Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Halasztást kért a megvádolt anyuka

Győr–Bécs - Továbbra is kitart ártatlansága mellett az a 27 éves győri édesanya, akit üzletszerűen elkövetett rablásban való részvétellel vádolnak a bécsi hatóságok.

Foltányi Viktória új ügyvédet keresett.

Levelet küldött annak az osztrák ügyvédnek a rablással meggyanúsított fiatalasszony, aki arra akarta rábírni, hogy gyorsabban lezárják a büntetőügyet, ha bevallja azt, amit nem is követett el. A megvádolt, lélekben meggyötört Foltányi Viktória az igazságát keresi, s csak az érdekli, hogy ártatlanságát a bíróság mondja ki.

˝Halasztást kértünk arra hivatkozva, hogy új ügyvédet keresünk˝ – számolt be a fejleményekről Viktória –, ˝Az ellentmondásoktól hemzsegő vádiratot lefordíttattuk. Ebben például az egyik tanú fekete hajú gyerekről beszél, az én fiam pedig szőke.˝

A család kedden bécsi irodájában keresi fel dr. Simonfay Gézát, aki eljárna az asszony ügyében. A Viktóriával történtek nem kis megrázkódtatást okoznak neki és családjának, akik egy emberként tartanak ki mellette.

Az ausztriai eset különös és különleges, de nem egyedi. Mással is történt már méltánytalanság a szomszédban.

˝Öt éve a feleségem autóját vezettem, s mivel én ültem a volán mögött, 3 ezer euróra akartak megbüntetni úgy, hogy vámot akartak fizettetni velünk˝ – telefonált szerkesztőségünkbe Dittrich Kálmán. ˝Bevittek minket a bécsi vámhivatalba, ott megállapították a díjat, a vád az volt ellenünk, hogy bevittünk az osztrák fővárosba egy olyan kocsit, amely után nem fizettünk vámot. A vámos feljelentett bennünket, három év elteltével zárult le ügyünk. Tárgyalásokra jártunk, s végül nem kellett fizetnünk, de a tüske, a bosszúság megmaradt. Nyomon követem Viktória ügyét, szurkolok neki. Olyan ügyvédet kell fogadnia, aki az ottani és az itthoni jogszabályokkal is tisztában van, s nem engedi, hogy ártatlanul meghurcolják.˝

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Utcaszínházzal a klímatörvényért

A reflexesek a klímatörvény mielőbbi megalkotására hívták fel a figyelmet Győrben. Tovább olvasom