Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 25°C Még több cikk.

Ha hóesés, akkor téli gumi

Péntekre hóesést ígérnek az időjósok, s bár nincs előírva, mégis ajánlott téli gumira cserélni a nyári abroncsokat.
A hóesés közeledtével egyre esedékesebbé válik a téli abroncsok használata. Ez október-november környékén minden évben téma autós berkekben, bár idén az enyhe időjárás miatt november előtt valószínűleg csak keveseknek jutott eszébe, hogy téli gumit rakassanak fel autójukra.


Ősszel olcsóbb

Magyarországon az autós műhelyek tapasztalata szerint a vásárlók az utolsó pillanatig várnak a téli gumi felszereltetésével, általában csak az első hó lehullta után áldoznak időt a műveletre.
Ekkor már számolni kell a hosszabb várokozási idővel, és amit kevesen tudnak, az abroncsok magasabb árával is. Így akinek nem áll otthon korábbi téli gumi garnitúrája, az jelentős összegeket spórolhat meg, ha még jó időben vásárol gumit télire. A szezon elején ugyanis jelentősen több akcióval találkozhat, ha pedig már leesett a hó, árkedvezmény nélkül is viszik a gumikat.


Milyet vegyünk?

Számtalan gumiteszt méri a különböző márkájú és fajtájú abroncsok képességeit, a gyakorlatban azonban mégsem jellemző, hogy ezen abroncsokat keresnék hazánk fiai a gumisoknál.
Az ADAC legújabb tesztjén a 175/65 R14-es méretben a Goodyear Ultra Grip 7-es vitte a prímet, de az olcsóbb Barum, Matador vagy Hankook típusú abroncsok is megfeleltek az elvárásoknak.

Illusztráció
Illusztráció


Mikor váltsunk?

A téli gumi előnye a speciális szilika-gumi keverékből adódik, ami a hidegben sem keményedik meg, ezáltal jóval nagyobb tapadást biztosít. Nincs igazán egyetértés abban, - sőt általánosítani sem lehet, az eltérő abroncsok miatt - hogy hol az a határ, ahol a téli gumi már feltétlenül biztonságosabb a nyárinál. Egyesek szerint száraz időben nincs is szükség váltani, amíg pluszt mutat a hőmérő, de sokan 7 fok alatt már felteszik a téli abroncsokat.

Havas, latyakos illetve jeges útfelületen már teljesen egyértelmű a téli gumi előnye, ekkor már nem érdemes hazardírozni nyári abroncsainkkal, amik ilyenkor jóval kisebb tapadást biztosítanak. A téli gumin a futófelület barázdái mélyebbek, és a jobb havas tulajdonságok érdekében sokkal több bemetszést találunk rajta, mint a nyárin.

Figyelem! Hóban, fagyban nyári gumival többszörös is lehet a fékút a téli abroncshoz képest! A legveszélyesebb felület a jég, ami a havas útnál kétszer, a száraznál viszont nyolcszor csúszósabb!


Meddig jó a téli gumi?

A téli abroncsok esetében különösen fontos a megfelelő profilmagasság. A minimális 1,6 milliméteres mélységgel semmiképpen se kockáztassunk. A szakemberek téli gumik esetében 4 milliméter alatti futómélység elérésekor már javasolják a cserét.
A hazai időjárási körülmények általánosságban 2-3 szezont tesznek lehetővé a téli abroncsoknak, persze ez erősen használatfüggő. A téli gumikat az aszfalt koptatja leginkább, ha azokat kizárólag havon használnánk, akár az elöregedésig is megfelelő magasságúak lennének, kb. 10 év után is.

Illusztráció
Illusztráció


Összes kerékre

Fontos, hogy mind a négy kerékre kerüljön téli abroncs, nem elég csak a hajtott kerékre. Ilyen esetben egy elsőkerék-hajtású autónál kiszámíthatatlanul viselkedik az autó hátulja, könnyen kitörhet.


Ahol muszáj

Magyarországhoz hasonlóan Nyugat-Európában is csak kevés helyen követelik meg a téli gumi használatát. A közelünkben Szlovéniában kötelező november 15. és február 15. között, Norvégiában és Svédországban is hasonlóak az előírások.

Olvasóink írták

58 hozzászólás
  • 58. kekec 2008. november 24. 14:27
    „((( Esküszöm, a másikat olvastam először! :-D )))”
  • 57. Imcsi 2008. november 24. 12:33
    „Gondolom azok írnak a téligumi ellen, akiknek még sosem volt! Meg azok érvelnek a biztonsági öv ellen, akiknek még nem volt balesetük!”
  • 56. kekec 2008. november 23. 09:13
    „Úgy van. Irtani kell a hülyeséget. Vigyázz: te is célkeresztben vagy!”
  • 55. elemér 2008. november 23. 01:29
    „Igazán ideje volt hogy te is végre hozzászolj valamihez okossan kekec.”
  • 54. kekec 2008. november 22. 21:58
    „37. Imcsi 2008.11.20. 19:44

    "Már csak 10 000 km van évente, az is javarészt városban, nyáron kirándulásokkal. Négyévszakos gumit vettem most ősszel, az is 80 000 ft-ba került."
    Ez a helyes hozzáállás. A 4-évszakos gumi nyilván erős kompromisszum, de aki nem megy sokat (ax. 15-20e km évemte), nem megy gyorsabban a szabályosnál, és adott esetben (nagy hó, jég, ilyesmi) megteheti, hogy pár napig nem használja a kocsit, az igenis vegyen ilyet! Ebből viszont normális, jó minőségűt; lehet, hogy jobban jár, mint egy óccsó gagyi télivel.

    **EZT** kéne propagálnia a sajtónak!
    A gumis persze nem fogja ezt mondani, de nem tőlük kell megkérdezni.”
  • 53. kekec 2008. november 22. 21:48
    „7. Kapuvári

    "Én azt mondom, a "bénák" (tisztelet a kivételnek) használnak csak téligumit! Jégen mindegy milyen a gumi: megcsúszik az!"
    Natúr ostobaság.

    15. ungi :
    Tökéletesen igazad van.

    18. Lobbo71 :
    "Az igaz, hogy tükörjégen nagyjából mindegy, hogy téli vagy nyári gumi van az autón, ugyanúgy csúszni fog."
    Egy nagy szart igaz! Össze sem lehet hasonlítani!

    21. Kapuvári :
    "Én meg azokkal nem értek együtt, akik hajtanak ész nélkül - tudván -, hogy a téligumi az nem csúszik meg! Több a baleset a rossz sebességfelmérésből adódóan."
    Na és ennek mi köze van a gumihoz?

    "Sosem volt téligumim, és továbbiakban se fogok vásárolni, mert ellenben a korábban hozzászólükhoz: ÉN FEL TUDOK MENNI ARASZOLVA NYÁRIGUMIVAL AZ EMELKEDŐRE!"
    Aztán a hozzád hasonlók kocsija csúszik le pörögve a domb aljára.

    "hogy viselkedik egy téligumi -3 fok esetén az aszfalton? ... megsúgom elveszti a téligumi is a tapadását, és gyakorlatilag a téligumiddal ott vagy mint nyárival"
    Hát ez hihetetlen! Honnan a francból szeditek az ilyen egetrengető ostobaságokat???

    "A téligumi csak ilyeneknek való, mint amilyen te vagy! ... a fanatikusok (mint TE) akik ugyanúgy nyomják a gázt télen mint nyáron, az ne csodálkozzon majd a későbbi balesetekor!!!"
    Idióta.
    Láttál te már egyáltalán közelről téligumit?

    "Ja még egy érdekesség: mi történik ha nem veszed le a téligumit tavasszal / nyáron? Egyszerűen "szétfolyik" az autógumid fékezéskor.... és ezt vedd szó szerint!!!!"
    Na és? Ennek mi köze a téli közlekedéshez?

    "Nyárigumival még mindig tartósabb és hatásosabb, mint téligumival!!!"
    Nyáron. Azért **nyári** gumi a neve. Ez még nem tűnt föl?

    22. Kapuvári
    "Ja... és a RELATÍV GYORSHAJTÁS-ról hallottál már? Mert úgy tudom, hogy ez téligumival is ugyanaz"
    Persze, hogy ugyanaz: gyorsabban mész annál, amit kontrollálni tudsz. Márpedig ez hóban-jégen téligumival legalább 2-3* akkora sebesség, mint nyárival. Úgyhogy ha majd villogok mögötted, szíveskedj lehúzodni a francba és nem föltartani!

    23. pancser
    "A TÉLI GUMI CSAK UGYANANNÁL A SEBESSÉGNÉL BIZTONSÁGOSABB A NYÁRINÁL, A SEBESSÉG NÖVELÉSÉVEL A POZITÍVUM ÁTCSAP NEGATÍVBA"
    Csap ám a nagy francot! (Egyszerűen nem értem, honnan jön ez a mérhetetlen baromság-áradat!)
    Vagy nem jártál te sehol semmivel, vagy egyformán 30-cal döcögve. Ott még nem nagyon jön ki a különbség!”
  • 52. elemér 2008. november 22. 18:36
    „Kampány az már történelem, ez Obama programja amit megtesz. Itt csak ámodoznak hogy milyen gyorsan és okosan intézkedik. Elismert szakértök vezetik, képviselik és kivitelezik amit akar. Nem lessz mese, az Amcsik ujitanak.”
  • 51. Imcsi 2008. november 22. 18:14
    „Legalábbis ezt ígéri a kampányban! Aztán majd jönnek a hétköznapok! Mint nálunk!”
  • 50. elemér 2008. november 22. 17:23
    „Obama ujit pablowsky !

    Obama 2.5 millio munkát teremt gazdasági programjával. Ujá épiti és modernizállja az utakat, hidakat, sulikat, alternativ ujfajta energiát és gazdaságosab kocsikat teremt.”
  • 49. elemér 2008. november 22. 16:25
    „Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. Ez igy igaz.

    Woody Allen”
  • 48. kisördög 2008. november 22. 15:12
    „47 ! jól hangzik az utolsó sorod,valahogy igy igaz!”
  • 47. p.pablowsky 2008. november 22. 11:14
    „Elemér:
    Nincs kisebbségi komplexusom, de kisebbségben vagyok, mert nem hiszek el minden baromságot, ami a TV-ből, újságból, netről árad.
    Nem csak az angol nyelv létezik, van még egy csomó nyelv, amin elérhető minden információ.
    Az amerikai kultúra nekem nem példakép, nem vagyok majom, hogy majmoljam. :D

    Modern világot az amcsik teremtették? Barátom, ha nincs Európa, nem lennétek sehol. Abban igazad van, ti vagytok a példaképe az emberiségnek. Példakép, hogy milyenné ne váljunk.
    Senkit nem néztek le???? Vegyünk néhány példát: indiánok, négerek, arabok, európaiak, oroszok és sokáig lehetne folytatni a sort. Mi magyarok is közöttük vagyunk.
    "lenézitek egymást, de még saját fajtátokat is." Ez igaz, te sem lógsz ki a sorból, hisz magyarként te is lenézel minket, magyarokat.

    Meg kell nézni hová jutott a világ azóta, hogy ti, illetve azok akik nektek dirigálnak, próbáltok uralkodni a világon. Az utóbbi 50 éveben, ahová csak betettétek a lábatokat, csak pusztulás maradt utánatok. Obama ugyanazon az úton fog járni, mint Bush, mert ugyanazok az emberek lesznek a háttérben, mint Bush idejében.

    Igaz, hogy nem tudok angolul írni-olvasni, de te már magyarul sem tudsz, és gondolom angolul is csak úgy tudsz ahogy magyarul. Mint írtam már, nem csak angolul érhető el szükséges az információ.

    Újabb bizonyíték, mennyire lenéztek mindenkit: "Hozzánk viszonyitva minden náció csak csóro." Pedig korábban ezt írtad: "Az Amerikai társadalom egy humán társadalom és senkit nem néz le." Érzed az ellentétet, ugye?

    Nem luxus termékeket gyárt a gyár, egyszerű napi használatban lévő dologról van szó. Ez olyan termék, hogy ugyanazt kapja mindenki, anyagi helyzetre való tekintet nélkül. Kivétel, ahol nem igénylik ezt a műszaki színvonalat.

    "Manapság már nehéz megállapitani hogy mi hol készül, mert azt veszik és onnan amit akarnak, aztán csak összerakják és eladják nektek." Nem így beszélnél, ha tudnád mit meg nem etetnek veletek (génkezelt növények, állatok, kihipózott csirkék stb. stb.). Én tudom mit eszek, mert nagyon sok mindent megtermelünk magunknak (zöldség, gyümölcs, állatok takarmánya), állatot tartunk saját részre, vegyszert, műtrágyát, állatoknál hústömegnövelő szereket nem használunk. Szóval, tudom mit eszek.
    "Mit tudod te hogy mit veszel vagy ki mit gyárt ?" Csak azt ne mond, hogy te tudod? Pont ti nem tudjátok mit esztek. Én tájékozódom vásárlás előtt, megnézem mit eszek.
    "Lehet hogy valami kinai gumit vettél, és ráirták hogy Michelin." Ilyen gumit csak nálatok lehet eladni, mert felénk be sem engednék az országba. Amerika vesz meg minden sz..rt Kínától.

    Részemről lezárom ezt vitát, mert van egy mondás: Soha ne vitatkozz hülyével, mert a többiek esetleg összetévesztenek vele! :D”
  • 46. elemér 2008. november 22. 03:38
    „Úgy látom hogy valami kissebségi betegségben szenvedsz. Azért lehet ez, mert angolul nemtudsz, és nem érted a világot körülötted. T.V. rádió, ujság, internet, mindenhol csak Amcsi meg angol szavakat hallasz és pop kulturával találkozol. Nem ezért vagy azért, de a modern világot az Amcsik teremtették és mások csak azt majmolják. Mo. sem kivétel. Multikulturális társadalmunk az emberiség
    büszkesége. Az Amerikai társadalom egy humán társadalom és senkit nem néz le. Eu.-ban viszont lenézitek egymást, de még saját fajtátokat is.

    Nekünk kell vezetni, mert a világot csak mi tudjuk hejreállitani. Nem lessz könnyü, mert Bush ásott egy méj lyukat. Szerencsére Obama vette át a lapátot.

    Mo.-n nem tudom hogy hány hid omlott össze, de azt tudom hogy sok hid ott nincs is. Nézz körbe ott Györben, azt nagyjábol megtalálod a hidak javát az országban. Országut pedig nevetséges. Nem is lehet azt Amcsi utvonalakhoz hasonlitani.

    Hol élsz te ember ? Ha olvasni nemtudsz, akkor nézd amit az orrod elé teszek és elmélkedj rajta, mert Magyarul te csak a sötétben tapogatozol. Amcsik és Japánok vezetik a világpiacot az autóiparban szinte fejtöl fejig. Eu. pedig nem egy nagy piac.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Automotive_industry#Top_vehicle_manufacturing_groups_.28by_volume.29

    Alapanyagban pedig az Amcsik vezetik a világot. Hozzánk viszonyitva minden náció csak csóro.
    Ezekszerint te még nem ültél Amcsi luxuskocsiban.

    Én nem tudom hogy te milyen gyárban jártál, de aki luxust akarja megfizetni azt Amiban is megveheti.
    Amcsik hazai és világpiacra dolgoznak és elég sikeressen. Nagy tapasztalattal rendelkeznek. Manapság már nehéz megállapitani hogy mi hol készül, mert azt veszik és onnan amit akarnak, aztán csak összerakják és eladják nektek. Mit tudod te hogy mit veszel vagy ki mit gyárt ? Nem kötik azt a te orrodra. Igy van ez a gumikkal is. Lehet hogy valami kinai gumit vettél, és ráirták hogy Michelin.”
  • 45. p.pablowsky 2008. november 22. 01:15
    „elemér:
    Önmagad cáfolod. Ti vagytok annyira nagyra mindennel, ti akarjátok megmondani a világnak mi hogy történjen (Irak, Afganisztán stb.). Lenéztek mindenkit, aki nem amcsi, beleszóltok mindenbe. Ezzel nem kellene nagyra lenni. De vigasztal, hogy tulajdonkép, ti is csak bábok vagytok egy kis nép világméretű játékában.
    Csak neked elmondom: nem tudok angolul, nem jártam Amerikában. Nem is akarok oda menni, de nézeteim miatt, az a "nagy liberális" ország be sem engedne. Mert aki nem úgy gondolkodik ahogy ők, az már ellenség.
    Obama is csak úgy fog intézkedni, ahogy a Bush is tette. Távirányítják bizonyos érdekkörök. Kíváncsi vagyok kit támadtok meg legközelebb, valami mondvacsinált okkal.
    Hány híd is omlott össze Magyarországon az utóbbi pár évben, anyagfáradás, karbantartás hiánya miatt? Gondolom az utakra is csak annyit költenek, mint a hidakra.
    Magyarországon nem kötelező a téligumi, csak ajánlott. 4 évszakos gumival a jobb vezetni. Erről inkább kérdezz meg néhány közlekedésbiztonsági szakembert.
    Amcsi gyártók betörtek az Eu piacra. Hol élsz te ember? Tán csak nem Amerikában? Mindent elhiszel amit mondnak neked. Csak próbálkoznak, mert azok az európai, japán autók amelyek ellen küldik autóikat, minőségben messze lekörözik, az amcsi kocsikat. Szóval van még mit fejlődni minőség terén.
    Már nem az amerikai gyártók a legnagyobbak, hanem a japánok. Minden autógyár megérzi, de érdekes módon az amcsi gyártók már évek óta válságban vannak, pedig amikor még szó nem volt világválságról. Ez talán véletlen, vagy a kutyának sem kellenek már az amerikai kocsik?
    A versenyképességről: odaát, nagy tömegben, olcsó alapanyagból gyártanak olyan kocsit, ami az egyszerű amerikainak épp még megfelel. Egy amerikai gyártó, természetesen nem trükközik szakszervezeti bérekkel, nyugdíjakkal és szociális juttatásokkal.
    "USA-ban szar kocsit nehéz eladni és ezért jobbak itt a kocsik." Ezzel a szöveggel itt nem sokra mész. Európai, japán autót azért nehezebb eladni, mert drágább az előállítási költsége, a minőségibb anyagok felhasználása miatt.
    Az amerikai és európai minőség közti különbségről: lehetőségen volt több munkatársammal együtt, ellátogatni egy nagy, európai központú gyártó, németországi gyáraiba, ahol megtekinthettük többek között, a különböző országokban, földrészeken forgalmazott termékeiket. Nagyon meglepődtem, mert eddig csak az európai piacra készülő termékeket ismertem.
    Nagyon-nagy az amerikai és az európai piacra készült termék között a különbség, az európai javára. Hogy miért van így: az amerikai partnerük kérésére gyártják így a terméket, mert a partner felmérése szerint az ottani felvevőpiac nem annyira igényes mint az európai, jó lesz nekik ez egyszerűbb (fapados) verzió. Ezt nem én találtam, ki egy amerikai mondta. No comment.
    Magyarországon a legtöbb eladott autó, német illetve japán gyártó terméke, és az köztudott, hogy ők nem gyártanak szar autókat.
    Gumikra visszatérve: soha többet Michelin gumit nem veszek. Nálam a Bridgestone a nyerő.”
  • 44. elemér 2008. november 21. 20:43
    „Igen ez a 2 gumi a legjobb uj kocsikon. Ez viszont nincs a legtöbb uj kocsin. Én is tudok guglizni.”
  • 43. Imcsi 2008. november 21. 18:38
    „Az utolsó két új autómat Michelin és Continental gumikkal kaptam! Lehet hogy ez a két márka amerikából nézve nem minőségi gumi, de itt európában prémium márka!”
  • 42. elemér 2008. november 21. 12:18
    „Amcsik bizony sokmindent jobban tudnak, viszont itt nem is erröl van szó. Olyan okos és tájékozott senki nem lehet mint egy Magyar, aki angolul valamit makog vagy járt rokonlátogatásban az USA-ban.
    Aztán ne felejtsük aki tultartozkodott és nemtalálja fent magát az USA-ban. Obama majd intézi sorsukat saját rokonságával együtt.

    Normál gumival adják a kocsikat mindenhol és az nem minöségi gumi. Megsugom hogy az utak és hidak állapota az sokkal jobb mint Mo.-n. Téli gumit azért nem használlják mert felesleges, és hogy minden szezon gumival jobb vezetni az köztudott. Ha szükség van téligumira akkor azt használlják, de szükség még Kanadában is ritkán van rá, ezért az nem is kötelezö.

    Micsoda marhaság ?

    Amcsi gyártók már régóta betörtek az Eu. és a világpiacra. Amcsi gyártók multik és több kocsit gyártanak meg árulnak a világpiacon mint otthol. Amcsi gyártók Mo.-n nem léteznek ;)) Minden autogyár megérzi a világválságot. USA-ban vannak Japán és német vagy külföldi gyártók, de azok nem fizetik a normál szakszervezeti béreket nyugdijakat és szociális juttatásokat mert azzal versenyképtelenek lennének. USA-ban szar kocsit nehéz eladni és ezért jobbak itt a kocsik. Mo.-n viszont megveszik a szarkocsit is.”
  • 41. p.pablowsky 2008. november 21. 09:55
    „knifemaster:
    elemér mindent jobban tud. Ő egy amerikai. Ők a világ urai. Amit ők mondanak az a szentírás. :D

    Elemér:
    Itt Európában általában normál, használható gumival adják el az autókat, nem pedig "nem valami jó"-val.
    Még jó hogy többet mentek, mivel sokkal nagyobbak a távolságok, olcsó a benzin (jaj miket mondok, nem is olcsó, szinte megfizethetetlenül drága), ergo mindenhová kocsival megy mindenki.
    Ott jobbak az utak (igen, azért omlott össze jópár közúti híd mostanában). Megsúgom neked, tudom, hogy ott is sok helyen panaszkodnak az utak állapota miatt.
    Vicces, hogy azért nem használ valaki téligumit, mert nem jó vele vezetni. Talán fel sem merült, hogy a téli gumi, másabb vezetési stílust kíván? Bár ennek felfogására egy egyszerű, beszélgető/verekedő showkon nevelkedett ember (sajnos nálunk is egyre többen lesznek) agykapacitása ehhez nem elég. Tisztelet a kevés kivételnek.
    Az hogy jobbak lennének az autók azt erősen megkérdőjelezném. Biztos, hogy nem jobbak, mint nálunk. A felhasznált anyagok és az összeszerelés minősége miatt nem tudtak/tudnak betörni az amcsi gyártók európai piacra. Pár gyártó most kezdi összekapni magát, de hát most jelenleg mással vannak elfoglalva.”
  • 40. knifemaster 2008. november 21. 08:21
    „KIegészítés #39 hez:
    http://www.youtube.com/watch?v=qofe64lIvNg
    Na ilyen állapotok sosem lesznek itthon:)”
  • 39. knifemaster 2008. november 21. 08:15
    „#38
    Mit takar az,hogy nem jó vezetni?
    A másik ,hogy ha amerikában minden jobb,akkor miért akarod a magyar állapotokat az amerikai állapotokhoz viszonyítani?RÁadásul a tél sem "egyforma" a két helyen.
    Nem rokonod neked joe sixpack véletlen?D”
58 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bárddal fenyegette a lányokat Elemér, a futtató

Győr-Tatabánya - Nyilván nem mérte fel a terepet az a fiatal nő, aki munkahelye megszűnése után a… Tovább olvasom