Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Halálos győri munkahelyi baleset: a dolgozó négy métert zuhant

A megyei munkavédelmi felügyelőség vizsgálata szerint nincs szemtanúja a hétfői halállal végződő üzemi balesetnek, így a történtek rekonstruálása több időt igénybe vesz.


Mint arról beszámoltunk, tragikus munkahelyi baleset történt az egyik győri üzemben hétfőn reggel.

A kisalfold.hu a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve megbízott igazgatóját, dr. Bérdi Andrást kérdezte a hivatalos vizsgálat jelenlegi állásáról.

"A most rendelkezésre álló információk szerint azt tudjuk, hogy az öntősoron következett be a halálos munkabaleset.

A karbantartó részleg részéről tervezett karbantartás során a berendezés ráindítása miatt az ott munkát végző dolgozót a formázógép elforduló körasztala a közelben lévő homoksurrantóba lökte, ahol életét vesztette a dolgozó.

A baleset során a munkás négy métert zuhant a homoksurrantóba, ahol életét vesztette.

A munkavédelmi vizsgálatot nagyban nehezíti, hogy a tragikus balesetnek nem volt szemtanúja, így a történtek rekonstruálása több időt vesz igénybe.

Így számos tényezőt kell figyelembe vennünk - kezdve többek közt a környezeti tényezők felmérésétől a gépek, berendezések állapotának biztonságtechnikai vizsgálatáig -, s mindez a vizsgálati időt meghosszabbíthatja" - mondta Dr. Bérdi András.

Arra a kérdésünkre, hogy mikorra várható a munkavédelmi vizsgálat eredménye ez ügyben, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve megbízott igazgatója úgy válaszolt: "a törvény úgy szól, hogy a vizsgálatot két hónap elteltével le kell zárni.

Véleményem szerint erre heteken belül sor kerülhet".

Olvasóink írták

  • 11. cica2009 2011. április 15. 12:42
    „contar! annál ahol történt.
    maradtak már ott szemcseszóróban is benn emberek, amikor az elindult, mert automatára volt kapcsolva, az a nap lett az új születésnapjuk.”
  • 10. stoka 2011. április 15. 11:38
    „Anyi észre vételem lenne ,hogy tudomásom szerint egy veszélyes űzembe egy munkás nem dolgozhat egyedűl .Tudomásom szerint a kolégáját akivel karbantartást végezte elhívták más munka terűletre .És így egyedűl nem végezhete volna továb a karbantartást .Ez azért tőnténhetet meg amire mi két hete 8óra volt adva most 4óra alatt elkel végezni
    Egy DOLGOZÓ”
  • 9. Alexander48 2011. április 14. 10:13
    „Most olvastam a szörnyű balesetet. Egy embertásunk halálát okozta a súlyos munkavédelmi mulasztások láncolata. A baleset körülményeivel kapcsolatos információkat a cikbből és a hozzászólásokból szereztem. Vajon az érintettek ismerték-e, ill. alkalmazták-e a "Kizárás-kitáblázás" eljárást, mert akkor a szörnyű tragédia nem történhetett volna meg, Őszinre részvétem a családnak.”
  • 8. Cskata 2011. április 14. 08:04
    „Sajnos az unokabátyám az áldozat. A baleset a Rábában történt. A család azt a tájékoztatást kapta, hogy egy munkás beinditotta a gépet, mert nem volt a kapcsolónál senki, aki megakadályozhatta volna ebben. A cég vezetése elismerte a felelősséget. Én már vagy négy féle változatot hallottam, mégis az elsőt hiszem el, amit a baleset után azonnal mondtak. A többi már csak kozmetikázás...”
  • 7. igazmondó 2011. április 13. 15:21
    „6. Szalinak 2011.04.13. 14:13

    "RÁBA Bush öntöde"

    ...te sem tudod, melyik cégnél történt...”
  • 6. Szalinak 2011. április 13. 14:13
    „RÁBA Bush öntöde.És bizony a főnökségről lehetne beszélni.Részvétem a családnak”
  • 5. Contar 2011. április 13. 12:11
    „cica2009!
    Melyik cégnél divat?”
  • 4. igazmondó 2011. április 13. 09:37
    „"hát annál a cégnél nem divat"

    megy az okoskodás ezerrel... azt se tudod, melyik cég, ha ilyet írsz.”
  • 3. Catherina 2011. április 13. 08:42
    „nem tudom, melyik cégről van szó, de az biztos, hogy egyikre se jellemző, ha felelőst kell találni, hogy azt vállalja bárki is....ezen kívül sajnos sokszor maga a dolgozó is figyelmetlen, mert rutinból minden óvintézkedés nélkül nekiállnak tenni a dolgukat, mert az idő ugye számít.....”
  • 2. cica2009 2011. április 13. 07:01
    „hát annál a cégnél nem divat, hogy bárminek-bárkinek felelőst találjanak. menti mindenki a saját bőrét- de legfőképpen a pozícióját. ;-( nem lát- nem hall- nem beszél, infót visszatart, mert az értékes.
    Őszintén sajnálom az Áldozatot és a Kedves Családját!”
  • 1. senkialadár 2011. április 13. 04:54
    „"a formázógép elforduló körasztala a közelben lévő homoksurrantóba lökte" aha biztos”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogyan csökkenhet 16 ezer forinttal az ösztöndíj az előző félévvel azonos átlagra?

Az ösztöndíjakat firtató kérdéseinkre a győri Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos… Tovább olvasom