Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Ha nincs vásár, lehet parkolni

Mától Győrben a Dunakapu tér keleti felét a piacnapok kivételével ingyen használhatják az autósok.
A karácsonyi vásár idején nem kell fizetni Győrött a parkolásért munkanapokon délután négy óra után, valamint szombaton. – Már most láthatták az autósok, hogy a fizetőparkolóknál a szombatra vonatkozó részt letakartuk. Ugyanis karácsonyig szombatonként díjtalanul használhatják a parkolókat a gépkocsik – mondta el a Kisalföldnek Kovács Barnabás, a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) ügyvezető igazgatója.

A cégvezető kihangsúlyozta: jól járnak azok az ünnepi bevásárlásaikat intéző autósok, akik hosszabb időre szeretnék járműveiket a parkolóházban hagyni. Ugyanis míg az első óráért 210, a másodikért 150, a harmadikért 100, a negyedikért és utána minden óráért 60 forintot kell fizetniük.

Az autós bevásárlók száma növekedett a hétvégén: erre utal, hogy a belvárosi parkolóházban gyakran 50 alá csökkent a szabad helyek száma.

Kovács Barnabás, a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) ügyvezető igazgatója a Kisalföldnek hangsúlyozta: a kedvezmények mellett az sem elhanyagolható könnyebbség, hogy az autósok így védett helyen tudhatják a járműveiket.

– Az autósok előtt megnyílik a Dunakapu tér is, amelynek egyik felét – a piacnapok kivételével – este hat óráig ugyancsak díjmentesen használhatják parkolásra az autósok – tudtuk meg Kovács Barnabástól.
A piacot üzemeltető Kisosz megyei titkára, Nagy Lászlóné elmondta lapunknak, hogy a tér keleti felén az autók parkolhatnak szerda és szombat kivételével mindennap, vasárnap is.

– Az autókat este hat óra után nem lehet a téren hagyni, főleg kedden és pénteken. Ugyanis a piac felszerelését, az elárusítópadokat ki kell rakni, hogy a termelők hajnalban kirakhassák áruikat. Aki az engedélyezett időn túl ott hagyja az autóját, annak a járművét el fogják szállítani – tájékoztatta lapunkat Nagy Lászlóné.

A titkár elmondta még, hogy a téren zártkörű karácsonyi vásár lesz. A kereskedők délelőtt 9-től délután 5 óráig várják a vásárlókat. A Duna sorra és az annak folytatásában lévő zöldterületre ugyanakkor megérkeznek a fenyőfaárusok. Mintegy harmincan kínálják majd az örökzöldeket.

Kapcsolódó anyagok >>

A lakótelepeken nem lesz fizetőparkoló (2004-02-03) >>
Adóként behajtják a büntetést (2005-10-12) >>
Csúcsdíjas városi parkolás (2003-05-19) >>
Elhalasztották a parkolási módosítást (2005-05-27) >>
Fizetőparkolás minél több helyen (2005-04-02) >>
Ingyenes belvárosi parkolás Győrben (2005-11-17) >>
Két hét múlva parkolózár (2005-03-16) >>
Mit kell tudni a győri parkolóházról? (2004-03-16) >>
Mennyi az ''ál-mozgáskorlátozott''? (2005-11-04) >>
Mire költse a város a parkolási díjakat? (2005-11-18) >>
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A város készen áll a Pólusra

Győr készen áll rá, hogy 2007-ben konkrét munkálatokkal indulhasson a Pólus-program. Tovább olvasom