Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 17°C Még több cikk.

Három nap segítő szeretet

Győr - Közel kétszáz fiatal végzett önkéntes munkát pénteken a megyeszékhely egészségügyi, szociális és gyermekintézményeiben.

Kerítést festettek, virágot ültettek, meséltek, muzsikáltak. A ˝72 óra kompromisszumok nélkül˝ segítő program pénteken kezdődött önkéntes munkaalkalmaira közel kétszáz fiatal jelentkezett a győri iskolákból.

Egyik csoportjuk délelőtt a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház gyermekosztályán mesékkel szórakoztatta a kis betegeket, egy másik szorgos társaság az intézmény Magyar utcai bejáratánál a kerítést festette. Délután többen a Mónus utcai óvoda udvarán homokozót ástak, takarítottak, illetve jó néhányan a Kálóczy téri idősek otthonánál ültettek virágot.

A segítő programokat a Győr Egyházmegyei Katolikus Ifjúsági Fórum (GYEKIF) szervezte. Vezetője, Saáry Tibor portálunknak elmondta: – Nem az a fontos, hogy hányan vesznek részt a munkában, hanem az, hogy milyen szívvel teszik az önként vállalt dolgukat. Egyfajta sajátos misszió, amit cselekszenek, remélhetőleg követendő példát mutatnak kortársaiknak.

Az egyik lelkes résztvevő, Gergely Richárd elmondta: néhányan az osztálytársai közül furcsállták, hogy hétvégén kórházkerítést fest szórakozás helyett.

A csütörtökön kezdődött önkéntes munka alkalmaira közel kétszáz fiatal jelentkezett. Fotó: Krizsán Csaba
A csütörtökön kezdődött önkéntes munka alkalmaira közel kétszáz fiatal jelentkezett. Fotó: Krizsán Csaba

– Én pedig azt vallom, jó érzés, ha reggel, mikor felébredek és a tükörbe nézek, olyan valaki tekint vissza rám, aki előző nap valami jót tett – hangsúlyozta a fiatalember.

Diáktársa, Ráskai Ákos is úgy véli: a mai világban csak pénzért, juttatásért dolgoznak az emberek, pedig véleménye szerint fontos azok karitatív segítése, akik például egészségi állapotuk, koruk miatt rászorulnak erre.

– Ez a három napon át ˝megalkuvás nélkül˝ végzett munka nemcsak azoknak jelent örömet, akikért, akiknek tesszük, hanem nekünk is, akik végezzük – vélekedett érdeklődésünkre Hegedüs Zsuzsanna. Barátnője, Geréb Liza Rebeka szavaihoz még hozzátette: – Ha az embernek van ideje, szándéka és lelkes elhatározása, akkor miért ne tennénk jót. Mert hát jót tenni valóban jó! 

Olvasóink írták

  • 2. Hombre 2009. október 17. 18:25
    „Jó látni hogy segítenek a gyerekek,másrészt meg szomorú hogy nekik kell lefesteni a kerítést. Nincs a kórházaknak ilyesmire pénze. Miért nem küldi a város a z ingyenélő közmunkásokat,aztán drótkefézhetnék meg festhetnék. Amennyi segíílyes van,az egész kórházat le lehetne velük festetni.”
  • 1. iq 2009. október 17. 09:19
    „ÉRTÉKES EMBEREK NEKEM SIKERÜLT SZEMÉLYESEN IS LÁTNI A MUNKÁJUKAT AZT LELKESEDÉST HÁT SOK EMBER ,CÉG TANULHATNA TŐLÜK, NEMES FELADATOT LÁTNAK EL HISZEN A PAMOK.KERITÉSÉT FESTIK REMÉLEM A MENEDZSMENT MEG KÖSZÖNI NEKIK ,LEGALÁB OLYAN STÁBBAL MINT A ZÖLD ZÁSZLÓ KIHELYEZÉSÉNÉL!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cölöpözik az új hidat - Galéria, videó

Győr - A nagy költségek miatt bizonytalan, hogy a „kis Böskét" felállítják-e újra. Tovább olvasom