Kisalföld logö

2018. 06. 20. szerda - Rafael 18°C | 29°C Még több cikk.

Három ittas vezetőt fogtak három óra alatt Győrben

Négyen nem használtak biztonsági övet, egy sofőr pedig áthajtott a piros lámpánál.

A Győri Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a Győr-Moson-Sopron Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság támogatásával tartott ismét "Villámittas" ellenőrzést három helyszínen, egy-egy órán át tegnap délelőtt.

Az ellenőrzés három órája alatt három vezetőnél jelzett a műszer. Az eredmény azért is érdekes, mert a 9 órakor kezdődő akcióban mindjárt az elején két vezető fújt értékelhetőt a szondába. Egyikük elmondta, hogy előző nap éjfélkor még ivott, pechjére abból maradt a szervezetében. A jogszabály szerint ezt nem lehet figyelembe venni, színjózanul kell autóba ülni.  Az akcióban összesen 781 sofőrrel fújatták meg a szondát.

Az ellenőrzésen kivétel nélkül minden járművezetőt megszondáztattak a rendőrök. Fotó: Tóth Gyula
Az ellenőrzésen kivétel nélkül minden járművezetőt megszondáztattak a rendőrök. Fotó: Tóth Gyula

A rendőrök a többi szabály betartására is figyeltek, négy vezetőnél kellett eljárni, mert nem használták a biztonsági övet. Büntetésük egyenként 10 ezer forint volt. Egy Citroën vezetője a közlekedési lámpa "mélypiros" jelzése ellenére hajtott át a kereszteződésen, ő közigazgatási eljárásban 50 ezer forint bírságra számíthat. Engedély nélküli vezetésért egy embernek 6 ezer forint bírságot kell fizetni, ő otthon hagyta a jogosítványát.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpár hajtású kombájnt építettek a győri egyetemisták! - videó, fotók

Pár száz forintos Zsiguli alkatrészt is építettek a kombájnba a győri egyetemisták. Az eredmény: 15 perc alatt 200 kockából és teniszlabdából 185-öt szedett össze a gépük. Tovább olvasom