Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Harmincéves születésnapjukat ünnepelték a győri hármasikrek - videó, fotók

1983. augusztus elején jött világra Szalai Mónika, Nikolett és Szilvia. A három kislánynak egykoron csodájára jártak a lakótelepen. Ma már mindhárman boldog anyukák.

A Kisalföld 1983. augusztus 2-án számolt be arról az örömteli hírről, hogy hármasikrek születtek Győrött. "A terhesség harminchetedik hetedik hetében határoztunk úgy, hogy megindítjuk a szülést.

Szakmai érdekesség: meglehetősen ritka, hogy hármasikreknél ilyen sokáig sikerül késleltetni a szülést.

Ugyancsak szakmai ritkaság, hogy a három kislány - a 2,6 kilós Mónika, a 3 kilós Szilvia, valamint a 2,1 kilós Nikolett - együttes súlya rekordnagyságú: 7 kiló 70 deka" - nyilatkozta anno a babák világrajövetelekor dr. Bücs Gábor főorvos.


A Kisalföldben egykoron fotó is jelent meg a győri hármasikrekről
A Kisalföldben egykoron fotó is jelent meg a győri hármasikrekről


"Húsz méterenként állítottak meg bennünket"

A Kisalföld 30. születésnapjukon látogatta meg Mónikát, Nikolettet, Szilviát és édesanyjukat.

"Hármasikrek napjainkban is ritkán születnek, de a nyolcvanas évek elején főleg ritkaságszámba ment a hármas fogantatás. A lányok születése előtt a Petz-kórházban utoljára 1981-ben születtek hármasikrek.

Ezt onnan tudom, hogy a szóban forgó soproni családtól kaptunk babakocsit, amellyel nem volt egyszerű közlekedni. Annyira széles volt, hogy a liftajtón nem fért, így első körben mindig csak két babát tudtam a kezeimben az emeletre hozni.

Amikor sétálni indultunk a lányokkal a hatalmas babakocsival, húsz méterenként állítottak meg bennünket. Biztos az anyai elfogultság is mondatja velem, de akkoriban tényleg a csodájára jártak a lányoknak" - elevenítette fel a szülés után első hónapokat Soós Erzsébet.


Videó: Cseh Róbert


"Mindig igyekeztem őket és a másik két gyermekemet is önállóságra nevelni"

"Csak úgy repült velük az idő, nagyon jó babák voltak. Igaz, mindig is azt vallottam, hogy minden gyerek jó, csak a szülők képesek elrontani a kicsiket.

Sok anyuka nem meri levinni a boltba a gyermekét, mert hisztit csap az üzlet közepén. Nekem ettől nem kellett tartanom, a lányok libasorban jöttek utánam, s gyerekfejjel megértették, hogy jól be kell osztanunk a pénzt.

Egy év után már szobatiszták voltak, amit azért említek, mert mindig igyekeztem őket és a másik négy gyermekemet is önállóságra nevelni. Nagyon büszke voltam a fiamra, amikor hat évesen egyedül kísérte el a lányokat óvodába, mert nekem korán reggel dolgoznom kellett.

Amikor pedig megszületett a legkisebb lányom, Zsuzsa, őt is bátran rábízhattam az akkor 11 éves lányokra, különösen Szilvire" - folytatta a ma már boldog nagymama.

Majd hozzátette: "a családunkban több iker baba született a lányokon kívül, vagyis van rá esély, hogy Móni, Niki és Szilvi gyermekei szintén ikerbabákat hozzanak majd világra".


A hármasikrek édesanyjukkal és húgukkal. Zsuzsa ötlete volt, hogy testvéreit meglepje 30 év után egy újabb Kisalföld-riporttal - fotó: Cseh Róbert
A hármasikrek édesanyjukkal és húgukkal. Zsuzsa ötlete volt, hogy testvéreit meglepje 30 év után egy újabb Kisalföld-riporttal - fotó: Cseh Róbert


Az egykori kislányok ma már boldog anyukák

Érdekesség, hogy ugyan Mónika és Szilvia egy burokban nőtt édesanyjuk pocakjában, mégsem hasonlítanak egymásra - ellentétben a külön burokban gyarapodó Nikolettel, akit napjainkban is néha összetévesztenek az ismerősök Mónikával.

"Nagyjából 20 éves korunkig éltünk együtt, aztán igyekeztünk saját lábra állni. Szilvi volt közöttünk mindig a legvagányabb, ő 18 évesen bevállalta, hogy külföldre költözik, s Londonban bébiszitterként vállalt munkát. Neki született először babája, Balázs már hatéves" - mondta Mónika.

"Majdnem azonos időben lettünk terhesek Mónival, a barátaink sokat viccelődtek azzal, hogy `ti még ezt is együtt csináljátok´.

Mónika kisfia, Roland tavaly ősszel született, míg a kislányom, Lia nyolchónapos. Nagyon örülünk annak, hogy Móni ismét áldott állapotban van, s idén születik a második babája" - tette hozzá Nikolett.


A kép bal oldalán Mónika Rolanddal, középen Szilvia Balázzsal, jobb oldalon Nikolett Liával - fotó: Cseh Róbert
A kép bal oldalán Mónika Rolanddal, középen Szilvia Balázzsal, jobb oldalon Nikolett Liával - fotó: Cseh Róbert


"Móni a bal és Niki a jobb kezem"


"Nehéz megfogalmazni, hogy a szeretetten túl mit jelentünk egymásnak. Bármikor támaszt nyújtunk a másiknak. Sokszor úgy hiszem, hogy Móni a bal és Niki a jobb kezem.

Több példa akadt arra, amikor az egyikünk megbetegedett, rögtön megéreztük, hogy a másik bajba került" - fogalmazta meg búcsúzóul a hármasikrek szövetségét Szilvi.



Szerkesztőségünk szakácskönyvekkel lepte meg a hármasikreket


A kisalfold.hu a győri hármasikreket egy-egy Kisalföld szakácskönyvvel ajándékozta meg 30. születésnapjuk alkalmából, s ezúton is sok boldogságot kívánunk Mónikának, Nikolettnek és Szilviának!


Olvasóink írták

  • 13. kicsi_lany 2013. augusztus 05. 19:57
    „12. Csipetke

    ...nehogy megtudják az emberek, hogy a kettesikrekhez nem járt lakás...”
  • 12. Csipetke 2013. augusztus 05. 19:39
    „Érdekes, a gratuláló soraim miért nem jelenhettek meg? Csak mert nekem is ikerlányaim vannak, ilyen születési dátummal????”
  • 11. gáborgábor 2013. augusztus 05. 18:20
    „BOLDOG SZÜLINAPOT LÁNYOK,NANUKA,SZILVIA,és NIKI”
  • 10. zsucci 2013. augusztus 05. 17:49
    „Kedves ekkenekepen !
    Csak az lehet hírérték, ha valaki megöli az anyját, esetleg a gyermekét? Hiszen mostanság másról se hallani.. Boldog témák már fel sem merülhetnek?”
  • 9. zoli76os 2013. augusztus 05. 17:17
    „A lányok születése előtt a Petz-kórházban utoljára 1981-ben születtek hármasikrek.

    Ez nem igaz mert 1976-ban is születtek a Petz kórházban, a Kisalföld főlapján szerepeltek!”
  • 8. SzórakészÍrókéz 2013. augusztus 05. 15:35
    „Szépek ! Hosszú, boldog életet kívánok mindegyiküknek !”
  • 7. oxana 2013. augusztus 05. 13:36
    „Továbbra is sok boldogságot!”
  • 6. Pretorianus 2013. augusztus 05. 11:56
    „Isten éltesse őket! Erzsébetnek, az édesanyának ismeretlenül is kézcsókom! Példamutatása követendő,hajrá magyarok! :)”
  • 5. omarhulm 2013. augusztus 05. 10:54
    „Menj a francba ekkenekepen... Minek olvasod, ha nem érdekel. A te gépeden csak a kisalfold.hu jön be? Szánalmas vagy.

    Sok boldogságot a családnak!”
  • 4. HT 2013. augusztus 05. 10:39
    „Szép család!”
  • 3. Goldmund 2013. augusztus 05. 10:17
    „Nekem is tetszik a cikk!”
  • 2. Jethro_Tull 2013. augusztus 05. 09:13
    „1. ekkenekepen 2013.08.05. 08:35
    Én ezt a cikket érdekesnek találom !!”
  • 1. ekkenekepen 2013. augusztus 05. 08:35
    „komoly témák, mint mindig...
    névváltoztatás blikkre nincs tervben?!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hintatolvaj járt Győrszentivánon - keresi a rendőrség

A Törökverő úti játszótérről lopta el az ismeretlen a hintát. Tovább olvasom