Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 13°C | 25°C Még több cikk.

Hárommillió forintot költhettek az iskolaudvarra

Győr - Hárommillió forintot költhetett udvara felújítására a a Fekete István Általános Iskola. A pénzt játékon nyerték.

A Nyerjen a mi iskolánk! többéves játéka az Univer Product Zrt.-nek. Az elmúlt tanévben meghirdetett támogatási program fődíját a Fekete István Általános Iskola vitte el a többi pályázó elől, a pénzt tavasszal megkapta, a vakáció ideje alatt pedig el is kellett költenie az intézménynek.

A lelkes diákoknak és a szülői támogatásnak köszönhetően a főbejárathoz közel egy filagória készült el, ahol a szünetet tölthetik a tanulók, de tanórák vagy óvodai ünnepségek megtartására is alkalmas.

Az udvarra padok kerültek, így akár egy egész osztálynyi gyereket is le tudnak ültetni tanáraik – könnyen lehet, hogy a friss levegőn még a tudás is jobban megragad majd bennük. A kicsiknek füves focipálya épült palánkkal, körbekerítve és egy homokozó padokkal, amely a tervek szerint térköves burkolattal is kiegészül. Az új eszközök épségére – szintén a nyereményből – kamerarendszer felügyel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanévkezdés helyett takarítás Bőnyben

Bőnyben csak jövő hétfőn kezdődik az iskola. Még a tanárok is takarítják a helyi tanintézményt a… Tovább olvasom