Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Habsburg Ottó szívét Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra

A hétfőn elhunyt Habsburg Ottó földi maradványait július 16-án, a bécsi Kapucinusok Templomában, a szívurnát, szűk családi körben, Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra.

A hétfőn elhunyt Habsburg Ottó földi maradványait július 16-án, a bécsi Kapucinusok Templomában, a szívurnát, szűk családi körben, Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra.

Téves az a hír, hogy Pannonhalmi Főapátságban lesz a végső nyughelye Habsburg Ottónak. Itt csak a szívét helyezik örök nyugalomra – nyilatkozta portálunknak Hortobágy T. Cirill.

A főmonostori perjel kérdésünkre arról számolt be, hogy a családtól kapott értesítés szerint az utolsó magyar király, IV. Károly fiát jövő szombaton a Habsburgok hagyományos temetkezési helyén, Bécsben, a kapucinusok templomának kriptájában temetik el.

Másnap a budapesti Szent István-bazilikában szentmisét celebrálnak az elhunyt lelki üdvéért, a szívét pedig várhatóan este hét órakor szűk családi körben helyezik örök nyugalomra – tette hozzá.

A szívurna egy hagyomány a Habsburg családban, több családtagnak is helyeztek már el ilyet. "Habsburg Ottó kérése volt, hogy szívurnája Pannonhalmán legyen, mert Pannonhalma igen közel állt a szívéhez, miután bencés diákként tanult és érettségizett magyar nyelven".

A 98 éves korában elhunyt Habsburg Ottó szívét a Pannonhalmi Bencés Főapátság bazilikájának altemplomában helyezik örök nyugalomra.

Habsburg Ottó maga döntött így; Habsburg Mihály főherceget két évvel ezelőtt bízta meg az urnahely elkészíttetésével - ismertette a perjel. Az urnahelyet az altemplom padozatának középpontjában alakították ki, azt márványlappal zárják majd le.

Habsburg Ottó és a bencések kapcsolatáról a Hortobágy T. Cirill perjel elmondta: diákkorában pannonhalmi bencés szerzetes tanárok oktatták Habsburg Ottót a magyar nyelv és a magyar történelem ismeretére, készítették fel az érettségire. Blazovich Jákó, Bánhegyi Jób és Vlasits Róbert voltak a tanárai - tette hozzá Hortobágyi Cirill.

Irántuk érzett háláját rótta le Habsburg Ottó azzal, hogy 1990-ben, nem sokkal a rendszerváltás után, inkognitóban ellátogatott a Pannonhalmi Főapátságba és a kriptában virágot helyezett el volt tanárai sírjára. A bencésekhez fűződő bensőséges kapcsolatát jelezte többszöri pannonhalmi látogatása, továbbá az is, hogy tiszteletbeli elnökségi tagja volt a Bencés Diákszövetségnek - mondta Hortobágyi Cirill.

Rövidhír

Korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem a Pannonhalmi Apátságban  temetik el Habsburg Ottót - értesült portálunk.

Az apátságban csak a szívét helyezik örök nyugalomra.

Korábban:

A Pannonhalmi Apátságban helyezik örök nyugalomra a 98 éves korában elhunyt Habsburg Ottót - közölte Habsburg Györgynek, az elhunyt fiának  titkársága hétfőn az MTI-vel.  

A közlemény szerint Habsburg Ottó lelki üdvéért a szentmisét  a budapesti Szent István-bazilikában celebrálják július 17-én.  

A temetést a Pannonhalmi Apátságban szűk családi körben tartják  - áll a közleményben.   

Mint írták: Habsburg Ottó hétfőn hajnali 3 óra 25 perckor pöckingi otthonában, családja körében tért örök nyugalomra.


Előzmények:

Az RTL Híradó úgy tudja, hogy Habsburg Ottó szívét Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra.

A politikust, közírót sok szál kötötte a kisalföldi városhoz, diákként ugyanis spanyolországi száműzetése során pannonhalmi bencés szerzetes tanárok kalauzolták "hittel és szeretettel" – többek között – a magyar nyelv kincsestárában, s készítették fel az érettségire. 2002-es pannonhalmi látogatása során hálásan emlegette az egykori emlékeit.

Habsburg Ottónak osztrák, magyar, német valamint horvát állampolgársága is volt, és magyarul is tökéletesen beszélt. Legkisebb fia, György Magyarországon, Sóskúton él, és a magyar Vöröskereszt elnöke.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. CsabaKiraly 2011. július 09. 07:53
    „Ketsegtelen, hogy a Habsburg csalad SOHA nem szerette a Magyarokat. Mondhatnam, hogy az osztrakok tobb NAGY-MAGYART vegeztek ki mint az oroszok. Nekem kulonos problemam van amikor "sogoroknak" nevezik oket.
    Csak nezzuk vegig a sok sok Magyar Hazafi nevet akik eletukkel fizettek szabadsag-vagyukert. Habsburgok kuldtek Haynaut ide a Szabadsagharc utan. Otto meghalt? Nagy dolog. Egy ellenseggel, egy Habsburg-al kevesebb maradt.
    Orokke Magyarorszag !!!”
  • 32. SPS 2011. július 06. 20:12
    „Arany János
    A WALESI BÁRDOK

    Edward király, angol király
    Léptet fakó lován:
    Hadd látom, úgymond, mennyit ér
    A velszi tartomány.

    Van-e ott folyó és földje jó?
    Legelőin fű kövér?
    Használt-e a megöntözés:
    A pártos honfivér?

    S a nép, az istenadta nép,
    Ha oly boldog-e rajt´
    Mint akarom, s mint a barom,
    Melyet igába hajt?

    Felség! valóban koronád
    Legszebb gyémántja Velsz:
    Földet, folyót, legelni jót,
    Hegy-völgyet benne lelsz.

    S a nép, az istenadta nép
    Oly boldog rajta, Sire!
    Kunyhói mind hallgatva, mint
    Megannyi puszta sir.

    Edward király, angol király
    Léptet fakó lován:
    Körötte csend amerre ment,
    És néma tartomány.

    Montgomery a vár neve,
    Hol aznap este szállt;
    Montgomery, a vár ura,
    Vendégli a királyt.

    Vadat és halat, s mi jó falat
    Szem-szájnak ingere,
    Sürgő csoport, száz szolga hord,
    Hogy nézni is tereh;

    S mind, amiket e szép sziget
    Ételt-italt terem;
    S mind, ami bor pezsegve forr
    Túl messzi tengeren.

    Ti urak, ti urak! hát senkisem
    Koccint értem pohárt?
    Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
    Ne éljen Eduárd?

    Vadat és halat, s mi az ég alatt
    Szem-szájnak kellemes,
    Azt látok én: de ördög itt
    Belül minden nemes.

    Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
    Ne éljen Eduárd?
    Hol van, ki zengje tetteim -
    Elő egy velszi bárd!

    Egymásra néz a sok vitéz,
    A vendég velsz urak;
    Orcáikon, mint félelem,
    Sápadt el a harag.

    Szó bennszakad, hang fennakad,
    Lehellet megszegik. -
    Ajtó megől fehér galamb,
    Ősz bárd emelkedik.

    Itt van, király, ki tetteidet
    Elzengi, mond az agg;
    S fegyver csörög, haló hörög
    Amint húrjába csap.

    "Fegyver csörög, haló hörög,
    A nap vértóba száll,
    Vérszagra gyűl az éji vad:
    Te tetted ezt, király!

    Levágva népünk ezrei,
    Halomba, mint kereszt,
    Hogy sirva tallóz aki él:
    Király, te tetted ezt!"

    Máglyára! el! igen kemény -
    Parancsol Eduárd -
    Ha! lágyabb ének kell nekünk;
    S belép egy ifju bárd.

    "Ah! lágyan kél az esti szél
    Milford-öböl felé;
    Szüzek siralma, özvegyek
    Panasza nyög belé.

    Ne szülj rabot, te szűz! anya
    Ne szoptass csecsemőt!..."
    S int a király. S elérte még
    A máglyára menőt.

    De vakmerőn s hivatlanúl
    Előáll harmadik;
    Kobzán a dal magára vall,
    Ez íge hallatik:

    "Elhullt csatában a derék -
    No halld meg Eduárd:
    Neved ki diccsel ejtené,
    Nem él oly velszi bárd.

    Emléke sír a lanton még -
    No halld meg Eduárd:
    Átok fejedre minden dal,
    Melyet zeng velszi bárd."

    Meglátom én! - S parancsot ád
    Király rettenetest:
    Máglyára, ki ellenszegűl,
    Minden velsz énekest!

    Szolgái szét száguldanak,
    Ország-szerin, tova.
    Montgomeryben így esett
    A híres lakoma. -

    S Edward király, angol király
    Vágtat fakó lován;
    Körötte ég földszint az ég:
    A velszi tartomány.

    Ötszáz, bizony, dalolva ment
    Lángsírba velszi bárd:
    De egy se birta mondani
    Hogy: éljen Eduárd. -

    Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
    London utcáin ez?
    Felköttetem a lord-majort,
    Ha bosszant bármi nesz!

    Áll néma csend; légy szárnya bent,
    Se künn, nem hallatik:
    "Fejére szól, ki szót emel!
    Király nem alhatik."

    Ha, ha! elő síp, dob, zene!
    Harsogjon harsona:
    Fülembe zúgja átkait
    A velszi lakoma...

    De túl zenén, túl síp-dobon,
    Riadó kürtön át:
    Ötszáz énekli hangosan
    A vértanúk dalát.

    (1857 jún.)”
  • 31. fortuna54 2011. július 06. 07:48
    „30.umberto. Mit kell ezen gondolkodni? Az egyik fél abbol él,hogy szépeket tud mondani ,és fenakadt szemekel az eget bámulja.A másik el van foglalva a napi megélhetés problémáival és okkal irigykedik az elsöre. Egy szépeket mondó pap,vagy akár Otto bácsi életét kell hasonlítani,egy kilakoltatott éhezö család életéhez.Könnyü nagyokat mondani,ha mindenünk megvan böségessen.”
  • 30. umberto 2011. július 05. 21:55
    „A Habsburgokat most nem minősíteném, azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy ilyen volumenű emberek mennyire felvállalják hitüket, vallásukat, taníttatásukat.

    Az egyszeri állampolgár meg közben úton-útfélen szidja a plébánost, és hülyének nézi, már ha nem gyűlöli, a vasárnap templomba járókat...

    Ez is egy koponya meg az is, ez is egy hozzáállás, meg az is. Csak éppen felfedezhető egy rendszer benne. Ezen elgondolkodott már valaki?”
  • 29. SPS 2011. július 05. 21:04
    „27. győrifoci 2011.07.05. 18:47
    "A Habsburgoknak csak hálás lehet a magyar."

    Az eszem megáll!
    Inkább nem is írok semmit, teljesen felesleges.”
  • 28. győrifoci 2011. július 05. 18:53
    „Mármint a Monarchián belül. :)”
  • 27. győrifoci 2011. július 05. 18:47
    „A Habsburgoknak csak hálás lehet a magyar. O-M-M jó volt. II. József rendeleteit is csak az önző magyarok nem akarták elfogadni. Haynau-t is eltávolították, az sem volt akkor mészárlás, manapság milliók halnak meg Afrikában, máshol, lényeg, hogy fejlődés volt ebben az időben, és Magyarország erős volt.”
  • 26. Szabra 2011. július 05. 16:21
    „Nem is tudom, hogy ezután az 1848-49.-es hősöket, kivégzetteket / aradi vértanúk/, csángó magyarokat, a mádéi sortűz áldozatait, az I. világháború magyar elesettjeit, a Szent István csatahajó áldozatait, stb. kell majd koszorúznunk megemlékezések alkalmával, vagy Habsburg Ottót a dinasztia számos jelzőt kiérdemelt, és az utólsó képviselőjének halotti emlékművét; amit majd a hű alattvalói állítanak abból a pénzből amit a magyar országgyűlés adományoz? Ugy-e bár mert életünket , vérünket és abrakot adunk, de pénz nem!!!”
  • 25. fortuna54 2011. július 05. 13:50
    „24-es bélanéni.Én egy tüdöbajban korán meghalt bányászt,aki a családja ,életben maradásáért szívta a kö és szénport,elöbb boldoggá avatnám. Talán ólvasd el egy ilyen bányász,vagy munkásember rövid életrajzát.”
  • 24. bélanéni 2011. július 05. 08:53
    „23. fortuna54: Könnyen előfordulhat, mint ahogy édasapját, az utolsó magyar királyt(IV. Károlyt) már boldoggá avatták. És nem érdemtelenül. Olvassátok el az életrajzát. Megéri.”
  • 23. fortuna54 2011. július 05. 07:46
    „10.mc. Te aztán jól elintézted a más véleményen lévö honfitársaidat.Akkor talán ajánlanád Habsburg Ottó ur,szenté avatását?”
  • 22. szabo1936 2011. július 04. 23:41
    „Azert nem artot volna Habsburg Ottonak bocsanatot kerni a Magyar Nemzetol a csaladja neveben azert amit ok csinaltak!”
  • 21. Madarász 2011. július 04. 23:26
    „Hogy lehettek már ilyenek?!
    Egy ember meghalt, ez nagyon szomorú dolog, nem kéne még ebből is vitát csinálni és itt megvitatni a 48-as szabadságharcot.”
  • 20. gig-big 2011. július 04. 22:14
    „Gfranzi: az OMM sok tekintetben az EU előfutára volt. És jobban működött.”
  • 19. Gfranzi 2011. július 04. 22:06
    „Én szívesen lennék az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgára
    Egy igazi gazdag európai nagyhatalomé
    Gondolkozzatok!”
  • 18. gig-big 2011. július 04. 21:53
    „Nos, valójában Ferenc József második öccse (Károly Lajos) második fiának (Ottó); Ottó első fiának (Károly, utolsó magyar király) a fia volt. Csak a pontosság kedvéért. Tehát a dédnagypapa bátyja volt I. FJ.”
  • 17. Muki81 2011. július 04. 20:55
    „Bocsánat nem unokája, hanem dédunokája volt Ferenc Józsefnek.”
  • 16. mc 2011. július 04. 20:45
    „Hát, azért nem lenne hátrány elolvasni egy könyvet: Gróf Apponyi Albert és még sokan mások írták meg Trianon történelmi előzményeit abban a könyvben, amit már sokszor vásároltam meg, de mindig volt egy barátom, akinek ajándékoztam az Igazságot Magyarországnak című könyvet.

    Lehet, hogy szövegértelmezésből nekem egyes, de én azt vettem ki, hogy a kiegyezést követő fejlődés a Monarchia gazdasági, politikai, katonai potenciálját eredményezte, amit az irigy angol, olasz, francia, orosz, cseh és román nehezen viselt már az 1800-as évek végén.

    Vannak, akikkel szemben nem kesztyűt kell húzni. Gumikesztyűt. Akiknél állandó a naplemente, a körtét ellopták, az áramot pedig az E.ON kikötötte és a gyertyát pedig nem a fénye, hanem a sötét korom miatt szeretik.
    Lehet, hogy én is a korommiatt vagyok sötét?”
  • 15. SPS 2011. július 04. 20:34
    „14. Muki81 2011.07.04. 20:27
    "Ottó bácsinak" nem volt a nagyapja Ferenc József, hanem a keresztapja volt. Történelemből egyes. Leülhetsz.”
  • 14. Muki81 2011. július 04. 20:27
    „4-5-6 írók! 1848-49 szabadságharc leverésénél követek el Magyarországgal szemben nagyobb bűnöket is el ld. Trianon. Amúgy meg Ottó bácsin nem lehet számon kérni azt amit a nagypapája elkövetett.
    De ha már Ferenc Józsefnél tartunk, ne feledjük el, hogy a negatívumok /48-as forradalom leverése, a Monarchia I.vh-ba belesodródást sem akadályozta meg/ mellet sok pozitívumot is tett. Nélküle nem lett volna Kiegyezés sem!!!
    Kedves Ottó bácsi, szép kort megélt, nyugodjon békében.”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri Balett - évadzáró elismerésekel

Közel nyolcvan előadáson vannak túl a Győri Balett táncosai ebben az idényben. Tovább olvasom