Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Habsburg Ottó kötődései megyéhez: pannonhalmi szerzetesek tanították - képgaléria

A kisalfold.hu összegyűjtötte Habsburg Ottó életének találkozási pontjait megyénkkel. Borkai Zsolttól három éve különleges lekvárosedényt kapott az egykori trónörökös.


Noha nem Pannonhalmán tanult ifjúként Habsburg Ottó, kicsit mégis mindig hazajött Szent Márton hegyére látogatásai során.

Mindig kicsit hazatért Pannonhalmára 

Diákként ugyanis spanyolországi száműzetése során pannonhalmi bencés szerzetes tanárok kalauzolták "hittel és szeretettel" – többek között – a magyar nyelv kincsestárában, s készítették fel az érettségire I. Ferenc József osztrák császár és magyar király keresztfiát.

A "királyi tanítvány" egyébként 1930-ban egy személyes hangú levélben biztosította az akkori főapátot, hogy közte és a rend között a kapcsolat az iskolaévek után sem szűnik meg, és ezentúl is a "magyar bencés deákok nagy és értékes erkölcsi testülete tagjának" tekinti magát.

Habsburg Ottó 2002-es pannonhalmi látogatása során ezt a több mint 80 éve írott levelet jókedvűen meg is említette Várszegi Asztrik főapátnak.



Az RTL Híradó úgy tudja: a hétfőn 99 éves korában elhunyt Habsburg Ottó szívét Pannonhalmán helyezik örök nyugalomra.

Bővebb információk itt!


Galéria kép

"A tőke csak oda megy, ahol biztonságban érzi magát"

A Páneurópai Unió elnökeként Habsburg Ottó természetesen mindent megtett hazánk uniós csatlakozásért, s a 2004-es szerződés megkötés előtt többször is arról beszélt megyénkben: hazánknak elemi érdeke, hogy az Európai Unióhoz tartózzon.

"Legelőször is a biztonságot nyerhetjük el. Gyönyörű helyen vagyunk itt, Magyarországon, de valljuk be, ez a hadak útja. Amikor belépünk az Európai Unióba, a szépség megmarad, a veszély pedig eltűnik. Egy nagy hatalomnak válunk a részévé, és ez a gazdaságra is hatással lesz.


Galéria kép

A tőke ugyanis – természeténél fogva – a lehető leggyávább dolog. Csak oda megy, ahol biztonságban érzi magát, s elmenekül, amikor veszélyt érez" - nyilatkozta Habsburg Ottó 2003 nyarán Sopronban, a Páneurópai Pikniken.

Borkai Zsolttól nem akármilyen lekvárosedényt kapott Habsburg Ottó három éve

2008 márciusában az utolsó magyar trónörökös fia, György társaságában megkoszorúzta Győrben édesapja, IV. Károly emléktábláját.

Akkor arra a kérdésre, hogy miért látogat a korábbinál sokkal ritkábban Győrbe, azt felelte Habsburg Ottó: "A sors hozza így, nagy az ország és több régióból áll. Egyébként minden hónapban Magyarországon töltök két-három napot, sokszor többet is."

Három éve tavasszal Borkai Zsolt győri polgármesterrel is találkozott Habsburg Ottó, akitől egy "egyszerű" lekvárosedényt kapott, igaz, utóbbinak története az első világháború és IV. Károly megkoronázása idejében kezdődött.


Galéria kép

Amikor ugyanis az utolsó magyar király Szombathelyen járt, több helyi parasztember is őrséget állt neki.

Egyikük, egy kemenesaljai fazekas az ő tiszteletére készítette ezt a szilkét, amire egyébként a becsületben megőszült mester pontos j-vel írta a "Károlyt".

Az ütött-kopott edény később Győrbe került, használták is, s túlélte a huszadik századot.



Születésnapi torta készült Győrben 2007 novemberében

Az utolsó magyar király, IV. Károly legidősebb fiának, Habsburg Ottónak 95. születésnapjára készített tortát dr. Tóth Zsoltné Zita aranykoszorús győri cukrászmester, amit a családi ünnepségen fogyasztottak el a meghívottak.

A százhúsz szeletes remek négy részből állt, 95 piros rózsa díszítette és a felirat: "Isten éltesse őfelségét!"




Olvasóink írták

25 hozzászólás
12
  • 25. viryg 2011. július 06. 21:37
    „17. RickCarman
    Eredeti sztori Habsburg Ottó. Mi a hiba? Barátilag kérdezem nem kötekszem”
  • 24. SPS 2011. július 06. 20:13
    „Arany János
    A WALESI BÁRDOK

    Edward király, angol király
    Léptet fakó lován:
    Hadd látom, úgymond, mennyit ér
    A velszi tartomány.

    Van-e ott folyó és földje jó?
    Legelőin fű kövér?
    Használt-e a megöntözés:
    A pártos honfivér?

    S a nép, az istenadta nép,
    Ha oly boldog-e rajt´
    Mint akarom, s mint a barom,
    Melyet igába hajt?

    Felség! valóban koronád
    Legszebb gyémántja Velsz:
    Földet, folyót, legelni jót,
    Hegy-völgyet benne lelsz.

    S a nép, az istenadta nép
    Oly boldog rajta, Sire!
    Kunyhói mind hallgatva, mint
    Megannyi puszta sir.

    Edward király, angol király
    Léptet fakó lován:
    Körötte csend amerre ment,
    És néma tartomány.

    Montgomery a vár neve,
    Hol aznap este szállt;
    Montgomery, a vár ura,
    Vendégli a királyt.

    Vadat és halat, s mi jó falat
    Szem-szájnak ingere,
    Sürgő csoport, száz szolga hord,
    Hogy nézni is tereh;

    S mind, amiket e szép sziget
    Ételt-italt terem;
    S mind, ami bor pezsegve forr
    Túl messzi tengeren.

    Ti urak, ti urak! hát senkisem
    Koccint értem pohárt?
    Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
    Ne éljen Eduárd?

    Vadat és halat, s mi az ég alatt
    Szem-szájnak kellemes,
    Azt látok én: de ördög itt
    Belül minden nemes.

    Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
    Ne éljen Eduárd?
    Hol van, ki zengje tetteim -
    Elő egy velszi bárd!

    Egymásra néz a sok vitéz,
    A vendég velsz urak;
    Orcáikon, mint félelem,
    Sápadt el a harag.

    Szó bennszakad, hang fennakad,
    Lehellet megszegik. -
    Ajtó megől fehér galamb,
    Ősz bárd emelkedik.

    Itt van, király, ki tetteidet
    Elzengi, mond az agg;
    S fegyver csörög, haló hörög
    Amint húrjába csap.

    "Fegyver csörög, haló hörög,
    A nap vértóba száll,
    Vérszagra gyűl az éji vad:
    Te tetted ezt, király!

    Levágva népünk ezrei,
    Halomba, mint kereszt,
    Hogy sirva tallóz aki él:
    Király, te tetted ezt!"

    Máglyára! el! igen kemény -
    Parancsol Eduárd -
    Ha! lágyabb ének kell nekünk;
    S belép egy ifju bárd.

    "Ah! lágyan kél az esti szél
    Milford-öböl felé;
    Szüzek siralma, özvegyek
    Panasza nyög belé.

    Ne szülj rabot, te szűz! anya
    Ne szoptass csecsemőt!..."
    S int a király. S elérte még
    A máglyára menőt.

    De vakmerőn s hivatlanúl
    Előáll harmadik;
    Kobzán a dal magára vall,
    Ez íge hallatik:

    "Elhullt csatában a derék -
    No halld meg Eduárd:
    Neved ki diccsel ejtené,
    Nem él oly velszi bárd.

    Emléke sír a lanton még -
    No halld meg Eduárd:
    Átok fejedre minden dal,
    Melyet zeng velszi bárd."

    Meglátom én! - S parancsot ád
    Király rettenetest:
    Máglyára, ki ellenszegűl,
    Minden velsz énekest!

    Szolgái szét száguldanak,
    Ország-szerin, tova.
    Montgomeryben így esett
    A híres lakoma. -

    S Edward király, angol király
    Vágtat fakó lován;
    Körötte ég földszint az ég:
    A velszi tartomány.

    Ötszáz, bizony, dalolva ment
    Lángsírba velszi bárd:
    De egy se birta mondani
    Hogy: éljen Eduárd. -

    Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
    London utcáin ez?
    Felköttetem a lord-majort,
    Ha bosszant bármi nesz!

    Áll néma csend; légy szárnya bent,
    Se künn, nem hallatik:
    "Fejére szól, ki szót emel!
    Király nem alhatik."

    Ha, ha! elő síp, dob, zene!
    Harsogjon harsona:
    Fülembe zúgja átkait
    A velszi lakoma...

    De túl zenén, túl síp-dobon,
    Riadó kürtön át:
    Ötszáz énekli hangosan
    A vértanúk dalát.

    (1857 jún.”
  • 23. fortuna54 2011. július 05. 20:10
    „8.mc. Ezt a hozzászóllásodat már olvastam valahol.Azért nem mindenki buta,aki más véleményen van és ezért fékezhetnéd magadat.Tudod a mai embereknek nagyobb problémájuk van,mindhogy Ottó bácsi életrajzával foglalkozzanak.Ha téged annyira érdekel,hát tedd a képét az agyad fölé és imádkoz a lelkiüdvéjért.”
  • 22. RickCartman 2011. július 05. 19:00
    „20. Muki81 2011.07.05. 08:46 Amúgy a Habsburgok egészem 1867.-ig negatív szerepet játszottak a magyar történelemben
    na és Mária Terézia és II.József kimaradt a történelemkönyvedből? és előtte a törököt melyik birodalom hadserege űzte a Magyar Királyság területéről? ez is kimaradt? óvatosan az ilyen kijelentésekkel, ha nyomdahibás tankönyvből tanultál:-)”
  • 21. okostojas007 2011. július 05. 13:55
    „habsburg diplomácia sikere volt
    vesztesként nyertek a mi kárunkra ...
    mi erre a magyarázat ha nem ez ....
    ugyanolyan vesztesek voltak mint mi , egy csapat voltunk de ők tovább jutottak...mi meg kiestünk...
    ( mi ebben a hülyeség , ezek kész tények amire csak egy logikus magyarázat van az első soromban.... )”
  • 20. Muki81 2011. július 05. 08:46
    „Nem volt semmi bajom Habsburg Ottóval, ettől függetlenül azért nem volt olyan nagy volumenű politikus, hogy a szívét külön kéne eltemetni.
    Amúgy a Habsburgok egészem 1867.-ig negatív szerepet játszottak a magyar történelemben. Ezt követően pozitív és negatív dolgokat is tettek értünk.
    Mai szemmel elképesztő, hogy az OMM-ben mekkorát fejlődött Magyarország.
    De ne feledjük el IV Károly 1.2.királypuccs kísérletét sem, ahol saját királyi ambíciói miatt kockáztatta Magyarország újabb megszállását.
    Amúgy sok hülyeség is leírnak itt a fórumba pl. hogy a Habsburg diplomácia közre játszott volna, hogy elveszítjük Burgenlandot. Ez azért nonszesz, mert Hb. vissza akarták a magyar trónt kapni, és így a saját országuk és érdekeik ellen cselekedtek volna. + nem hiszem hogy pont a Hb.-ok véleményét kérték volna ki Párizsban.”
  • 19. pirosász 2011. július 05. 06:15
    „Kedves habsbujg imádók! Szerintetek a zsidók valaha is megbocsátanának egy hitler unokának??? Na ugye!”
  • 18. odre 2011. július 05. 01:44
    „T. okostojás!
    Véleményem szerint a szovjet megszállás alig több, mint 40 éve nagyságrendekkel nagyobb kárt okozott, mint a Habsburg-évszázadok. A háborút megelőző boldog békeidőkben Mo. ipara Európa élvonalába tartozott... (Ezt nem azért írom, mintha a Hbsb-k érdeme lenne, csak rávilágítanék, hogy a vh-k előtt egyáltalán nem voltunk elmaradt/lemaradt nemzet.)
    Fájdalmas dolog belegondolni, hogy hol tartana ez a kis ország, ha azon a fejlődési pályán meg tud maradni... hogy ez nem sikerült, ahhoz persze kellett két vesztes háború, Trianon és az elvtársak áldásos tevékenysége (mondjuk utóbbiakat épp az iparunk miatt érheti a legkevesebb kritika)...
    Az I. vh-ba való belépésünket, és úgy általában a háború kitörését hiba lenne kizárólag a Habsburgok nyakába varrni. ´14-ben már olyan pattanásig feszült helyzet volt a nagyhatalmak/szövetségi rendszerek között, hogy állítom a trónörökös kertészének lelövése is háborús ok lett volna.
    Igaz, hogy a Habsburgok sok aljasságot is elkövettek a magyarsággal szemben, de felejtsük már el ezt "az apák bűneiért a fiúk feleljenek" felfogást (érdekes, hogy a törökökre sosem haragszik senki, pedig a folyamatos harcok miatti népességcsökkenés, a betelepítések/bevándorlások, így a nemzetiségi arányok felborulás és ezáltal Trianon okai is arra az időszakra vezethetők vissza)... Rákóczi, 1848... ezekhez Habsburg Ottónak vajmi kevés köze van.
    A magyarokkal kapcsolatos megnyilatkozásai alapján szerintem megérdemli, hogy jó emberként emlékezzünk rá. Nyugodjék békében!”
  • 17. RickCartman 2011. július 04. 23:52
    „16. okostojas007 2011.07.04. 22:20
    Újra csak azt tanácsolom: olvass többet! A tudás hatalom! A Habsburg pedig neked is nagybetű, ha tetszik, ha nem, ugyanis nem érzelmi, hanem helyesírási kérdés.
    15. viryg 2011.07.04. 20:56
    Az eredeti történetben Ferenc József szerepel. de nem ez a legfőbb hiba hozzászólásodban.”
  • 16. okostojas007 2011. július 04. 22:20
    „habsburgok rángattak bele a háboruba minket...
    vesztesként a mi kárunkra nyertek egy burgenlandot...
    évszázados elnyomást , lemaradást köszönhetünk nekik..
    lehet csak az én véleményem ..több kárt okoztak nekünk mint az összes többi megszálló hatalom...
    felejtsük el a habsburg nevet ha lehet...”
  • 15. viryg 2011. július 04. 20:56
    „Erdélyt nem Románia vette el csak megkapta mint egy koncot. A Habsburgoknak mindig is csicskái voltunk az osztrákokkal közösködésre mindig is ráparáztunk.
    Habsburg Ottó nem hinném hogy felelős volt ezért.
    Megkérdezték tőle meg e nézi a meccset. Milyen meccet? Magyarország-Ausztria. Igen de kivel játszunk?”
  • 14. mc 2011. július 04. 20:49
    „Hát, azért nem lenne hátrány elolvasni egy könyvet: Gróf Apponyi Albert és még sokan mások írták meg Trianon történelmi előzményeit abban a könyvben, amit már sokszor vásároltam meg, de mindig volt egy barátom, akinek ajándékoztam az Igazságot Magyarországnak című könyvet.

    Lehet, hogy szövegértelmezésből nekem egyes, de én azt vettem ki, hogy a kiegyezést követő fejlődés a Monarchia gazdasági, politikai, katonai potenciálját eredményezte, amit az irigy angol, olasz, francia, orosz, cseh és román nehezen viselt már az 1800-as évek végén.

    Vannak, akikkel szemben nem kesztyűt kell húzni. Gumikesztyűt. Akiknél állandó a naplemente, a körtét ellopták, az áramot pedig az E.ON kikötötte és a gyertyát pedig nem a fénye, hanem a sötét korom miatt szeretik.
    Lehet, hogy én is a korommiatt vagyok sötét?

    Igaz ez RC ?”
  • 13. janika 2011. július 04. 20:48
    „Majd neki is emelnek egy szobrot és hajlonghatnak előtte, azok akiknek jót tett!”
  • 12. RickCartman 2011. július 04. 20:36
    „Hát akkor itt az ideje (nyár van, szabadságok), hogy bárki kicsit kicsit utánaolvasgasson a Habsburg-ház történetének. Gondolom, a holnapi lapok már sok cikkek közölnek, de hát ott a könyvtár, csend van, jó hűvös :-)”
  • 11. mc 2011. július 04. 20:24
    „Királyi családot alapítottak...
    Elődje I. Ferdinánd, aztán utódja, s egyben elődje II. Károly I. Mihálynak lehet, hogy a Romanovok voltak?
    Talán 6. Lenin, vaggy Kun Béla? na mennnny már. Te csak tojás vagy...”
  • 10. okostojas007 2011. július 04. 20:09
    „a habsburg diplomácia elérte hogy mo - t tegyék felelőssé az I. vh.- ban elkövetett tettekért ..
    a trianon révén létrejött új romániában királyi családot alapítottak a habsburgok...
    nekem a habsburg név nem jön be....
    nekik mindig is , ma is csak másodrendű emberek voltunk , vagyunk ....”
  • 9. RickCartman 2011. július 04. 19:49
    „8. mc 2011.07.04. 19:34
    Ámen”
  • 8. mc 2011. július 04. 19:34
    „7. RickCartman 2011.07.04. 19:16
    Sőt, ha nem tanultunk, akkor a tanárunk csak egyet szólt;
    Hülye vagy fiam, ülj le!

    Sokakkal együtt mély tisztelettel búcsúzom Habsburg Ottó Úrtól, aki főherceg, trónörökös, publicista, politikus, de leginkább EMBER volt.

    Sok, itt fanyalgó, a történelmet csak timsózva ismerő, beszűkült gondolkodású, a magyar nyelvet, történelmet csak ugató, az árnyékába sem érhet annak a történelmi nagyságnak, aki közel 100 életévével két évszázadot, két évezredet átívelt, adott példát a múlt árnyaival küzdőknek, a jövőben kétkedőknek emberségből, méltóságból, szeretetből és hatalmas tudásból, életbölcsességből, akár magyarságból.

    Nyugodjon békében és az Őt megillető tisztelet emlékezze emberi nagyságát!

    A történelem ismerete, az nem hátrány.
    Haláleset kapcsán csak méltósággal, tisztelettel, megfontoltan szóljunk!
    Köszönöm mindenkinek.”
  • 7. RickCartman 2011. július 04. 19:16
    „6. boltos 2011.07.04. 18:52
    Bizony, nem éltek akkor :-)
    Már azok közül a szerencsétlen orosz kiskatonák közül sem sokan élnek, akik a Dunánál keresték a Szuezi-csatornát "56-ban, jól számoltad ki, ügyes.
    Mióta felelős egy nép ("oroszok", "románok","osztrákok") a politikusai tetteiért?
    Amúgy érdekes lenne elolvasnod Habsburg Ottó nyilatkozatait erről a kérdésről, talán nem meglepetés, de sokszor feltették ezt neki hosszú élete során. Bölcs dolgokat mondott. Arról is, hogy ő most osztrák, vagy magyar. A bölcsebbektől tanulni nem szégyen, hanem erény.”
  • 6. boltos 2011. július 04. 18:52
    „Akkor az oroszoknak is meg lesz bocsátva ´56 pár év múlva?
    Akkor románokra miért haragszunk Trianon miatt, hisz Ők még nem is éltek akkor?”
25 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Rába 25 millió eurós megállapodást kötött

Három évre szóló, közel 25 millió euró értékű megállapodást kötött a világ egyik, meg nem nevezett vezető járműipari vállalatával a Rába Futómű Kft. futómű komponensek szállításáról. Tovább olvasom