Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Gyurcsány nem tart a bilincstől

Az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ötödik évfordulóján Gyurcsány Ferenc ismét részt vett a szocialisták Őszirózsa Fesztiválján Győrben. S ahogy öt éve, úgy most sem a kulturális rendezvényről kérdeztük – ezúttal a Sukoró-ügy került a középpontba.
– Hogy áll az évfordulókkal?

– A születésnapokkal jól, most lettem ötvenéves. A házassági évfordulóval is, az tizenöt évnél tart…

– Gratulálok mindkettőhöz, de tudjuk jól, hogy nem erre céloztam. Szinte napra pontosan öt éve, a maihoz hasonló, győri látogatásakor robbant ki az őszödi botrány. Tudatosan jött vissza erre a helyszínre?

– Óh, nem! Véletlen, hisz ez a nap is éppolyan, mint a
többi.

– Fogadjuk el azért, hogy mégsem egy szimpla napról van szó, s akkor így kérdezem: egy ilyen alkalom is kevés ahhoz, hogy kimondja a kiszivárogtató nevét?

– Nem tudok továbbra sem mást mondani, mint hogy neveket csak akkor szabad kimondani, ha azt bizonyítani is tudja az ember; százszázalékosan, tisztességesen. Az ember igazság iránti vágya – az enyém is – arra nem alap, hogy másokat igazságtalanul megvádoljon – válaszolta Gyurcsány Ferenc..



– S azt el tudja képzelni, hogy a WikiLeaks-akták között már rég ott van egy nagyköveti távirat, amelyben benne szerepel a név is, s így hamarosan mi is megtudjuk az igazságot?

– Nem. Honnan a csudából tudná két nagykövet azt, amit a titkosszolgálat sem tudott?

– Mert biztosan nem tudta?

– Ha tudta volna, mi is tudnánk.

– Öt éve sem a győri Őszirózsa Fesztiválon tett látogatása miatt került a címlapokra, most sem; ezúttal a sukorói gyanúsítása aktivizálta a hazai közéletet. Mikorra várja az ügyészségi behívóját?

– Nem kell várni, jön az magától is. Nyilván kapok majd egy értesítést, s akkor megyek.

– Mit vár a kihallgatástól?

– Én tanúként tettem már vallomást ebben az ügyben. Nagyon szívesen megismétlem az ott elhangzottakat.

– Az ön mellett érvelők politikai leszámolásról beszélnek. De még ha így is lenne, az ügyészség önmagában akkor is kevés ehhez; a bíróságra is szükség van. Ezzel viszont azt üzenik nekünk, hogy a teljes igazságszolgáltatás a politika játékszerévé vált: ön szerint is ilyen országban élünk?

– Nézze, az ügyészség egy része nem kétséges, hogy a kormányzó hatalom kezében, markában, zsebében van; politikailag elfogult és feladatot teljesít. Hangsúlyozom: ez nem igaz a teljes ügyészségre, csak egy részére. A bíróság szétcincálása már elkezdődött: tudjuk, hogy nyugdíjazásba kényszerítenek mintegy háromszáz bírót, a kormány nem engedte, hogy kinevezések történjenek jövő januárig, mert maga kíván beavatkozni, hogy kikből legyenek vezetőbírók, hát…

– De az ön ügye most esedékes, nem jövőre.

– Fogadjunk, hogy a vádemeléssel meg fogják várni azt az időszakot, amikor az ügyész már maga nevezi meg, hogy ki legyen egy ügyben a bíró. Ezeket a bírákat pedig már a mostani hatalom fogja kinevezni.

– Tehát akkor állítja, hogy olyan Magyarországon élünk, amire a kérdésemben utaltam?

– Nem, én azt állítom, olyan irányba megyünk, hogy a nevezett irány utolérheti a bíróságok egy részét is. Persze, hogy utoléri-e, még nem tudhatjuk. De az előkészületeket megtette hozzá a hatalom.

– Tisztességes eljárásban bízik?

– Bízni? Persze. Én egy nagyon jóhiszemű pasi vagyok.

– S azt el tudja képzelni, hogy az ügyészségről kifelé jövet bilincsben vezetik el?

– Nem hiszem, hogy ez be fog következni. Az ügyészség ugyanis pontosan tudja, hogy végtelenül gyenge lábakon áll a gyanúsításom. Őrizetbe azt érdemes venni, akiről az ember tudja, hogy három nappal később előzetes letartóztatásba helyezi a bíróság. De nincs az a bíróság, amely egy ilyen ügyben előzetesbe helyezne. S ezt tudja már az ügyészség is.

„Ki kell adni a jelszót." Másfél év kormányzás után ki kell adni a jelszót: Orbánnak mennie kell – jelentette ki Gyurcsány Ferenc tegnap Győrben, az MSZP-rendezvényen mondott beszédében. A politikus arról beszélt: az Orbán-kormány „csak rombolva tud cselekedni", de ellene csak úgy szabad tüntetni, hogy a szenvedélyek, az indulatok a kormány politikája, ne pedig a köztársaság rendje ellen forduljanak. Szavai szerint a demonstrálóknak azt kell megmutatniuk, hogy értik, „csak felelős ellenzékből lesz felelős kormánypárt". A politikus – akit a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként konferáltak fel a beszéd előtt – azt hangoztatta: noha a Fidesz elnöke jobb országot ígért a választások előtt, Orbán Viktor „országlása" soha nem látott társadalmi-gazdasági konfliktusok sokaságát hozta meg. Szólt arról is: a mai huszonévesek értésére kell adni, hogy „nem tudjuk újraírni a XX. századot; nekünk nem a múlttal van dolgunk, nekünk a jelennel és a jövővel van dolgunk", nem arra van szükség, hogy az országot valakik jó és rossz emberekre osszák, hanem közös munkálkodásra.


Olvasóink írták

  • 18. elemér 2011. szeptember 20. 07:37
    „Legnagyob probléma Orbánnal, hogy nem képviseli a demokráciát. Ezért nem csipik se Mo.-n, se nyugaton. Azt pedig nehéz félremagyarázni, épp ugy van ez mint ahogy Bush-al volt. Több kárt csinált az orszáqgnak pénzügyileg és prestizsben mint hasznot. Ne is beszéljünk hogy a szociális juttatások ellen volt. Kezetrázhatnak egymással.”
  • 17. elemér 2011. szeptember 20. 01:41
    „Én jól értem, csak te nem érted. Az történt Mo.-n mint Afrikában. Kimentek a gyarmatosittók és a négerek akik nekik dolgoztak átvették a hatalmat. Ök lettek az uj kizsákmányolók. Nem érdekes az hogy Szocik vagy Fidesz. Mindegyik saját érdekeit nézi.”
  • 16. Túrabakancs 2011. szeptember 19. 22:21
    „elemér!
    Te aztán tudod onnan messziről, hogy hogyan érzik itt a magyarok magukat,
    maximum csak az elbeszélésekből! Orbán lehet hogy kicsi magasságilag, neked
    meg kicsi a...
    Egyébként amit el.urtak a balosok , azt csak pénzbeszedéssel lehet pótolni nagyrészt,
    nem értem mit nem lehet ezen érteni?! Aki nem elfogult és bigott jobboldali
    szavazó az tudta, hogy megszorítás nélkül nem lehet ezt a hiányt rendezni,
    mindegy hogy mit is mondott Orbán a nyilvánosság előtt. Egy 3-ik országot
    képviselő és kiszolgáló párt nem szabad hogy még egyszer hatalomra kerüljön
    ebben az országban. Ha csak ezért az egyért van Orbán ott ahol, már megérte váltani!”
  • 15. elemér 2011. szeptember 19. 20:47
    „Nem csipem, mert GWB Bush haverja és jobb oldali. Én pedig liberális vagyok.”
  • 14. öszödiböszme 2011. szeptember 19. 20:45
    „8. Patriot 2011.09.19. 15:47
    Hallottál te a WikiLeaks-ról? Mit is mondott a törpe viktátorod?”
  • 13. mosonmegye 2011. szeptember 19. 20:24
    „http://mno.hu/portal/810573”
  • 12. elemér 2011. szeptember 19. 19:51
    „Én Orbánt nem csipem, mert lázitja a népet és sokat mellébeszél. Ami hiányzik Mo.-n a sajtóbol az vélemények elismert hiteles polgároktol. Ámerikában ez megvan, és innen tudjuk hogy GWB egy bunkó volt, mert sehol nagy városokban nem kapott elismerést. Ennek ellenére a legfelsöbb biróság berakta elnöknek. Igy vesztette hitelét a legfelsöbb biróság. Ezután lehet elmélkedni hogy a törpe mire vitte Bp.-n, mert hogy ott 2/3-gyözelmet nem kapott az biztos.”
  • 11. mosonmegye 2011. szeptember 19. 18:25
    „kire gondoltál elemér csak nem a drazsira?”
  • 10. elemér 2011. szeptember 19. 17:31
    „http://tinyurl.com/3t4d5kh”
  • 9. goldboy 2011. szeptember 19. 16:01
    „Cincogjon a narancs! Miért nem a megszorításon csámcsogtok? Miért nem a sohasem hazudtam ember szavait isszátok? Lehet, egyszer őket is elszámoltatják? A bedöntött forintot, az elrabolt nyugdíjakat, a kisemmizett melósokat hogy magyarázzák majd?”
  • 8. Patriot 2011. szeptember 19. 15:47
    „Pedig ha valakiknek hallgatni és lapítani kellene, az a szoci szavazótábor!
    Mondjuk azt senki ne várja el egy posztkommunista utódpárt szavazójától, hogy bármilyen lelkiismeret furdalása is legyen egy végletekig tönkretett és eladósított ország iránt.

    Ők nem azok az emberek akik bármiért is felelősséget éreznének, nekik a HAZA és NEMZET nem több az Aldi vagy Tesco életérzésnél.”
  • 7. Joco124 2011. szeptember 19. 15:45
    „Ki hazudni szokott,a lopást sem szégyenli.”
  • 6. embertelen 2011. szeptember 19. 15:17
    „A Gyurcsány hírre ugrik a magyar, lesz itt annyi hozzászólás, mint csillag az égen, minden narancsos ugrik rá, mint éhes kutya a szalonnára. Minden napra két hír Gyurcsányról, de hetente csak egy Orbán ballépéseiről, így lesz egy újság igazán felkapott.”
  • 5. kenderice 2011. szeptember 19. 14:59
    „Na most kiélhetik a fluszrációjukat a narancsosok, ellátta a Kisalföld őket Gyurcsányos hírekkel.
    Mostanában úgyis halgattak, mint sz... a fűben. Mondjuk nekem is égne a bőr a pofámon, ha átvert volna .
    ez a zsebnapoleon. Megszorítás meg nincs, ugye fityeszesek?”
  • 4. kóchenger 2011. szeptember 19. 14:27
    „Há ebből látszik milyen a szurkolói színvonal.”
  • 3. há 2011. szeptember 19. 14:06
    „Tudja ez mikor kell jönnie, akik igazán szeretik azok a meccsen voltak.”
  • 2. elemér 2011. szeptember 19. 13:41
    „Utána meg a törpe következik. Ezt megtapsolja a világ.”
  • 1. kóchenger 2011. szeptember 19. 11:35
    „Pedig tarthat a bilincstől! Úgy fogják sétáltatni, mint egy veszett kutyát és sokan ennek tapsolni fognak.
    Ilyen ma Magyarország.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány Győrben: ˝Orbánnak mennie kell!˝

Másfél év kormányzás után ki kell adni a jelszót: Orbánnak mennie kell - jelentette ki Gyurcsány… Tovább olvasom