Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Harminc millió forintot csaltak ki áldozataiktól Győr környékén

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomozást folytat üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás és közokirat-hamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt Bugár Veronika 36 éves nagyszentjánosi lakos és Ádám Szilvia (korábbi nevei: Tama Szilvia illetve Sztojkáné Tama Szilvia) 40 éves győri lakos ellen.
A gyanúsítottak hitelközvetítőként azzal az ígérettel csaltak ki több millió forintot, hogy a kölcsönt később bankhitelből kamattal visszakapják.

Biztosítékként a kölcsönvevő személyek tulajdonában lévő ingatlanokat jelölték meg.



A képen látható férfi és nő, hamis személyi igazolvánnyal jelentek meg a szerződéseket készítő ügyvédeknél, mint ingatlan tulajdonosok. A kölcsönöket azóta sem fizették vissza, a sértetteknek mintegy harmincmillió forint kárt okoztak.



A rendőrség Ádám Szilviát és Bugár Veronikát elfogatóparanccsal körözi, a képen látható férfit és nőt pedig keresi.

Várja azok jelentkezését, akik a két körözött nő hollétéről, tartózkodási helyéről tudnak és felismerik a képen látható személyeket.

Kéri azon károsultak jelentkezését is, akiket a gyanúsítottak ily módon becsaptak.

Bejelentés tehető hivatali időben a 06-96/520-016 telefonszámon, vagy levélben a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság postacímén: 9002 Győr, Pf.:302.

Olvasóink írták

  • 5. meir 2011. április 20. 23:30
    „a no fejerol az "ET" jut eszembe!!-vajon ez is az egre mutatva mondta hogy,;-"hazaaaaa"!?lol-lol-lol!!”
  • 4. Goldmund 2011. április 20. 14:42
    „Sztojkáné ..... hm, beszédes név. Aki élőben találkozott velük, annak valószínűleg a bőrszínük is beszédes lehetett. Ilyeneknek pénzt kölcsönözni???? Valahogy nem tudom az áldozatokat sajnálni.

    De ha hófehér bőrű, színmagyarok volnának is: az az egyszerű, apró, pitiáner kérdés egyik kölcsönadóben sem merült fel, hogy ha a kölcsönvevők bankhitelt tudnak felvenni (amiből törlesztenének), akkor minek kérnek mástól kölcsön?

    És még valami: "A gyanúsítottak hitelközvetítőként azzal az ígérettel csaltak ki több millió forintot...."
    Hitelközvetítőt én is ismerek. De ő nem magányszemélyek pénzéből nyújt hitelt, hanem bankok/pénzintézetek hitelét közvetíti. Mint minden tisztességes hitelközvetítő.”
  • 3. annobon 2011. április 20. 10:13
    „Mindig is voltak/vannak/lesznek emberek, akik mások hiszékenységéből megélnek. Őket hívják úgy, hogy szélhámosok!”
  • 2. tonybacsi 2011. április 20. 05:37
    „van itt lové,,,kérem”
  • 1. aerodragon 2011. április 19. 22:43
    „Már megint <moderálva> garázdálkodnak... Van még ember, aki ilyen arcoknak bedől??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri Aréna - Heteken belül kiderülhet hol épül

Heteken belül bejelenthetik, hol épül meg a győri multifunkcionális csarnok. Tovább olvasom