Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

˝Ha sok utas van, a nyúliakat nem viszik el˝

A menetrend számít, vagy a buszsofőr akarata, s kit érdekel az utas véleménye? Utána jártunk a válaszoknak.

Olvasónk a következő problémával kereste meg szerkesztőségünket:

˝Nyúli lakos vagyok, több alkalommal előfordult velem, hogy a minden nap közlekedő, Győrből 8 óra 20 perckor induló Balatonfüredre tartó autóbuszra sikertelenül próbáltam meg felszállni. (Korábbi ˝tapasztalataim˝ miatt a füredi járatokon mindig megkérdezem a sofőrt felszálláskor, megáll-e Nyúlon.) Nem egyszer fordult elő velem a közelmúltban, hogy a buszpályaudvaron, azaz az első megállónál, az indulási pontnál nemleges választ kaptam. Mivel a menetrendben szerepel a nyúli megálló, így felhívtam az Kisalföld Volán információját, mi a magyarázat erre. Az ott ülő hölgy elmondta, hogy elvileg megáll a busz, azonban, ha sok utas van, a nyúliakat nem viszik el. Kérdem én, mi alapján tájékozódjon az ember, ha nem a menetrend szerint, illetve ki dönti el, mennyi a ˝sok utas˝? A buszsofőr?˝

A buszmegállóban elvileg fel kellene tudni szállni az utasoknak
A buszmegállóban elvileg fel kellene tudni szállni az utasoknak

Természetesen megkerestük a Kisalföld Volánt is a fennálló problémával. Bognár László, forgalmi és kereskedelmi igazgatóhelyettes válaszolt kérdéseinkre.

- Ha a menetrendben szerepel egy buszmegálló, akkor ott meg kell állnia a sofőrnek. Van olyan járat, amelynél előfordul az, hogy nem fér fel a járműre mindenki, aki szeretne, de ebben az esetben a buszvezetőnek tájékoztatni kell az utasokat, hogy miért nem tudnak felszállni és arról is, mikor indul a következő járat.

Bognár László hozzátette, hogy a kérdéses járatot a Balaton Volán Zrt. közlekedteti, és így az autóbusz vezető személyét megállapítani és a történteket megvizsgálni az üzemeltető társaságnak kell.

Olvasóink írták

50 hozzászólás
  • 50. orion1 2010. november 11. 17:42
    „Győrben az szokás, hogy otthagyják a fele utast, engem is hagytak ott egy Soproni járaton, ott egy darabig ment a felszállás, aztán a sofőr kiszólt, hogy álljanak el az ajtóból, majd becsukta, és huszan ottmaradtunk. A forgalmista azt mondta, hogy idő volt, a busznak el kellett menni.
    Már mindenkinek van kamerás telefonja, fel kell venni és feltölteni az indavideóra.”
  • 49. Goldmund 2010. november 05. 20:59
    „Kis kiegészítés:

    Hasonlóan van helyi járatoknál, hogy a Hunyadi utcából Ménfőcsanakra menő járatok pl. a Tihanyi Árpád úti megállóknál kifelé csak felszállóhelyek, visszafelé csak leszállóhelyek.”
  • 48. Goldmund 2010. november 05. 20:54
    „Visszatérve a cikkben írtakra:
    a menetrendben tiszta ügy az lenne, ha a távolsági járat nyúli megállója Győrből indulva CSAK FELSZÁLLÓHELY; Veszprém vagy Balatonfüred felől indulva CSAK LESZÁLLÓHELY lenne.

    Magyarul: aki Nyúlról Veszprémbe (vagy Veszprémből Nyúlra) utazik, ne kelljen emiatt Győrbe bejönnie. Viszont aki Nyúlról Győrbe vagy Győrből Nyúlra megy, az igenis utazzon lokális járatokkal! Ha maguktól nem jönnek rá az utasok, hogy így célszerűbb, akkor a fenti módosítással kell rávenni őket.”
  • 47. Julianusz 2010. november 04. 17:05
    „Ja, nem a busz után szoktam futni, nem is a csomagtartóban ülök, amikor megáll a busz, és néznek befelé az emberek, de meg nem mozdul senki, meg kér egy diákot, 18 évesen, pedig 16évesen az 5. osztályból maradt ki, vagy kér egy 90%-ost, és ha kéri a sofőr a pecsételőst, akkor harsog a busz, hogy ez a bunkó állat mit képzel, stb.”
  • 46. Julianusz 2010. november 04. 16:58
    „Tutti ! Nem kell ahoz a buszon ülni, h beszélgessek, sőt ez a pofátlanság tőlem nagyon távol áll, lehet hogy a magadfajtánek ez ösztönös. Egyébként én nem feltételeztem, nem azt írtam h te is ilyen buta faragatlan utas vagy, de ezekből a kitalációidból már gyanítom. Én csak a megtörtént bunkóságokról, és néhány inteligens utas megtörtént eseteit írtam. Nem tudhattam, hogy rólad szól, magadra ismersz.”
  • 45. nagyfulesbagoly 2010. november 04. 16:49
    „36.41
    meglehet az a baj, hogy sokan vagytok mint a" nyulak"?
    nem tudtam kihagyni:))
    bocsi:))”
  • 44. tutti 2010. november 04. 11:05
    „Julianusz!

    Nyilván nem indok nélkül akar felszállni a félreállt buszra előbb.
    Ez szerintem csak akkor történhet meg újból és újból ha egyszer már megengedte a tömegnek az a bizonyos haverod.Így nyilván megpróbálják megint.Itt a haverod a hunyó!

    "Van egy haverom, buszsofőr, azon a járaton, amelyiken naponta megyek. Ha előbb érek a pu-ra, szoktunk kicsit beszélgetni, kitárgyalni előző történéseket a buszon."

    Ezt tőled idéztem!Tehát te is felszállsz előbb a buszra mint kellene!Akkor miről beszélsz?”
  • 43. btkjac 2010. november 04. 10:55
    „Én meg pannonhalmi vagyok és elég az óránkénti járat, és nem kuncsorgok fel a távolsági buszra. Ha Veszprémből jön, akkor meg kutya kötelessége megállni Nyúlon. Ha kevés a busz, tessék autót venni, a benzin is annyiba kerül, mint a buszjegy. Én egyetemre jártam Veszprémbe, és még Écsen is felvett ugyanaz a Balaton Volános busz.”
  • 42. szebu16 2010. november 04. 10:53
    „Még egy dolog: ha be szeretnék jutni Győrbe, akkor nem egyszer fordul elő, hogy a lépcsőn nyomorgok másokkal együtt, miközben a busz hátuljában táncolni lehetne, annyi a hely...”
  • 41. Bius29 2010. november 04. 10:15
    „Mily ismerős szituáció! Én is nyúli vagyok, és én is találkoztam
    már "az utáljuk le a nyúliakat a buszról" című effektussal.
    Mivel ma már egyetemre járok, ritkábban használom ezt a vonalat, de
    a napokban Veszprémből szerettem volna hazajutni busszal Nyúlra.
    Olyan busszal tudok menni, amelyik Győrbe megy, de minden településen megáll egy helyen.
    Nos, amikor szálltam fel a buszra, és kértem a jegyem Nyúlig, a sofőr megkérdezte, hogy
    nagyon sietek-e, mert neki nincs kedve megállni Nyúlon...
    Persze, nem sietek így péntek délután...Nagyon ráérek, mint mindenki a mai világban, ugye...
    Nem tudom, amikor valaki buszsofőr lesz, akkor azt hiszi, hogy joga van uralkodni
    az utasokon, talán a hozzáálláson kellene változtatni.
    Persze vannak kivételek...”
  • 40. Cloeon_dipterum 2010. november 04. 09:23
    „Vonat...”
  • 39. Julianusz 2010. november 04. 08:44
    „Tutti! Oda vissza működhetne!
    Van egy haverom, buszsofőr, azon a járaton, amelyiken naponta megyek. Ha előbb érek a pu-ra, szoktunk kicsit beszélgetni, kitárgyalni előző történéseket a buszon. Pl:reggel 7 után 2 faluban a főúton 5 megálló van, kb 5-10-en állnak mindegyiken. Megáll a busz, felszáll max 1, vagy egy sem. Mindenki néz, mintha ufó szállt volna le. Ennek az oka, hogy hamarosan érkezik az ország másik felébe menő járat, és ők azzal szeretnék megtenni azt a 10- 12km-t. De láttam értelmes embert, aki egyedül állt a megállóban, és amikor a busz lassított, látta, hogy ez nem az ő járata, intett, hogy menjen tovább, mert mem erre szeretne felszállni.
    Vagy sötét buszmegállóban, egy mobillal világított látva a busz közeledtét, hogy észrevegyék. Szerintem ilyen gesztusokra még nem volt bunkó egy sofőr sem.
    De nem csoda, ha du. 5.30-ra érkezik a pu-ra, 6.50-kor indul vissza, eszik, vagy éppen bólint egyet félreállva,és verik az ajtót 6órakor, hogy föl akarnak szállni. 6körül 20-an állnak a félreállt busz ajtajában, nem a megállóban, ami 50méterrel arrébb van.”
  • 38. Julianusz 2010. november 04. 08:15
    „Minden településre megvannak a járatok. ha ezeken betartják az elemi inteligencia, emberi jóérzés szabályait, és a másik emberről az a nézetünk, hogy neki ugyanannyi joga van mint nekem, nem pedig az, hogy a másik ember azért van, hogy nekem mégjobb , mégtöbb legyen, akkor normálisan lehetne utazni mindenhonnan. Az ilyen nagy távolsági buszoknak, meg max a városok pályaudvarain kéne csak megállni.”
  • 37. tutti 2010. november 04. 08:13
    „Régóta nem járok busszal.De a családtagjaimtól rendszeresen hallom, hogy a szigetközi járatokon is meglehetősen sok az elborult agyú bunkó buszsofőr.Legyen az 35- vagy 50 éves, ha illetlenül viselkedik akkor biza megérdemelne egy két nyakleveset még ott helyben.annak ellenére, hogy nem az a megoldás!
    A panasztétel nem ér semmit.Se fizetéscsökkentés se más retorzió nem éri őket.Pedig találnának 1 helyett 100-at!”
  • 36. szebu16 2010. november 03. 23:31
    „Nyilván választhatok buszt, igen. Csak az az egyetlen apró gond, hogy bármelyikre szállok fel, mindig azt hallom, hogy "a bunkó nyúliaktól nem lehet elférni a buszon". Igen, mehetnék olyan busszal, amelyik Győrújbarát felé közlekedik, de a) a fél falut kéne átgyalogolnom, b) Barátira is sokan mennek. Most szóljak be nekik, hogy "a bunkó barátiaktól nem lehet elférni a buszon"?? ***, beszéljétek meg a Volánnal, hogy a buszok ne álljanak meg Nyúlon, és akkor nem lesz probléma...”
  • 35. Madarász 2010. november 03. 23:31
    „Hú, igen nagy uraknak érzik magukat ezek a sofőrök.
    Ma délután-kor kilóméteres sor araszolt egy 40-nel (!) araszoló szám nélküli városi busz után a 83-ason, a szembe jövők miatt egészen a felüljáró utánig nem tudták megelőzni sem.
    Lehet, hogy ő ráér, mert nincs járatban, de azért annyi esze lehetne, hogy nem a fülkében lévő rüfkével kéne társalogni, hanem haladni és nem fenntartani a forgalamat lakott területen kívül 40-nel.

    Nem értem miért nem tiltják már meg, hogy a spinék ott lógjanak a vezetőfülkében.

    Tessék kedves Kisalföld, utána lehet nézni ezeknek a 83-ason tötymörgő buszoknak is, mert rendszeresen feltűnik hol reggel, hol délután, reggel a városból kifelé, délután visszafelé, szám nincs rajta, gondolom üres járatban van, viszont fenntartja a forgalmat, mert ő nem siet sehová, a többiek viszont nem érnek rá és balesetveszélyes is, mert a mögötte lévő kilóméteres sorból sokan próbálnak türelmetlenül előzni. Ez a busz Csanakra szokott menni és onnan jön.”
  • 34. NANA 2010. november 03. 23:22
    „A 11. felszálónál majdem az összes busz megál Nyúlon, annyi busz küzül válaszhatnak, csak itt az a gond hogy 10 percel töbett kell várni akkor már belehal/nak..”
  • 33. szebu16 2010. november 03. 23:21
    „24. moncsicsi92 2010.11.03. 18:17

    Kérlek, akkor a nyúliak hogyan közlekedjenek haza? Azért ez hihetetlen...”
  • 32. RickCartman 2010. november 03. 23:16
    „gondolom, Nyúlra naponta több járat van, mint Füredre, a kedves utas bőven válogathat (aki nem hiszi, járjon utána a menetrendben), megint egy álprobléma, műanyag kacsa hír, olvasói levélnek álcázva, nesze nektek, rágcsáljátok, okos kutya, jó kutya, ül!”
  • 31. tradermike 2010. november 03. 22:55
    „A 12-es kocsiállás egy böszmegálló - ez lehet a magyarázat
    (elnézést XD)”
50 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A halott folyó - képriport a Marcalról

A munkagépek és a gipszet szállító teherautók már elvonultak a Marcaltól. A táj kihalt, akárcsak a… Tovább olvasom