Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 23°C Még több cikk.

Győrről készült értéktérkép negyven percben

Győrről készített negyvenperces filmet a HÍR TV. Borbás Mária, az Egy nap című műsor vezetője többek között a város szinte jelképes személyiségeivel, Bombicz Barbara balettművésszel, Hofer Arnold szűcsmesterrel és dr. Winkler Gábor építésszel beszélgetett.
Kétnapos forgatásra érkezett Győrbe a HÍR TV nyolctagú stábja. Az Egy nap című műsor adását április 3-án és 7-én délután négy órakor, április 4-én pedig tíz órakor tekinthetik meg az érdeklődők. A korábban a Főtér című műsorból közismertté vált Borbás Mária másfél éve készít „egynapos" riportokat, s ez idő alatt már hatvanöt települést mutatott be a nézőknek.

Győrben a Könnyező Madonna tiszteletére rendezett Szent Patrik-napi istentisztelet volt a tegnapi forgatás egyik építőköve.
A Mária-képhez kötődő több évszázados magyar–ír kapcsolatról egy történésszel beszélgettek a tévések. Mikrofonvégre kapták az építész dr. Winkler Gábort, a város történetének egyik legjobb ismerőjét, s Bombicz Barbarát, a Győri Balett ismert művészét is. A kétnapos forgatás során a stáb felvételeket készített a néhai polgármester Kolozsváry Ernő kortárs képzőművészeti magángyűjteményéről, s ellátogatott a „lőcsei fehér asszony" börtönébe is.

– Minden városból, községből „hazaviszek" egy embert, mert bennem főként a személyek maradnak meg. Soha nem felejtem el például azokat a hajdúszoboszlói nyolcvanéves asszonyokat – egy testvérpárt –, akiknek a nagymamája hozta be a höveji hímzést Magyarországra. Győrből talán Hofer szűcsmesterre fogok a legélénkebben emlékezni – meséli Borbás Mária műsorvezető, hozzátéve, hogy a szűcsdinasztia nyolcvanhét éves mesterétől, Hofer Arnoldtól minden generáció tanulhat életbölcsességet. – Hatvan éve teszi ugyanazt, ugyanabban az üzletben, küzdött elvett vagyona visszaszerzéséért és a családi név továbbörökítéséért. Nemcsak Győrt, de a kisiparos-hagyományt és sorsot is ő jelképezi számomra. Winkler Gábort sem fogom elfelejteni, a vele készített interjú során erősödött meg bennem az az érzés, hogy Győrt kiemelkedően művelt, kulturált emberek lakják – summázza a két nap pozitív tapasztalatait a műsorvezető.

„ Azt szeretnénk, ha az emberek kedvet kapnának az utazáshoz, s ha tudatában lennének, milyen gazdag, kultúrájában sokszínű országban élünk."
– Negatív dolgokat soha nem láthatnak a mi nézőink – magyarázza az „Egy nap" mondanivalóját Borbás Mária. – A műsor célja az értékmegőrzés. Nem akarunk negyven percben mindent bemutatni, amit csak tudni lehet egy városról. Több ezer telefonbeszélgetést követően választjuk ki azt a nyolc-kilenc témát, amiben aztán igyekszünk minél mélyebbre hatolni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyermekek az autófeltörők között

Főiskolás fiatal mellett gyerekek törtek fel autókat Győrben. A rendőrségnek új módszereket kell… Tovább olvasom