Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Gyurcsány Ferenc a megyében: `az emberek elvesztették a hitüket, hogy jobb lesz a helyzetük´ - videó

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke több megyei településre látogat kedden. 17 órától pedig fórumot tart egy győri étteremben.


19 óra 18 perc - "Nem jó úton megyünk"

"Jó lenne úgy élni, mint a burgenlandi gazdák." "Az elmúlt évek nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna, ahogy akartuk" - többek közt ilyen megjegyzéseket tettek az emberek, akik hallgatták a DK elnökét és volt aki hozzászólásában megjegyezte, hogy konkrét megoldásokat, konkrét programot vár a pártjától.


Videó: Cseh Róbert


18 óra 32 perc

"Száz forint megtermelt jövedelemnek csak a tizenhat százaléka megy beruházásra, így az elkövetkező években sem lesz növekedés.

Menekülnek az emberek az országból, annyian mennek el, mint 1956 után. Minden második fiatal külföldre akar menni. Tavaly csak kilencezer lakás épült" - mondta az elnök az ország helyzetéről.


Fotók: Cseh Róbert.

18 óra 12 perc

"Azokkal vagyunk, akiket érdemtelenül bántanak" - mondta Gyurcsány.

"Ha valamiért érdemes politikát csinálni, az a szabadság szolgálata" - folytatta.

Szerinte az ellenzéki összefogás az MSZP-n és az Együtt 2014-en múlik.

Úgy véli, hogy Bajnai megjelenése hoz a konyhára, mert olyanokat is szavazásra biztat, akik egyébként nem szavaznának.

17 óra 41 perc

17.37-kor megérkezett az elnök és tévés riportereknek nyilatkozott az étterem bejáratánál.

Hamarosan beszélni kezdett, később kérdezhetik a megjelentek. Neupor Zsolt bemutatta Szeles Balázst, a DK győri elnökét. Gyurcsány Ferencet tapssal köszöntötték. Arról beszélt, hogy az emberek elvesztették abba vetett hitüket, hogy jobb lesz a helyzetük.

Szerinte ezért is meg kell verni a következő választásokon a Fideszt, nem kicsit... nagyon - ezt már a hallgatóság mondta.

17 óra 23 perc

A hallgatóság többsége idős, de van néhány középkorú is a Marcal étteremben. Neupor Zsolt beszélt arról, hogy szerinte a városnak nincs gazdája.

Beszélt a Dunakapu tér tervezett megújításáról, a Duna-bástyáról, az oda tervezett garázsról, az amiatt felvett hitelről.

Az Audi beszállítói parkjának telkéről, annak korábbi tulajdoni viszonyairól. A hótakarításról, a rezsikről is. A hallgatóság többször helyeselt. Gyurcsány Ferenc még nem jött meg.

17 óra 6 perc

Lassan megtelt a Marcal étterem nagyobb és kisebb terme is. Egyelőre az elnök még nem érkezett meg.

Neupor Zsolt önkormányzati képviselő jelentette be, hogy pár percet még várnak a kezdéssel.

A DK belépési nyilatkozatát kitöltő nyugdíjas asszonyok elmondták, arra kíváncsiak, mit mond majd Gyurcsány Ferenc az emberek mai helyzetéről és arról, hogy a jövő évi választások előtt a DK koalícióra lép-e "Bajnaiékkal", azaz az Együtt 2014-el.

16 óra 54 perc - Fórum Gyurcsány Ferenccel Győrben

Egyelőre szinte csak idősek gyülekeznek a Marcal étteremben, ahol keddi megyénkbeli programja szerint 17 órától fórumot tart Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A nap korábbi részében több gyermeket nevelő családokhoz látogatott el, Sopronban is.

A győri lakótelepen lévő étteremben jelenleg mintegy hatvanan várnak az elnökre.

Többek közt arról beszélgetnek egymással, hogy még nem találkoztak élőben Gyurcsány Ferenccel.

Egy férfi azt mondta, hogy korábban liberális pártra szavazott, de most keres egy olyat, amire a következő parlamenti választásokkor voksolhat; ezért jött el a keddi fórumra, amit a DK győri szervezete szervezett.

Meg akarja hallgatni a volt miniszterelnök elképzeléseit a jövő Magyarországáról.

Előzetes

A látogatás programja: családlátogatás Sopronban 10.30-kor Szedenics Vilmoséknál, ahol 8 gyermeket nevelnek.

14.00 órakor látogatás a győrzámolyi Kállai Nyugdíjas Házban, 15.00 órakor családlátogatás a 8 gyermeket nevelő Pardavi Attiláéknál Écsen, 16.00 órakor családlátogatás a győrszentiváni Sárközi családnál - 3 gyermekkel albérletben laknak, 17.00 órakor fórum a győri Marcal étteremben.

Olvasóink írták

198 hozzászólás
  • 198. Eva- 2013. január 27. 22:49
    „http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/gyurcsany_interju

    még két komment és +embertelen" jóslata duplázva! :)”
  • 197. Pretorianus 2013. január 27. 19:10
    „195. Eva- 2013.01.27. 17:09
    Vicacica, a párbeszédhez két ember kell!
    Ez megvolt a részemről, én vettem a fáradságot és egy linkelő pártrobottal is leálltam.”
  • 196. zeta62 2013. január 27. 18:45
    „A szívem szakad meg! Hogy titeket mindig, mindenhol mindenki bánt. Nem kis üldözési mánia!”
  • 195. Eva- 2013. január 27. 17:09
    „193-hoz

    Akkor legalább bevallottan akarsz alázni.
    Ez legalább világos beszéd.

    Párbeszédre akkor képtelennek is nyilvánítottad magad!
    http://www.youtube.com/watch?v=l2wHd5FayzU

    kb egy óra”
  • 194. zeta62 2013. január 26. 23:18
    „191. Eva- 2013.01.26. 21:09

    Egy ilyen ostoba, magyargyűlölő héberrel nem állok szóba addig, míg a módszeres, különös kegyetlenséggel való népírtást Erdélyben "nem tudtátok belakni" dumával vagy képes jellemezni. Ha a holokamutokat illeti valaki így, már a TEK-kel rugatnád rá az ajtót. Nem akarok egy nőnek gorombát írni, de ha így folytatod a magyargyűlöleted ismertetését, fogok. Legalább mindenki látja, kik állnak fleto mögött.”
  • 193. Pretorianus 2013. január 26. 21:37
    „192. Eva- 2013.01.26. 21:17
    Áthallás?
    Nem. Tény. Szándék? Nem. Akarat!
    A kis szandálod meg csatold be rendesen, ha az utcára lépsz...És viselkedj kislányhoz méltóan, nem áll jól neked a felnőtt szerep,ezt hagyd meg a bácsiknak...”
  • 192. Eva- 2013. január 26. 21:17
    „190. Pretorianus 2013.01.26. 20:11

    No látod!
    igaz magyar férfit ajánlgatsz
    Szerinted ez nem sértés?

    van áthallása rendesen --a megalázni szándékozás mellett.”
  • 191. Eva- 2013. január 26. 21:09
    „189. zeta62 2013.01.26. 19:52 190. Pretorianus 2013.01.26. 20:11

    Tény hogy a találkozást az utcán nem tenném meg--Veletek, mert méltatlan lenne óvodás módon konfliktust intézni.

    de

    mondtam én, hogy a szájkaratétől is féltek ---mert tényleg el vagytok tiltva a másféle nézetekkel való higgadt találkozástól.
    Az erő nem erőszak .Ti pedig erőszakosoknak akartok látszani.

    A hülye félelmeiddel viszont Neked kell megküzdened, abban nem segíthetek!

    Egyébként 2006-ban a puccskisérlet nem sikerült .
    egy ember sérült maradandóan 300 körüli civil sérült kisebb nagyobb módon és 400 rendőr---szintén kisebb nagyobb módon.
    Az akkori intézkedés jogos volt---a most kinevezendő főkapitány szerint is, még akkor is ha voltak a rendőri intézkedésnek hibái ---a civilek felé is, meg a rendőrök felé is.

    a deviza alapú hitelek csapdáját a fidesz állította fel és önkormányzatain keresztül propágalta is azokat--a mintaadás által.
    Ezért a vagyonvesztésre való inspirálást máshonnan kapták az érintettek.

    de mi a helyzet erről

    http://atv.hu/cikk/20130125_potencialis_magyar_allampolgar_lehet_izrael_leendo_kul_vagy_penzugyminisztere”
  • 190. Pretorianus 2013. január 26. 20:11
    „188. Eva- 2013.01.26. 18:31
    vicuska, azt érzel ki az én becézgetésemből,amit akarsz.
    "Nem félnék Vele(tek)d találkozni"
    Nem is kell. Találkozni sem. Ezeket az infantilis sorokat sem kell/lett/ volna leírnod. Ugyanis szó sincs róla, hogy nekünk találkoznunk kellene.Sőt. Én félek személy szerint, hogy megfertőznél a liberális dumáddal.Ha pedig nem menne, hátulról szúrnál mellbe, olyan kunbélásferis módon. Úgyhogy ne is reménykedj, hogy egy igazi magyar férfit kaphatnál le a lábairól szabadkőműves bűbáj szövegeddel...vicacica...”
  • 189. zeta62 2013. január 26. 19:52
    „Ezt teljesen egyedül hozta össze? Semmi ollózás, linkelés! Óóóóóóóóóóóóóóóóó!
    Bátran kiállna az utcára? Kétlem, de a papír a fotelből ugyan mindent elbír. Nem tőlünk lenne félni valója. Annak a sok embernek lenne határozott véleménye, akik a drága bö...me miatt vesztették el mindenüket. Akiket összeveretett 2006-ban, a naggyűlésről hazafelé, amikor a radikálisokat rátolták a békés tömegre, akiknek kilövette a szemét, srb. Na, azoknak magyarázza fletó viselt dolgait, nekik népszerűsítse!

    De a lényeg megmaradt: lesajnáló, pejoratív, mondhatnám utálkozó véleményalkotás.

    Na akkor a végére egy kérdés: MELYIKÜNK IS A RASSZISTA? :D :D :D

    Ps: egy kis segítség: rasszizmus = egyes emberi fajták hátrányos megkülönböztetése.
    Drága agit-proposom, ez biza vastagon az :)”
  • 188. Eva- 2013. január 26. 18:31
    „183-hoz

    Nem tetszik, mert megalázni akaró heherészést érzek benne!

    Nem félnék Vele(tek)d találkozni
    szókaratét vívni--Feltéve, ha bíznék Bennetek, hogy az indulatototokat képesek vagytok kordában tartani.
    Tapasztalatom szerint, ha eljut a beszélgetés Velete kegy lényegi ponthoz, amely megérinti a mentális szférátokat, annyira megijedtek attól, hogy azonnal elő az ordibával.

    Higgadt véleménycserére nem mertek vállalkozni!
    Csak ilyenféle heherére :)

    181-es kommentről azért szívesen hallanék--pl. azt a törvény lehetővé teszi.”
  • 187. zeta62 2013. január 26. 12:42
    „Azt hittem egy üzenetrögzítő, ami minden hívásra lejátsza ugyanazt a szöveget. Erre azt mondod, valós személy? Egy világ dőlt össze bennem! :)”
  • 186. zeta62 2013. január 26. 12:41
    „185. Pretorianus 2013.01.26. 10:56

    Ne íjesztgess! Hát nem az???”
  • 185. Pretorianus 2013. január 26. 10:56
    „184. zeta62 2013.01.25. 23:29
    Az utcán kampányoláshoz arc, bátorság, karakánság és saját kútfő kell.
    Ezek hiányában a kislány max. hirdetőoszlop lehetne... :)”
  • 184. zeta62 2013. január 25. 23:29
    „183. Pretorianus 2013.01.25. 23:05

    Nem is értem, pedig nagyon finom voltál! :)
    Csak azt nem értem, ha már kampányol, miért nem az utcán teszi? Igaz, ott nem tudna linkelni, és telefonos segítséget kérni, ha válaszolni is kellene :) De elmenekülni se, ha valakinek nem tetszik :)”
  • 183. Pretorianus 2013. január 25. 23:05
    „182. zeta62 2013.01.25. 20:33
    :)
    És még a vicacica sem tetszik neki. :( Pedig az olyan kedvesen liberális, nem?”
  • 182. zeta62 2013. január 25. 20:33
    „Jaj, még hitgyülis is? Mindent értek :) irogasson csak nyugodtan :) (elemér szindróma) :)”
  • 181. Eva- 2013. január 25. 19:55
    „a link!
    http://atv.hu/cikk/20130125_potencialis_magyar_allampolgar_lehet_izrael_leendo_kul_vagy_penzugyminisztere”
  • 180. Eva- 2013. január 25. 19:37
    „Ez viszont valós dolog!

    a hebrencs törvény tette/teheti lehetővé.

    ha én linket idehozok, az olyan, amelyet az idézett vállal
    amit ő mond és nem róla mondanak!

    Ha Gyurcsány és pártja, amely bizony bír alternatívával a keresztény konzervatív Magyarország eszméjével szemben--és a Nyugat című folyóirat szellemisége alapján való nyugatos polgári liberális demokráciát tételez

    azt lehet elutasítani
    lehet felette utálkozni, de megsemmisíteni nem lehet, mert 22 évig ebben szocializálódtunk.

    Még a jobbik is emiatt a beállítódás miatt háborog a fidesz intézkedései ellen.

    Ha ugyanis a hierarchikus rend lenne a természetes, akkor a fideszt bizony el nem utasítaná, hanem alvó szervezetként a berkein belül politizálna.
    de nem

    a liberális demokrácia elvei szerint szót kér magának.
    Ez a paradoxon--és nem kicsi! Nagy! :)”
  • 179. zeta62 2013. január 25. 18:41
    „178. Eva- 2013.01.25. 18:24

    A párt-kampánynak nem ez a helye. Itt vitázni illene, nem pártlinkeket másolgatni, azokat a kutya se fogja megnézni, és nem válasz a feltett kérdésekre.
    Fogalmam sincs, milyen zavaró tényekre gondol, mert azokat eddig nem közölt. Ami a b...me szavait, pártját illeti, abszolut nem hiteles, hiszen tudjuk, hazudnak reggel, délben este. :)”
198 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A győri Fidesz Gyurcsány kisalföldi látogatásáról: nincs helye politizálásnak a Magyar Kultúra Napján

"A Magyar Kultúra Napján a legkevésbé sem a politizálásnak, a kampányolásnak van itt az ideje, hanem… Tovább olvasom