Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Győrnek kell az uniós pénz

A győri önkormányzat csütörtöki közgyűlésén tágyalja az integrált városfejlesztési stratégiát (IVS).
Ehhez kapcsolódóan tartott kedden délelőtt sajtótájékoztatót az MSZP városi szervezete, ahol dr. Neupor Zsolt elnök bejelentette: a párt frakciója szavazataival támogatni fogja az ISV elfogadását, mert Győrnek a fejlődéséhez szüksége van az uniós pénzre.

Ez (2,5 milliárd forint) lényegében rendelkezésre áll, amennyiben a február 29-ig benyújtható pályázat sikeres lesz. A megyeszékhely esetében most a Széchenyi tér felújításáról és az újvárosi rehabilitáció megkezdéséről van szó, azonban ezekre épülhetnek a további tervek.

Az MSZP frakciója a közgyűlésen javasolni fogja, hogy az IVS-re szánt városi önrészt emeljék meg 100 millió forinttal, hogy ez is segítse az ide kapcsolódó civil projektek (amelyek a pályázati kiírásban meghatározók) megvalósulását.

Olvasóink írták

  • 1. jocosopron 2008. február 27. 06:36
    „Mivel az MSZP azt mondta, hogy támogatja , majd az "ujtöbbség" saját elöterjesztését is le fogja szavazni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri az első műszíves

Győr - A hazai szívsebészet számára 2008. február 15. mérföldkő, egy győri család számára annál is… Tovább olvasom