Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Harmadszor is Pannonhalmi Jazz-Terasz

Pannonhalma - Egy fesztivál vagy rendezvénysorozat életében a harmadik évad már túlmutat egy ötlet megvalósítására irányuló próbálkozásokon, sokkal inkább annak létjogosultságát igazolja. Így van ezzel a Pannonhalmi Jazz-Terasz, ahol idén is remek előadókat köszönthetnek az igényes zene kedvelői.

"Az elmúlt évek tapasztalata alapján úgy érezzük, jazz-koncertjeink megtalálták törzsközönségüket, a kérdés pedig már csak az, hogy a legfeljebb 200 fős hallgatóság sorainak üresen maradt néhány székét a következő ígéretes program során ki foglalja el" - mondta el a kisalfold.hu-nak Illés Tamás, az Apátsági Pincészet marketing- és kereskedelmi vezetője.

Nézzük, a 2009-es "jazzmenetrendet"!

2009. június 05. péntek 19.30 óra (Esőnap: 2009. június 07. vasárnap 19.30 óra).

Super Trio

Vukán György – zongora, Berkes Balázs – nagybőgő, Kőszegi Imre – dob.



Vukán György.
Vukán György.


2009. június 26. péntek 19.30 óra (Esőnap: 2009. június 28. vasárnap 19.30 óra).

Harcsa Veronika Quartet

Harcsa Veronika – ének, Blaho Attila – zongora, Oláh Zoltán – nagybőgő, Majtényi Bálint – dob.


Harcsa Veronika.
Harcsa Veronika.


2009. július 17. péntek 19.30 óra (Esőnap: 2009. július 19. vasárnap 19.30 óra).

Fábián Juli Jazz Riff

Fábián Julianna – ének, Sárik Péter – zongora, Csejtey Ákos – szaxofon, Papesch Péter – basszusgitár, Födö Sándor – dob.


Fábián Juli Jazz Riff.
Fábián Juli Jazz Riff.


2009. augusztus 14. péntek 19.30 óra (Esőnap: 2009. augusztus 16. vasárnap 19.30 óra).

Free Style Chamber Orchestra - 14 kiváló jazz-zenész a terasz-színpadon!



Free Style Chamber Orchestra.
Free Style Chamber Orchestra.


Nagy János – zongora, Csonka Gábor – hegedű, Pálhegyi Máté – fuvola, Frankie Lato – hegedű, Kézdy Luca – hegedű, Szirtes Edina – hegedű, ének, Haraszti Krisztina – brácsa, Kertész Endre – cselló, Kalmus Felicián – cselló, Szappanos György – basszusgitár, Berdisz Tamás – dob, Zsemlye Sándor – szoprán- és altszaxofon, tárogató, furulya, Blaskó Mihály – fagott, Szerényi Béla – tekerőlant.



A belépőjegy ára a fenti koncertekre egységesen bruttó 2000 forint/fő, amely tartalmaz egy pohár Pannonhalmi Tricollis Cuvée 2008 bort is.


A faros készen áll, hogy mindenki kedvére kortyoljon borokat.
A faros készen áll, hogy mindenki kedvére kortyoljon borokat.


A győri Városháza mellől 18.30 órakor hosszított faros Ikarus-nosztalgiabusz indul a koncert helyszínére, majd a rendezvény után körülbelül 22.00 órakor vissza. Buszjegy: 500 forint/fő/irány.



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogszerűen használta a fegyverét a rendőr a kutyák ellen

Jogszerűen és szakszerűen használta fegyverét az a rendőr, aki szolgálati pisztolyával lelőtt két harci kutyát kedden kora este Győrszentiván-Kertvárosban. Tovább olvasom