Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Halpusztulás a Holt-Marcalon

Közel három mázsa haltetem borítja a győri horgászok egyik közkedvelt pecás helyét, a Holt-Marcalt. Egyelőre mind a horgászok, mind pedig a szakemberek is találgatják, hogy mérgezés vagy oxigénhiány okozta a természeti katasztrófát.
A Kisalföld információi szerint nem kizárt, hogy mérgező anyag jutott a vízbe, s emiatt pusztul folyamatosan az amur-, a keszeg-, a törpeharcsa- és a süllőállomány. Mivel az egész vizet fertőtleníteni szinte lehetetlen, ezért a sporttársak tegnap délután megkezdték a haltetemek lehalászását, amelyek bomlásukkal így tovább nem szennyezik a környezetet.

Metzker Tibornak, munkanélküli lévén, túl sok a szabadideje, ám kedvenc időtöltése most is a vízparthoz köti. „Meglepődtem reggel, mert ilyen drámai látványban csak 1987-ben volt részem. Akkor is a kicsitől a nagy haltetemig minden úszott a vízben, az okot pedig – ha jól emlékszem – a hosszan tartó hideg tél következményeként fellépő oxigénhiányos állapot jelentette."

Kisebb és nagyobb, úgy 10–15 darab kilós amur-, dévér- és törpeharcsatetemeket visz a víz. A melegben gyorsan bomlásnak indult maradványok óráról órára szennyezik a vizet és a levegőt.

A győri Szabó házaspár egyetlen szórakozásának, a horgászatnak – legalábbis ezen a helyen – egy darabig szinte bizonyosan lőttek. Szabó István etetni indult le tegnap, ám a látvány úgy megviselte, hogy a nejét nem engedte vízközelbe. „Saját stégünk is van, a nejem a stégről, én a csónakból szoktam horgászni. Nagyon szeretünk kint. Borzasztó, hogy a természet mire képes, hiszen a víz most a halak temetője. Visszaviszem az etetőanyagot, egy ideig úgysem lesz rá szükség."

Múlt héten és hétfőn is vittek a vízből mintát, hogy azt bevizsgálják. A halászati felügyelőséget, a környezetvédőket és akiket csak tudtak, a sporttársak közül is értesítettek. Pket leginkább azért, hogy segítkezzenek a víz megtisztításában, a haltetemek lehalászásában és a majdani újratelepítésben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A koroncói csatára emlékeztek

Koroncón különleges falunap keretében a Rákóczi-szabadságharc idején zajlott koroncói csatának, és… Tovább olvasom