Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Harc a zugszemétlerakók ellen

Miközben a győriek országosan is példaértékűen veszik ki részüket a szelektív hulladékgyűjtésből, szép számban vannak olyanok is, akik gondolkodás nélkül rakják szemetüket az illegális lerakókba.
Több jelzés érkezett szerkesztőségünkbe a kertvárosi területeken halomban álló kerti hulladékokról és Győr zugszeméthelyeiről. A helyzetről a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) ügyvezető igazgatója, Kovács Barnabás tájékoztatta a Kisalföldet.
Az igazgató elmondta, hogy a társaság a városi közgyűlés rendelete értelmében 2002-ben kezdte meg a kerti hulladékok elszállítását. Kertészeti szakemberek számították ki, hogy a cégnek évente háromezer köbméter komposztálható hulladék elszállítására kell felkészülni. Ezt igazolta is az első esztendő, amikor 2700 köbméter fűnyiradékot, tavaszi metszéseknél levágott gallyat szállított el a társaság a zártkertes övezetekből.

Tavaly azonban már hétezer köbméterre nőtt ez a mennyiség, az idén pedig már az első félévben mintegy tízezer köbméternél tartanak. Ez rendkívül megterheli a társaság költségvetését, ugyanis a szolgáltatás ingyenes. S éppen az ingyenesség miatt az emberek egy része minden kerti hulladékot – a nem komposztálhatókat is – kirak a kijelölt helyekre. Júniusban heti 400 köbméter átlagot produkált a kertvárosi területek lakossága. A komposztot a parkok talajának feljavítására, a kommunális szeméttelep rekultivációjánál a füvesítéshez használja fel a Komszol.
– Amikor meghirdettük a kerti hulladékok gyűjtését, úgy volt, hogy papírdobozokba, papírzsákokba rakják ki azokat az emberek. Újabban fel nem használható nejlonzsákokba teszik, de előfordul, hogy csak kiömlesztik a lerakóhelyekre. Ez megnehezíti a szállítók munkáját. Ettől függetlenül a társaság a járatokat sűrítve elszállítja a hulladékot, nem nézi a többletköltségeket – mondta Kovács Barnabás.

Tavaly az első félévben 6,6 millió, idén 8,5 millió forintot költött a komposztálható hulladékok elszállítására a szolgáltató.
– Társaságunknak a zugszemetek folyamatos felszámolása is jelentős kiadásokkal jár. A legkülönbözőbb helyeken jelennek meg a szemétdombok a városban. Jellemzően a Fehérvári útról nyíló kertes részeken és Sáráspusztán, a tűzoltókiképző bázis mögötti területen. Ugyan mindkét helyen ki van téve a „Szemét-, zsidlerakás tilos!" tábla, mégis tornyokban áll a szemét. A sáráspusztai lerakó felszámolása két napot vett igénybe, de másnap már ismét rakott le valaki zsidet. A városközpont közelében, a Bercsényi ligetnél ugyancsak rendszeresen raknak le szemetet – magyarázta az ügyvezető igazgató.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tíz év túlélés mozis módra

Győr egytermes mozija, a Lloyd a mozgóképszínházi hagyomány nagy túlélője. Évtizedes jubileuma… Tovább olvasom