Kisalföld logö

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 5°C | 16°C Még több cikk.

Halálra gázolt egy kerékpárost egy személyautó Győr határában

Halálos baleset történt a 81-es úton, Győr határában vasárnap délután. A fél pályás útzárat már feloldották a rendőrök.

19 óra 27 perc

Vasárnap délután valamivel 4 óra után a 81-es főút egyik bekötőútjáról hajtott ki az a kerékpáros férfi, aki az elsődleges vizsgálatok alapján nem állt meg, így egy Székesfehérvár felé haladó Opel elgázolta.

Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a férfi a kórházba szállítást követően elhunyt, s mivel nem voltak nála okmányok, ezért a személyazonosságát, valamint a baleset körülményeit tovább vizsgálja a rendőrség.

18 óra 15 perc

Kevéssel este hat óra után feloldották a baleset miatt elrendelt félpályás korlátozást a 81-es főúton, Győr határában - közölte a rendőrség vasárnap este.

17 óra 01 perc

Kerékpárost gázolt egy személyautó a 81-es főúton a városból kifele haladó táblánál vasárnap.

A biciklivel közlekedő férfin már nem tudtak segíteni a mentők, a forgalom a helyszínelés ideje alatt fél pályán haladt.

A tragikus balesetről további részleteket később ígért a rendőrség. 

Olvasóink írták

  • 16. trobert87 2010. augusztus 16. 23:12
    „Információim szerint a kerépkpáros satu részeg volt. Engem zavar, ha valaki alkoholista ugyanis a rehabilitációja és a gyógykezelése az én (mi) sz@aros fizetésünkből van finanszírozva. Ha valaki alkesz és belátja és segítséget kér az oké, de amikor rendszeresen az utcáról szedik össze őket, megkapva a második esélyüket, a harmadikat és a többi... ez vérlázító.
    A kerékpárost persze sajnálom, nem kellett volna így lennie, de a sofőt mégjobban, soha nem fogja elfelejteni, hogy embert ölt.
    Mindenki kezet fog Szent Péterrel amikor autóba/kerékpárra száll, a közlekedés nagyon veszélyes üzem, azért mert nem vigyázunk egymásra.
    Nemrég nekem is volt egy durva balesetem, szerencsére senkinek nem lett baja csak az autóknak....
    Azt kellene megtanulni egyszer s végre mindenkinek, hogy közlekedés nem lóverseny, nem mindig a legelső befutó győz. Pszichotróp szer hatása alatt meg TILOS vezetni bármit, még kecskét sem. Egyetértek a zéró toleranciával.... De hát gyarlók vagyunk mi emberek....
    Mellékesen megjegyezem Manjapunka, hogy nagybátyám 3 hónapja halt bele a piába, a 80 éves nagymamám tartotta el 20 éve és tőle szedte el a nyugdíját.... A miért tartotta el? - kérdezzetek meg egy édeanyát. (A temetésén majdnem szakadtam a röhögéstől.) Undorító... lehet. De azóta a nagyanyám egyenesen jár és tervei vannak 80 évesen.... Ennyit az alkeszokról”
  • 15. Mankapunka 2010. augusztus 16. 14:02
    „Mondjuk engem a mai napig nem zavarnak a falvakban az öregek,akik részegen tekernek haza,mivel már messziről látod,hogy nem megy a kecske egyenesen.
    Ha minenki a szabályok szerint kerülné ki a kerékpárost,akkor nem tudna csak úgy beesni alá. Nem a mostani cikkre értem,nyugalom.

    Mi is régen a Hekit beraktuk rendsen a fa alá aludni a szép zöld fűre,had aludjon,mert már nem bírt haza tekerni.
    Ők legalább boldog emberek. Én leszarom,hogy alkoholista,a saját pénzét arra költi,amire akarja.”
  • 14. Mankapunka 2010. augusztus 16. 13:56
    „Akkor jól tetted,legalább betakartad őket valalmivel.

    Tegnap tudod min nevettem,hogy az ürge olyan matt részeg volt tegnap,hogy áttekert a másik faluba,ott még tovább ivott,aztán már a fia ment érte kocsival,az öreg tekert haza,a fia meg kísérte kocsival,nehogy elüsse valaki.

    Ez a szép,ő legalább vigyázott az apjára,és legalább addig is józanodott. :)))”
  • 13. xverax 2010. augusztus 16. 13:40
    „mankapuka:
    :-) nem lett volna gond ha nem piszokrészegen és nem az út közepén nyomják:-)
    megérezte a bajt a bácsi mert elindult az út széle felé, de icipicit későn.
    mire megláttam már repültek.
    a taliga totál lett, a bácsi sértetlen volt, csak az ijedségtől
    elaludt azonnal. a másik meg szolidaritásból aludt együtt vele, pedig ő akkor
    még tekert:-)”
  • 12. Mankapunka 2010. augusztus 16. 12:57
    „xverax

    Mentek haza Táplánypusztára,mert másnap szedni kell a vasat a málnás kocsira,ami utána van kötve,te meg összetöröd????

    Megélhetése volt,ennye.”
  • 11. xverax 2010. augusztus 16. 11:38
    „volt olyan hogy két biciklis tekert egymás mellett éjjel ugyanott mindenféle kivilágítás nélkül.
    ráadásul az egyiknek volt utánfutója is. de csak volt mert átmentem rajta.
    mindkettő hullarészeg volt, de megúszták...”
  • 10. vikri 2010. augusztus 16. 10:36
    „Kreszvizsgát a bicikliseknek!!! Főleg Győrben pl. a sok körforgalom miatt.”
  • 9. ombi 2010. augusztus 16. 09:19
    „Igazmodó! Néhány cím a lap közelmúltjából: Egy nap alatt 153 közúti baleset történt az országban, Négyen meghaltak a 67-es úton egy balesetben, 433 balesetből négy volt halálos a hétvégén, Két súlyos baleset egyszerre az M5-ös autópályán, Balesetek lassítják a közlekedést az M7-esen, Torlódás egy baleset miatt az M0-áson és így tovább.
    Ez nem jelenti azt, hogy az adott esetben nem a kerékpáros volt a hibás! Bizonyára figyelmetlen volt, megfizetett érte. Sajnálom az Opel vezetőjét is, szörnyű élmény lehet elgázolni valakit.
    Egyes számban, általánosítás nélkül: Igazmondó, ... pfff...”
  • 8. Powerarc 2010. augusztus 16. 08:54
    „Sajnos elég gyakran látom azt, hogy a kerékpárosok nem kis része jobbra kis ívben úgy kanyarodik ki, hogy el sem néz balra gondolván hogy a jármű ami jön, úgyis elfér mellette. Nem gondolnak arra, hogy aki jön, betartja a jobbra húzódás elvét, vagy busz, ill. teherautó az, nem is tud elférni a sávban a kerékpáros mellett.”
  • 7. MTT 2010. augusztus 16. 07:33
    „Mindenesetre, aki gyakran jár arra, az tudja, hogy a Sashegyi úton rengeteg a biciklis, kiemeltebben kell vigyázni. Még annyit hozzátennék, hogy van "bögrecsárdaˇ" is ott, onnan is kanyarodnak ki ész nélkül, lsd. pár hónapja teljes útzár volt, mert a forgalommal szembe sikerült kikanyarodni egyiküknek...”
  • 6. igazmondó 2010. augusztus 16. 07:14
    „a cikk címe pedig helyesen: Halálra gázoltatta magát egy biciklis Győr határában”
  • 5. igazmondó 2010. augusztus 16. 07:12
    „kerékpárosok... pfff...”
  • 4. manoka47 2010. augusztus 15. 21:16
    „nagyon sajnálom,őszinte réészvétem a családnak!”
  • 3. dohogó 2010. augusztus 15. 19:53
    „Ráköltenek egy halom pénzt a 81-es felújítására... Az említett szakasz is nemrég lett készen. Kerékpárút meg sehol, még a kertvárosi részen sem ...

    Őszinte részvétem a Hozzátartozóknak!”
  • 2. Powerarc 2010. augusztus 15. 17:20
    „Jah, az Ipari-parki leágazásnál történt a baleset.”
  • 1. Powerarc 2010. augusztus 15. 17:17
    „Nemrég jöttem arra, láttam a rommá gyúrt kerékpárt, meg az összetört autót, a szélvédője, tetője is be volt horpadva. A vezetőoldalon volt a sérülés, lehet hogy a kerékpáros keresztben akart átkelni az úton, sajna nem sikerült neki.
    Nem volt nagy forgalom, de félpályán lehet csak közlekedni, a Győr felé jövő sáv a szabad.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

II. Nemzetközi Zománcművészeti Tábor Gönyűn

Második alkalommal rendeztek Nemzetközi Zománcművészeti Tábor Gönyűn. Tovább olvasom