Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 4°C

Hárommillió euróból épül légszennyezettség mérő hálózat Nyugat-Magyarországon - Videó!

A projekt lévén bárki tájékozódhatna az adott térség légszennyezettségről. A mért adatok a levegő tisztításában is segítenek, de a gazdasági-és társadalmi életen is javíthatnak. Akár új beruházásokat is vonzhat.

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, egy három éve benyújtott pályázaton nyert több mint két és félmillió eurót a légyszennyezés-mérő projekt megvalósítására.

Ehhez az Európai Regionális Fejlesztési Alap is hozzájárul, így összesen 3.084.731 euro az anyagi keret.

Szentgotthárd, Mosonmagyaróvár és Szombathely önkormányzatai a Burgenland tartományi önkormányzattal együttműködve dolgoznak a projekten.

"Cél, a folyamatos légszennyezettség mérés kiépítése, telepített és mobil, azaz autókra szerelt berendezésekkel. Olyan területeket is lefedünk ezáltal, ahol eddig nem tudtunk méréseket végezni. Készül egy légszennyezettség térkép is, melyen látható lesz, hogy hol van szükség beavatkozásra a tisztább levegő érdekében.

Fontos, hogy az adatok gyorsan összevethetők és leolvashatók legyenek. Ezek a városfejlesztésben és a szmogriadó tervekben is segítségünkre lesznek" - mondta Németh Zoltán, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója, a hétfői sajtótájékoztatón Győrben.

Sajtótájékoztató Győrben a légszennyezettség mérő hálózat kiépítéséről.
Sajtótájékoztató Győrben a légszennyezettség mérő hálózat kiépítéséről.

Továbbá a határon túli együttműködés is fontos mozzanata a terveknek. Osztrák oldalon, a burgenlandi tartományban is épülnek mérőberendezések. Így azt is mérhetjük, hogy milyen anyagok és milyen mennyiségben mozognak országunk és a szomszédos országok között.
 
A projekt illusztrálja, hogy kötelességünk együtt dolgozni osztrák szomszédainkkal a közös érdekek miatt.

"A mérési adatokat minél szélesebb körben elérhetővé kell tenni. Az új berendezésekkel az egészen alacsony szennyezettséget is mérni tudjuk majd, az adatokra alapozva pedig azonnali intézkedéseket lehet tenni - tette hozzá Lautner Péter, a győri mérőállomás munkatársa.

További előnyök, hogy a mért információk segítik a helyi gazdasági, természeti, egészségügyi és szociális környezet fejlesztését, de újabb vállalkozások betelepülését is elősegíthetik.

Videó: Cseh Róbert

Olvasóink írták

  • 4. titokgyula 2011. május 18. 06:43
    „Az összeget igen csak sokallom. El sem tudom képzelni miért ilyen drága. Több hobbista rendelkezik ilyen szerkezetekkel, őket kellene hálózatba kötni. Jobban is értenek hozzá.”
  • 3. kisspeti 2011. május 17. 21:48
    „Na,most kik fognak jól járni?Kiváncsian várom,mert itt a szeszgyár szaga büdös,ééésss,majd jó lesz ha tudjuk hogy ez káros????”
  • 2. Hunicum 2011. május 17. 07:51
    „Azzal, hogy tudjuk mekkora a légszennyezettség még nincs megoldva a semmi.

    http://www.myspace.com/video/vid/61270884#pm_cmp=vid_OEV_P_P”
  • 1. Silence 2011. május 17. 07:04
    „Tök jó. A győri, budai úti szeszgyár és a fehérvári úton levő Graboplast bűze most már még precízebben lesz mérhető, és azonnal megtudhatjuk, hogy mitől rohad szét a tüdőnk. És a többi, a megyénkbe telepített környezet és emberbarát fröccsöntő, vulkanizáló és műanyagipari üzemek is megbirizgálhatják az érzékeny műszereket.
    És mi fog történni? Semmi. Statisztikákat és szép grafikonokat lehet majd létrehozni, hogy itt milyen jó a levegő (oké mondjuk Pekingihez képest biztos) és minden rendben. Azonnali intézkedések? Ugyan már...Csukjuk majd be az ablakot? Vagy amikor a télen a rádióban mondatták be, hogy a belvárosban estefelé lehetőleg kerüljük az utcát, mert nem fúj a szél és kicsit (szerintem nagyon) túllépte az légszennyezettség az egészségügyi határértéket!? Végül a sógorokról is néhány szót. Azért azt láthattuk mekkora nagy ívben tesznek a környezetvédelemre ha rólunk van szó (lásd bőrgyár és a habzó Rába). Uraim ez csak porhintés és engedjék meg, hogy pesszimistán kételkedjek a helyi környezetvédelmi lobbi erejében (bár sok sikert kívánok nekik). Az ipari lobbi erje mindenhol erősebb, és egy korrupt kiszolgáló közegben, (akinke nem inge, ne vegye magára) országban pedig általában azt érnek el, amit akarnak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokakat csábít a színpad – 170-en jelentkeztek a színház felhívására!

A három napra tervezett válogatóra összesen 170-en adták be önéletrajzukat, ami meglepően magas szám. Tovább olvasom