Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Ha pert veszt a dolgozó, többet fizet

Győr-Moson-Sopron - A munkaügyi perek új kockázatát jelenti a dolgozóknak, ha veszítenek, az illetéket és egyéb költségeket fizetniük kell. Megyénkben eddig emiatt nem lett kevesebb a beadott keresetek száma.
A munkaügyi perek költségmentesek voltak a munkavállalók számára. Ha elvesztették a pert, akkor is csak az ügyvédi díjat voltak kötelesek megfizetni. A helyzet azonban a jogszabály módosításából adódóan megváltozott a február hatodika után indított perekre vonatkozóan. A munkavállalóknak perveszteség esetén az ellenfél ügyvédi költségein kívül meg kell fizetniük a feljegyzett illetéket és az állam által előlegezett költségeket is, például a szakértői díjakat. Személyes költségmentességet azonban ezentúl is kérhet, aki jövedelmi és vagyoni viszonyai folytán erre jogosult lehet.

Dr. Paál Sándorné, a megyére kiterjedő területi illetékességgel rendelkező Győri Munkaügyi Bíróság elnöke lapunknak elmondta: azt, hogy a változás miatt kevesebb pert kezdeményeznek-e esetleg a munkavállalók, legfeljebb egy év múlva lehet vizsgálni. Arra viszont felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt év adatai alapján Budapest és Pest megye után Győr-Moson-Sopron megyében volt a legtöbb munkaügyi per. Tavalyelőtt a Győri Munkaügyi Bíróságnak 1828 peres, 538 peren kívüli ügye volt, tavaly 1422 peres, 304 peren kívüli ügye. Idén – a múlt hét végéig – már 356 peres, 90 peren kívüli ügyet jegyeztek és ezek lényegesen nagyobb számok, mint amelyek 2007 ugyanezen időszakát jellemezték.


Az érdekvédők módosítanák

Több szakszervezet is tiltakozott a jogszabályváltozás ellen, többek közt a Vasasszövetség, amelynek területi képviselője, Kránitz Pál azt a munkavállalók szempontjából hátrányosnak tartja. Potyondi Antal, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megyei képviselet-vezetője abban bízik, hogy törekvéseik eredményeként hamarosan módosul a jogszabály, és azokra a perekre, ahol nem többmilliós összegű a pertárgy értéke, nem vonatkozik majd az új rendelkezés. Azaz a perben követelt összeg szerint különbséget tesznek a munkavállalók között, azoknak a dolgozóknak pedig, akiket az MSZOSZ képviselni szokott, általában nincsenek milliós követeléseik. Ez inkább csak a cégvezetések tagjainál fordul elő az érdekvédők szerint. Azt nem tapasztalta, hogy kevesebb munkaügyi pert indítanának a munkavállalók a változás hatására. Úgy véli, eddig se szívesen mentek bíróságra, ezt utolsó lehetőségnek tekintették, ha már nem láttak más megoldást. Ha pedig nincs más reményük és nem nyugodnak bele helyzetükbe, akkor szerinte ezután is rászánják magukat a perre.

Olvasóink írták

  • 6. Tabornok 2008. március 18. 11:44
    „"Cél az emberek alantas fosztogatása immár törvényesítve!"
    Ezt látom, az általam gengszterváltásnak mondott, állítólagos rendszerváltás óta.
    Nézd meg a Pannon Baromfi esetét. Törvényesen széthordható a cég, és az sem számított, hogy a még érvényben lévő Kollektív Szerződésben biztosított jogokat sem adták meg, a dolgozóknak. Egyetlen igazgatót sem vontak ezért felelősségre, nem is fogják! Úgy volt, hogy be kell zárni a céget, most pedig az a fő gondja az igazgatónak, hogy honnan vegyen munkaerőt. Ha jól tudom az elmúlt 6 évben a fizikai állomány bérét nem emelték.
    Az alacsony bérek miatt nehéz munkást találniok! Alalkalmazottak kárára mindent megtehetnek a munkáltatók. Persze a jogászok támogatásával.
    Ez a magyar demokráciának nevezett trutyi.”
  • 5. Cseter János 2008. március 18. 10:32
    „Tudod kedves "Tábornok" annak idején dr, Balsai igazságügyminisztersége alatt az volt a baj, hogy " nem tudott a szegről egy másiik bírói kart" leakasztani"! Dr Dávid Ibolya pedi azt mondotta, hogy Ő aztán egy bírói itéletet sem kérdőjelez meg!-valahogy így! Azóta sem meri a bírói ítéletek egyikével sem egyetlen egy "hatóság" sem foglakozni! Mint mondottam rákenyik hogy elévüt a büntethetőség és ezáltal az emberek élete végéig okozhatja a tolvaj a kárt, temészetesen bümtelenűl! Főlerg, ha az állami kassza gyarapodik belőle közvetve! Gusztustalan, terehány erkölcstelen emberek dirigálnak a törvények előkészítésében felelőtlenűl! Persze mit is várjon el az ember ilyen töketlen vezetés mellett! Néha lecserélnek egy-egy rendőrkapitányt, minisztert most meg a Legföbb Bírót és megy minden tovább, mint régen!Cél az emberek alantas fosztogatása immár törvényesítve!”
  • 4. FREDDY/S 2008. március 18. 10:21
    „Valószínű, hogy ezzel akarják biztosítani az alapvető emberi jogot.
    Mert, ha az elhunytnak halála után szemétdíjat kellett fizetni kegyeletsértő módon (bírósági itélet alapján), akkor ez az igazságszolgáltatásnak az állampolgár érdekében tett intézkedés, nemde...”
  • 3. Tabornok 2008. március 18. 09:56
    „"Mivel a jogi maffia jogászai a bíróságot az orruknál fogva vezették,"
    Kedves János!
    Ezzel a megállapításoddal nem értek egyet. A bírók benne vannak, mint korrut emberek! Nem vezetik őket az orruknál fogva! Tényleg ennyire hülyének tartod a bírókat? Nagyon is tisztában vannak a dolgok állásával, csak itthon nem mondjáki róluk, hogy korruptak.
    Egy nemzetközi szervezet nemrég megállapította, hogy magyarországon a legkorruptabb szervezet az igazságszolgáltatás.
    Mondjam még, vagy ennyiért is megüthetem a bokám?”
  • 2. Tabornok 2008. március 18. 09:31
    „"A munkavállalóknak perveszteség esetén az ellenfél ügyvédi költségein kívül meg kell fizetniük a feljegyzett illetéket és az állam által előlegezett költségeket is, például a szakértői díjakat."
    Nagyon helyes, ha az a cél, hogy a kisemberek kiszolgáltatottabb helyzetbe kerüljenek!
    A gazdagok és a jogászok újabb szörnyszüleménye! Bocsi a politikusokat kifelejtettem, pedig az ő közreműködésük nélkül, soha nem lehet a kisembereket ilyen pocsék helyzetbe hozni!
    Söpredék, már mint a jogalkotók!”
  • 1. Cseter János 2008. március 18. 07:35
    „A munkaűgyi prekeben meglapulnak a bűnügyek is! Mivel a jogi maffia jogászai a bíróságot az orruknál fogva vezették, sőt mai azt teszik így addig huzzák az időt míg esetenként elévülnek a perek! Sőt a bűnügyeket a (hivatali visszéléseket) ki sem vizsgálja a bünüldözés! E rendszerben egymásra utalják a munkát, ha ép nem tagadják meg a feltárását! Így a bűnügyekkel okozott kára a dolgozónak nem is lesz sohza megtérítve! Természtesen a következő években továbbra is károsíthatják a dolgozót, még nyugdíjas korában is! Ugyan is a megyei bíróságok után tovább nem viheti az ügyét a károsúlt, ha nem talál ügyvédet, aki a felsőbbszintű birók számára leforditja a Jogi nyelvre az eseteket! Ez a Magyar Jogállam új vivmánya! Kirugni és még perköltséget is a nyakába varrni a károsultaknak!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tisztikeresztet kapott a Szigetköz fotósa

Győr - Hetvenéves múlt, de még mindig tanít, kutat, fotózik dr. Alexay Zoltán, akit többek között a… Tovább olvasom