Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Hamarosan épül a 85-ös főút Enese elkerülő szakasz

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. eredményt hirdetett a 85-ös főút Enese elkerülő szakaszának kivitelezésével kapcsolatban.
A kiírt tenderre 11 pályázat érkezett, melyek közül kilenc volt érvényes - írja a Világgazdaság Online.

A beruházást a COLAS Építő Zrt. és Lavinamix Építő Kft. alkotta CÉ-LA Enese 2009 Konzorcium nyerte közel 5,9 milliárd forinttal (+áfa).

A távlati M85-ös Győr – Csorna között tervezett 2x2 sávos gyorsforgalmi út őt fő szakaszából a jelen beruházás a hét kilométer hosszú Enese elkerülő 2x2 sávos szakaszát építik ki, két csomóponttal és öt aluljáróval.

A környezet védelme érdekében mintegy 15 ezer méter hosszban vadvédő kerítést építenek, továbbá közel négyezer fát, 155 fenyőt és közel 118,5 ezer cserjét is telepítenek. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházás átadása 2010. negyedik negyedév végére várható.

Olvasóink írták

  • 6. Zsoltika 2009. április 29. 10:25
    „térkép az van, csak be kell menni az enesei önkormányzathoz ha jól sejtem. Nagyon remélem, hogy mostmár belehuznak, mert megváltás lesz ez az út.”
  • 5. 13.István 2009. április 28. 17:43
    „Jó lenne valami térképfélét közzétenni a nyomvonalról!!!”
  • 4. AranyKözépút 2009. április 28. 15:09
    „Gáz, hogy nekünk kell itt fórumozgatnunk erről. Mi a hivatalos verzió??”
  • 3. Goldmund 2009. április 28. 14:18
    „Számomra is érthetetlen, miért Enese körül épül meg először, mikor a vak is látja, hogy Csornán ezerszer inkább szüksgé van rá. Ez is ugyanolyan logikusan lett eldöntve, mint annyi minden más az országban...”
  • 2. Magyarka1 2009. április 28. 12:50
    „Rendszeres tapasztalatom: Enese csendes, Csorna elképesztő.”
  • 1. pampus 2009. április 28. 07:53
    „Csak nem befejezték a régészek a pepecselést? No és meg találták az "Attila koporsóját"! Avagy miféle vackokkal drágították meg ezt az építkezést?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lányok nem lábatlankodnak a pályán

Ellepték Győrt az angol, a spanyol és a finn futballisták. Na azért senki ne rohanjon a Baross… Tovább olvasom