Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Halálra zúzta a targonca a 62 éves asszonyt Győrben

Baleset történt vasárnap délelőtt egy helyi cég telephelyén. Egy 62 éves asszony vesztette életét. Úgy tudjuk, egy targoncára zuhant rá egy konténer, az alatt találták meg az áldozatot.

A rendőrség ügyeletére vasárnap délelőtt 9 óra 47 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy cég telephelyén baleset történt és egy személy életét vesztette. A helyszínre érkező szemlebizottság az ön- és idegenkezűséget kizárta, a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja az esetet.

Közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálódik a rendőrség – tájékoztatta a Kisalföldet a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

A baleset során egy több éve ott dolgozó, hatvankét esztendős asszony halt meg, akinek a családja egyelőre nem lát tisztán. Az elhunyt fia, Győri László érthetően összetörten nyilatkozott lapunknak.

– Édesanyám évek óta ugyanannál a cégnél dolgozott, s bár nem volt hozzá végzettsége, mindig targoncára kellett ülnie. A baleset is így történt, hiszen a targoncára zuhant rá egy konténer, az alatt feküdt az édesanyám. Legalábbis ezt hallottuk, mert a cég részéről semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, szemtanúk pedig állítólag nem voltak. A rendőrség korrekten viselkedett velünk, amit lehetett, elmondtak, de a türelmünket kérték, mert a vizsgálat még tart.

– Az is furcsa, hogy a helyszínről olyan hamar elszállították édesanyám holttestét. Nem vádolok vagy hibáztatok senkit sem, de az a hangnem és bánásmód, amit ott tapasztaltunk, nagyon nem volt helyénvaló. Mintha anyukámat egy szenilis vénasszonynak állították volna be. Ügyvédet fogadok, és ha kell, bíróságra megyek. Szeretnék beszélni a szemtanúkkal, ha mégis voltak, hogy megtudjam az igazságot. Édesanyámat már semmi sem hozhatja vissza. Pedig nem is kellett volna dolgoznia vasárnap, de bement, mert hívták. Nagyon szerette a munkahelyét, a munkatársait, mindig ment, ha szükség volt rá. Három szabadnapot kapott volna azért a napért…

A cég nem nyilatkozik
Az esettel kapcsolatban megkerestük a cég vezetését is, azonban arra hivatkozva, hogy a vizsgálat még tart, nem nyilatkoztak.

 Nyitóoldali képünk illusztráció!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Motor és autó ütközött Bőnynél az M1-es mellett - egy sérült

Egy ember megsérült, amikor összeütközött egy motorkerékpár és egy autó az M1-es autópálya csomópont… Tovább olvasom