Kisalföld logö

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia 1°C | 6°C Még több cikk.

Hálózatfelújítás vagy gallyazás?

Győr - A közvilágítás múlt heti likócsi hibáját gyorsan elhárították, de ez nem végleges megoldás a városrész éjszakai fényeivel kapcsolatos gondokra. Az áramszolgáltató szerint gallyazás szükséges, más szakemberek szerint időszerű a hálózatfejlesztés.

– Likócson a múlt héten több napon is nappal égtek a lámpák, viszont két éjszaka nem volt közvilágítás. A lakosok ezt többen is jelezték nekem. A szolgáltatónak és a közvilágítás hibajavítójának ezt nem jelentettem be – mert nehéz eldönteni, melyik az illetékes –, de inkább az a gond, hogy évek óta gyakori hiba, hogy egy kis széltől már megszűnik a közvilágítás. Csak ígérik a hálózat felújítását – mondta a szerkesztőségünket felhívó Reuter György részönkormányzati képviselő.

Győrben január óta a Vill-Korr kft. végzi a közvilágítás javítását. Gasztonyi László ügyvezető portálunknak elmondta: az aktív elemek, jellemzően az égőcserék tartoznak rájuk. A passzív elemek – a lámpaoszlopok, a kábelhálózat – karbantartása továbbra is az áramszolgáltató feladata, tulajdona. A likócsi gond ezért szerinte nem rájuk tartozik. Nem kell azonban a lakosoknak eldönteniük, milyen jellegű a hiba, minden esetben hívhatják a Vill-Korr számát (512-480). Az ügyvezető tájékoztatása alapján január óta már több mint ezer olyan problémát továbbítottak az E.ON-nak, amit nem javíthattak hatáskörükben. Azért, hogy azok is megoldódjanak, elvállalnák a hálózatfejlesztésre vonatkozó megbízást is. ˝Időszerű a fejlesztés, erről tárgyalásokat kezdeményeztünk, hiszen nekünk is fontos, hogy megfelelő legyen a közvilágítás és ezt nem mindig oldja meg az égőcsere˝ – szögezte le Gasztonyi.

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatása alapján a győr-likócsi Rónai utca közvilágításának meghibásodásáról pénteken este kaptak bejelentést, azt szombat reggelre kijavították. A további gondok megelőzése érdekében azonban elengedhetetlen szakembereik szerint a vezetékek közé benőtt faágak kigallyazása, mert a hálózathoz csapódva áramkimaradásokat okozhatnak és Likócson a tapasztalatok szerint okoznak is. A gallyazás a telektulajdonos (önkormányzat vagy magánszemély) kötelessége. Az emiatti feszültségmentesítést kérésre a szolgáltató díjmentesen biztosítja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húszmilliós program két iskolának

Mezőörs - Míg szerdán a szlovák nyelvtörvény ügyében képtelenek voltak politikusok és nyelvészek… Tovább olvasom