Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Határérték felett a szmog, de riadótól nem kell tartani

Győrben kis mértékben, Sopronban jelentősen az egészségügyi határérték fölé emelkedett a szálló por koncentrációja. A szakemberek szerint jó, ha például a légzőszervi betegek kevesebbet tartózkodnak odakint, s aki teheti, most gázzal – és nem szilárd tüzelővel – fűt.
Sopronban majdnem a 78 mikrogrammot is elérte tegnap a köbméterenkénti szálló porkoncentráció, a tavaly elhíresült pm10, amely miatt a fővárosban 2009-ben korlátozni kellett kis időre a közlekedést. Idén erre talán a beígért hidegfront miatt nem kerül sor, de azért a szakemberek azt javasolják, hogy aki például légzőszervi betegséggel küszködik, minél kevesebbet tartózkodjon a levegőn. S bár a szálló por koncentrációját igazából a szél képes csak hatékonyan feloldani, jobb, ha a vegyes tüzelésű háztartásokban most gázzal fűtenek.

Lautner Péter a környezetvédelmi felügyelőség mérőállomásainak vezetőhelyettese elmondta: a pm10 esetében az egészségügyi határérték 50 mikrogramm köbméterenként, s ezt Sopron mellett már a győri Szigeti Attila utcai mérőállomáson is meghaladta a szennyezettség mértéke kedden. Tudni kell egyébként, hogy a küszöbértékek alatt mindig a huszonnégy órás átlagot kell érteni, ezért a tegnapi adatokról ma még nem számolhatunk be. Valószínű egyébként, hogy javult a helyzet.

Az egészségügyi határérték után a második fontos küszöb a 75 mikrógramm/köbméter, mert ha ezt az értéket két egymást követő napon is eléri a szálló por koncentrációja – és a harmadik napra sem jósolnak enyhülést – akkor az önkormányzatokat, védelmi bizottságokat fel kell készíteni. Ha ugyanez a folyamatosság már 100-as érték felett is igaz, akkor riasztani kell lakosságot – ez történt tavaly Budapesten és kisebb mértékben Sopronban is, ahol 126-ig emelkedett a pm10.

Lautner Péter elmondta: a mostani szmog nem egy-egy városhoz kötődik, ezt mutatja, hogy a megyén kívül eső Sarródon is 43 fölé emelkedett az átlagérték. E közben, ugyanezen a kedden Győrben 59-et, Sopronban 77,7-et mértek, de nap közben volt 100-as részértéke is a pornak, szerencsére éjszaka mindig tisztul a levegő. Lautner Péter szerint azonban a forgalom korlátozása ilyenkor már nem segít elég hatékonyan: év végén vagy év elején, a szélmentes időben a Kárpát-medence gyakran hasonlít egy fazékhoz, amelynek fedele – vagyis a hideg levegő – nem engedi hűlni az edény belsejét. S hogy konkrétabbak legyünk: a légkört most jelentősen szennyezi a kerekek által felkavart só is – véli a szakember. Enyhülést csak a szél hozhat, és várhatóan hoz is, így szmogriadótól egyelőre nem kell tartani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Petz-kórház: uniós forrás a munkatársak továbbképzésére

A közel 46 millió forintos projekt keretében 48 munkatárs továbbképzésére nyílt lehetőség. Tovább olvasom