Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Három levél Komszol-ügyben

Több levéllel próbálja elérni Dézsi Csaba András önkormányzati képviselő, hogy ne valósulhasson meg a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) telephelybővítése. A beruházást ellenzik a Kálvária utcai iskolába járó gyerekek szülei és a környék lakói is.
A Kisalföldben szeptember 19-én megjelent „Teherautó-parkoló az »iskolaudvaron«" című cikk nyomán levelet írt Dézsi Csaba András nádorvárosi képviselő Balogh József polgármesternek, Kovács Barnabásnak, a Komszol ügyvezető igazgatójának, valamint Németh Zoltánnak, a Komszol felügyelőbizottsági elnökének. Ezekben azt írja: a Nádorvárosi Közoktatási Központban – amelynek része a Kálvária utcai iskola – tanuló gyerekek szülei és a környék lakói megdöbbenéssel szereztek tudomást arról, hogy iskolájuk és lakásaik közvetlen közelében a Komszol telephelybővítést hajt végre.

A helyi politikus kifejti: ellenzik a lépést, mert a nehézgépjárművek nem a városrész frekventált helyére valók. Hangot ad azon véleményének, hogy a Komszolt el kellene költöztetni erről a területről. Szerinte túlzó Kovács Barnabás kalkulációja, aki a Kisalföldben hárommilliárd forintra taksálta a „költözés" költségeit.

A képviselő a polgármestert arra kéri, vizsgálja meg, miként lehetséges egy ekkora terület lebetonozása, illetve hogyan lehetne a Komszol telephelyét lakóövezetté nyilvánítani. Az ügyvezető igazgatótól egyebek mellett azt kérdezi, mire alapozta a hárommilliárd forintos költségbecslést, illetve mennyibe kerül a mostani terjeszkedés, és azt kinek a pénzéből fizetik. Németh Zoltántól azt kéri, tanulmányoztassa át a Komszol gazdálkodását.

Ehhez a témához kapcsolódó hír, hogy aláírásgyűjtés kezdődött a telephelybővítés ellen. Az íveket a Kálvária utcai iskola aulájában írhatják alá azok, akik egyetértenek az azon megfogalmazottakkal.
H. G.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horgászvilágbajnok Győrből

Nagyszámú magyar közönség szurkolt a két megyei versenyzővel, közöttük a győri Hamar Ferenccel… Tovább olvasom