Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Gyűjtés a csángó kisdiákok számára

Az Arrabona Városvédő Egyesület idén is folytatja a több éves hagyományt, és gyűjtést szervez a moldvai csángó magyar kisiskolás gyermekek megsegítésére.

A Kárpátokon túli magyarság megmaradásának feltétele magyar nyelvünk ismerete, hiszen tudjuk, "Nyelvében él a Nemzet". Az írás és olvasás elsajátításának alapjait az ember elsős elemista korában kezdi, de ismerve határon túli testvéreink helyzetét ez a kezdet ott sokkal nagyobb tehertétel.

Nem szeretnénk azon generáció tagjai lenni, mely saját szemével látni kényszerül a szórvány magyarság végső felmorzsolását, vagy felszámolását.

De él az Isten és van Igazság és van még tán annyi segíteni akarás az itteni magyarokban, hogy adományaikkal teszik lehetővé az utánunk következő generáció magyar nyelv tanulását, így megmaradását.

Bizony barátaim nem kemény ez a beszéd, a több százezer csángó magyar ugyanazon szavakkal imádkozik, ha hagyják, és a gyermekek még mindig magyarul kérik a kenyeret édesanyjuktól, de a huszonkilenc magyar tanító segítségünk nélkül sokáig kitartani nem lesz képes.

Túl a Kárpátokon, messzeségben és szorongatásban, de hittel várják Magyarfalva gyermekei a segítő kezek adományát, mert idén nekik vinnénk tanszereket, iskolakezdő csomagot, füzetet, íróeszközöket, tollat, ceruzát, radírt. Az Egyesület szeptember 8-án juttatja el a segélyt Magyarfalvára.

Az adományok gyűjtése 2011. augusztus 22-től szeptember 5-ig tart, helyszíne Győr, Tábor u. 5./a. Az adományokat ezen határidőn belül naponta 14-19 órák között várják a szervezők..

Telefon: a 0670/628-7853 illetve a 0696/332-500

Olvasóink írták

  • 3. DON 2011. augusztus 19. 13:05
    „Támogatom a kezdeményezést! Szólok Pancseréknak is, hátha...:)”
  • 2. révfaluiszúnyog 2011. augusztus 18. 10:05
    „Öröm ilyesmit olvasni eldurvult, önző korunkban. Jó tudni, hogy vannak, akik tesznek is a határokon átívelő nemzetegyesítési szándék érdekében. Az idei szezonban nagyon kevesen tudtuk boldogítani a győrieket, mert a gonosz városvezetés koranyáron pont akkor permetezett, amikor kollégáim még lárva állapotban voltak, így rettenetes soahot szenvedett el a győri gyötrő szúnyogok nemes nemzetsége. Viszont jóval több vér jutott nekem, amiből a felesleget egy véradás alkalmával felajánlok a nemes célra.”
  • 1. Torbius 2011. augusztus 18. 09:14
    „Szép gesztus!
    Vinni fogok én is...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szomszéd szemete mindig kevesebb?

Társasházak: a lakók dönthetnek arról, hogy osztják el maguk közt a kukaürítések díját. Tovább olvasom