Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Győrújfalu a biztonságért tüntetett

Győrújfalun a lakók csendes demonstrációval tiltakoztak településük biztonságáért és az útfelújításért.
Kattitntson a képre >>A tüntetők.
Beváltották ígéretüket a győrújfaluiak, január első napjaiban azt ígérték, ha kell, demonstrálnak a szigetközi útért (Kisalföld, december 29., 6. oldal). Elegük van ugyanis a teherforgalom miatt tönkretett útból, az átszáguldó autósokból és az ígéretekből, melyekből semmi sem lett. Az alsó-szigetközi települések (Győrzámoly, Győrladamér és Dunaszeg is) évek óta panaszolják Győrújfaluval együtt: a lakásépítési programmal párhuzamosan fellendült kavicsbányászat miatt a forgalom a sokszorosára nőtt, a felmérések szerint naponta 7500 jármű halad át a településükön.

Álom és valóság

Minimális megoldást a forgalomlassító szigetek jelentenének – Győrújfalu elejére és végére kellene ezeket tenni –, de szükség lenne legalább egy zebrás gyalogosátkelőre is. Ezekre azonban 1998 óta nem jut pénz, igaz, ígéret most is van. A község polgármestere, Cserjés László tavaly decemberben a megyei közmeghallgatáson ismét segítséget kért a közgyűléstől, de a válasz egyértelmű volt: ennyi pénze nincs a megyének.

Mégis fény látszott az alagút végén, ugyanis akkoriban olyan hírek szivárogtak ki a Belügyminisztérium háza tájáról, hogy uniós pénzből ezúttal a négy számjegyű utakra jut. Márpedig a szigetközi út számozása: 1401. Azóta is itt tartunk, hol van már a nagy álom, a 20 kilométeres elkerülőút építése, amely Sárásnál kezdődne és Gyulamajornál csatlakozna az 1401-es úthoz…

Táblákkal az út mentén

Most telt be a pohár, a győrújfalui képviselő-testület péntekre hirdetett csendes demonstrációt: reggel háromnegyed héttől negyed kilencig, illetve délután fél kettőtől három óráig falubéliek, iskolások és maga a polgármester táblákkal a kezükben álltak ki az út szélére. A transzparenseken a következő mondatok szerepeltek: „Vigyázz, gyerekek!" „Tisztelje meg a győrújfalui lakosokat!" „Önt is várják otthon!" „A gyorshajtóknak zéró toleranciát!" „Az ön településén is száguldozik?" „Kérjük az évek óta húzódó útfelújítást."

Legalább lassítottak

A résztvevők egy része nem igazán hitt abban, hogy végre megoldás születik a problémájukra, de azt mosollyal az ajkukon nyugtázták: „Na végre, most legalább lassítanak!" Igaz, mást nagyon nem is tehettek az autósok, hiszen egy traktor a táblán jelzett 30 kilométer/órás sebességgel fogta meg a gépjárművek felét, aki pedig ezen az akadályon átjutott, az a polgárőrség terepjárójába futott, amely szintén a megengedett sebességgel haladt.

Az egyik lakó lehervasztotta a mosolyt a többiek arcáról, amikor elmesélte, őt éppen a reggeli demonstráció alatt előzte meg valaki minimum hetvennel – a harmincas korlátozó tábla mellett… Nem csoda, hogy annyi itt a baleset – szögezték le –, csak az a csoda, hogy nem emberek, hanem állatok szenvedték el eddig ezeket. Elmondásuk alapján az elkóborolt ebeknek esélyük sincs az átszáguldó autókkal szemben.

Lesz útlezárás is

Mikor a polgármestert arról kérdeztük, megtartják-e a november 18-ra beharangozott félpályás útlezárást, azt felelte: ha csak egy autó is átlépi a megengedett sebességhatárt, akkor igen. Abban a pillanatban elzúgott egy személygépkocsi (nyilván meg tudta előzni a traktort vagy a polgárőrök terepjáróját), így Cserjés László rövidre zárta: „Igen, lesz útlezárás!"

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt nap a szennyvíztisztítóban

Újabb szakaszába érkezett a győri szennyvíztisztító építése, alkalom egy… Tovább olvasom