Kisalföld logö

2017. 03. 01. szerda - Albin 3°C | 12°C Még több cikk.

Három nap barokk Győrben

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a győri barokk esküvőt augusztusban. A hagyományos és az újdonságokkal teli programra több tízezer vendéget várnak.


Három napra barokkba öltözik a győri belváros, illetve a vidám felvonulás és az esküvői menet idejére az a több mint 160 hölgy és úr, akik a gazdag program részeként korabeli magyar és nyugati divatot idéző ruhát öltenek. Az augusztus 9-én kezdődő XXI. Barokk Esküvő programját tegnap sajtótájékoztatón mutatták be a Zichy palotában.

A 21. Barokk Esküvő részletes programja >>
Keglovich Ferencné projektvezető elmondta, hogy a nagy érdeklődéssel kísért rendezvény hagyományos felvonulással és szerenáddal kezdődik, majd a Győri Nemzeti Színház művészei egy barokk vígjátékot - a Mirandolinát - mutatnak be a Széchenyi téren. A rendezvény csúcspontja augusztus 10-én este a barokk esküvő, amelynek közel háromnegyedórás ceremóniája a Radó-szigeti medencére helyezett színpadon zajlik, ahová a Baross úton végigvonulva fog megérkezni az esküvői sereglet. A keddi sajtótájékoztatón bemutatkozott az idei ifjú pár, Ádám Annamária és Véghelyi Tamás is, akiket Csörgits Lajos győri aljegyző ad össze.

Keglovich Ferencné elmondta, hogy sok más mellett újdonság az idei programban az úgynevezett barokk performance a Csónakos szobornál, a Vivaldi zenéjére komponált lézershow, illetve Harcsa Veronika és a Fugato Orchestra zsinagógabeli koncertje, amely korabeli zenét ígér modern ˝átfogalmazásban˝. A szervezők a gyerekekre is gondoltak: augusztus 10-11-én őket különleges játékok, ezüsttallér gyűjtés, kézműves foglalkozások, barokk játékeszközök várják.

A sajtótájékoztatón Somogyi Tivadar alpolgármester hangsúlyozta, hogy a barokk Győr történelmének egyik legsikeresebb korszaka. Erre épül ez a rendezvény, amely méltán népszerű, hiszen sokszínű programmal idézi fel és meg a XVII-XVIII. század világát.

Fotó: H. Baranyai Edina/Kisalföld-archívum
Fotó: H. Baranyai Edina/Kisalföld-archívum

Olvasóink írták

  • 1. poorman 2013. július 23. 19:46
    „" A keddi sajtótájékoztatón bemutatkozott az idei ifjú pár, Ádám Annamária és Véghelyi Tamás is, akiket Csörgits Lajos győri aljegyző ad össze. "

    Aha.. röhög a májam......
    Az aljegyzőnek milyen joga is van???
    Az anyakönyv-vezető aki erre jogosult nem???? Polgárilag legalábbis.
    Egyházilag meg az illetékes csuhás!!!

    Azt már csak remélni tudom, hogy az idén nem vmi külhonit "esketnek" Győrben!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A 21. Barokk Esküvő részletes programja

Augusztus 9-10-11-én rendezik a 21. Barokk Esküvőt Győrben. Tovább olvasom