könyvet és mögülük az ölembe gurult néhány véres pénzdarab. Szinte azzal egy időben, mikor meghalt... Ezeket Bálint még akkor rejthette oda, amikor a Püspökerdőből megkerült... Nagyon megijedtem, telefonáltam az iskolába, ott nem tudtak róla... Akkor úgy éreztem, én is utánamegyek, de egyre több minden erősített meg abban, hogy maradnom, tennem kell... Egyre több minden, így főként azok a versek, üzenetek, amelyek hajnaltájt jönnek tőle: „Az egyetemes emberi más, mint az egyéni." Egy másik: „Találd meg lényedet ebben a harag áztatta világban, ne keress mindig értelmet, oldódj a magányban! Találd meg önmagad, vezérel az Isten." Ezek a gondolatok életerőt adnak, vigaszt és programot... Nemrégiben kaptam egy kazettát, Cseri Kálmán igehirdetéseit.

„ Egy helyütt Ábrahámról beszél, mikor fel kell áldoznia fiát, Izsákot. Ennek kapcsán mondja a lelkipásztor: minél nagyobb súly nehezedik a vállunkra, annál közelebb kerülünk az örökkévalósághoz."
Vagyis: amikor a mérleg egyik serpenyőjét a teher földig nyomja, a másik az ég felé emelkedik...

Beszélgetésünk végén az édesanya egy fényképet mutat. Bálinttal ülnek a tóparton, mellettük egy hófehér hattyú hintázik a vízen. Pk háttal a világnak, tekintetükkel a végtelen felé.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tévedésből rabosítva

A Győri Városi Bíróság büntethetőséget kizáró okra, tévedésre hivatkozva megszüntette az eljárást… Tovább olvasom