Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Győrszentiváni klán - Az 5 fős mag előzetesben marad

A Győri Törvényszék meghosszabbította öt gyanúsított előzetes letartóztatását kedden.


Korábban írtuk:

Lejárt a mandátuma annak a különleges nemzetközi nyomozócsoportnak, amely a győrszentiváni klán tevékenységét vizsgálta, így az eljárás már csak Magyarországon folyik. A nyomozás határideje miatt sietni kell a nyomozóknak.

A gyanúsítotti kihallgatástól számított két év elteltével ugyanis a nyomozást főszabályként meg kell szüntetni, ezért a színesfémes áfacsalással gyanúsított „szentiváni klán" elleni nyomozást január 7-ig le kell zárni. Ám ezután sem lélegezhetnek fel a bűnüldöző szervek, mivel ebben az ügyben összesen három évig lehet valakit előzetes letartóztatásban fogva tartani. Ez 5 fő esetében 2016. január elején letelik, s nehéz elképzelni, hogy jogerős ítéletet hozhat a bíróság egy év alatt. Ám három év után legfeljebb lakhelyelhagyási tilalmat vagy házi őrizetet rendelhetnek el kényszerintézkedésként. Ugyanakkor az ügyben érintett jogászok szerint a legfőbb kockázatnak a bizonyítékok manipulálását kellett tartani, ez pedig már kevésbé fenyeget a vádemelés után. Úgy tudjuk, a főügyészség szándéka továbbra is az, hogy idén mindenképpen, de lehetőség szerint még novemberben benyújtsa a vádiratot.

A teljes anyagot átadták
A napokban lejárt a szlovák, cseh és magyar nyomozókból és ügyészekből álló, hazánkban mindeddig egyedülálló módon működő csoport mandátuma, ezért a teljes eljárási anyagot átadták Magyarországnak. Emiatt az öt V. testvér egyikét, az eddig Szlovákiában fogva tartott Mátét is magyar börtönben helyezték el.

Ő 2013. január 7-én, a kommandósok akciója idején nem volt itthon, fél évvel később fogták el, őt is azzal gyanúsítja a NAV, hogy irányítója volt a szlovák kohókat érintő csalásoknak.

Nemrég döntöttek magyarországi előzetes letartóztatásáról, így most összesen 8-an vannak az ügy kapcsán rács mögött, öten az első pillanattól, két hozzátartozó és V. Máté pedig különböző időpontoktól fogva. Az 5 fős mag újabb előzetes letartóztatásáról kedden dönt a törvényszék.

Ez szerepel az ügyészi indítványban
Tavaly január 7-én 14 gyanúsított előzetes letartóztatását rendelték el, a gyanú szerinti strómanokat nem sokkal később kiengedték.
Az ügyészi indítvány szerint 2006-ban a klán tagjai elhatározták: ott adják el a színesfémet, ahol még nincs fordított adó. Ezért Szlovákiában és Csehországban – a gyanú szerint 16 személy közreműködésével – strómancégeket alapítottak, s az ő közbeiktatásukkal adhatták el az anyagot bruttó áron.

Az ügyvéd szerint nincs kimutatható kapcsolat
– Az már alkotmányos garanciákat sértett álláspontunk szerint, hogy ugyanazzal a személlyel szemben ugyanazon ügyben két különböző eljárás folyt két országban – mondta a Kisalföld megkeresésére a V. Józsefet védő dr. Rákosfalvy Zoltán. Erről más, az ügyben érintett jogász úgy vélekedett: csak a kettős elítélés nem lehetséges.
Az ügyvéd továbbra is úgy látja, hogy nincs szó – legalábbis saját védencéről szólva – bűnszervezeti tevékenységről, amivel gyanúsítják.

– Az ügyészség máig nem fejtette ki, hogy ezt mire alapozza, én azt látom, hogy különböző személyeket gyanúsítanak különböző cégekkel kapcsolatban, amik között semmiféle kimutatható kapcsolat nincsen – mondta a győri ügyvéd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nevezze el a Győri Ítélőtábla új könyvtárát!

Azért is megéri ötletelni, mert a nyertes 100.000 forintos pénzjutalmat kap. Tovább olvasom