Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Halmos-emlékév

Győr - Halmos László zeneszerző száz éve született. A jeles évfordulót koncertsorozattal ünnepli a bazilika Palestrina kórusa.
Halmos Lászlót 1931-ben nevezték ki a győri székesegyház karnagyává. Az Új Ember hetilap 2004-ben úgy emlékezett meg róla, mint aki Bárdos Lajossal együtt a legújabb kori egyházi kórusművészet mestere volt. Katona Tibor, a Palestrina mai karnagya idén koncertsorozatot szervez a nagy előd tiszteletére.

– Havonta egy-egy vendégkórus működik közre a bazilika vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő konventmiséjén – tájékoztatta a Kisalföldet. A sort a házigazda Palestrina nyitja január 25-én: a h-moll mise, a Tantum ergo és a Minden földek Istent dicsérjék kezdetű mű hangzik fel többek között ekkor. Őket a Hittudományi Főiskola Halmos László Kórusa követi februárban, márciusban a győri Prohászka-, áprilisban az Apor-iskola kórusa fellépése következik, májusban a győri Liszt Ferenc Vegyeskar idézi a zeneszerző műveit. Júniusban a Halmos-hagyaték feltárásán, gondozásán munkálkodó Hoffmann László orgonaművész vezette Szent Cecília Kórus következik a karmelita templomból.

Katona Tibor
Katona Tibor

A nyári szünet után októberben a mosonmagyaróvári Halmos László Énekegyüttes szerepel a bazilikában, majd november 14-én nagyszabású kórustalálkozóval zárul a rendezvénysorozat. A tervek szerint az előadásokat ez alkalommal közös éneklés zárja, illetve ezen a napon a zeneszerző egykori lakóhelyén, a Káptalandomb alján álló ház falán emléktáblát is szeretnének elhelyezni.

Katona Tibor Halmos Lászlóról elmondta, Nagyváradon született, már az édesapja is jó nevű muzsikus volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola orgona és egyházművészeti szakán tanult zeneszerzést. Győr díszpolgáraként halt meg 1997-ben, nyolcvannyolc éves korában. Életművéből Jubilate Deo címmel motettákat és offertóriumokat adott közre Hoffmann László orgonaművész.


Hétszáz egyházi mű

„Nemzetközi hírnevét a Missa Barbara, a Napmise és a Te Deum alapozta meg a ’30-as években. Életének alkonyán az újabb motettakompozíciókon kívül írt 10 magyar misét, megkomponálta az Éneklő egyház kiváló orgonakíséreteit. (...) Szeretett városához mindhalálig hű maradt. (...) A Győr által adományozott díszsírhelyen nyugszik a köztemetőben. (...) Egyházi műveinek száma mintegy 700. (...) Kötelességünk, hogy műveiből mind többet megismerjünk, megismertessünk. " (Hoffmann László, Hitvallás, 2004. február)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akciófilmes képsorok Győrben: vízsugár a tűzcsapból

Győr és környéke - Összetört autó, égbe törő vízsugár, villogó fények, intézkedő egyenruhások… Tovább olvasom