Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Győrkőcfesztivál: húszezer gyerek öröme - fotók

A Győrkőcfesztivál játékkavalkádja idén is lenyűgözte a Győrbe ellátogatókat.

A hetedszer megtartott rendezvényre a hétvégén mintegy húszezer gyermeket hoztak el szüleik.

– Egy igazán szép, felejthetetlen napot töltöttünk együtt nagy örömünkre. Kislányom a mászóváron többször végigment és bábszínházi jegyet nyert. Jó látni, amikor önfeledten boldog.

Valószínűleg sokáig emlegeti a  fesztivált – mondta el Bériné Budai Szabina, aki a két és fél éves Béri Boglárkával és a kicsi  keresztanyjával, Budai Gyöngyvérrel látogatott el az óriási játszótérré változtatott belváros programjaira. Hasonlóképp vélekedtek a Győrkőcről mások is. Lapunk  megszólaltatott helyieket  és az ország távolabbi részeiből érkezetteket egyaránt.

Győrkőcfesztivál 2014 - szombati képek
Érkeztek győrkőcöző családok  Gyuláról, Székesfehérvárról, Fótról, Keszthelyről, Ózdról, Békéscsabáról és Sopronból. Sőt, még Szlovákiából és Ausztriából is. Többen először jöttek a városba, mások gyakorlott fesztiválozónak számítanak.

A szombat délutáni zápor se szegte kedvüket, amint kisütött a nap, megint rengetegen voltak a játékoknál, amelyeket hosszan lehetne sorolni. A kislányok például Iluska-képzésen vehettek részt, azaz a mosást, a teregetést gyakorolhatták, a fiúknak – akárcsak a mesében Kukorica Jánosnak – az elszabadult bárányokat kellett összeterelniük.

Márton Dénes Ausztriából érkezett unokáival. Csodaszépnek, meseszerűnek tartják a Győr- kőcfesztivált, sose láttak még ennyi ötletes játékot egy helyen. Az tetszett leginkább nekik, amikor a gyerekeknek egy kezeslábasban kellett ugrálniuk, amivel fennragadhattak egy pókhálót idéző falon.

A Szlovákiában élő Soósék szintén elő- ször győrkőcöztek. A szülők – Gábor és Katka – ismerősöktől hallottak  a fesztiválról és két gyermeküket hozták el, Emmát és Tibort. Nem csalódtak, felülmúlta várakozásaikat színes programjaival, díszleteivel a Győrkőc.

A székesfehérvári Kázsmérék viszont már törzsvendégnek számítanak. A szülők lányaikkal minden évben itt vannak, ez a kedvenc nyári programjuk. Úgy vélik, a szervezés minden apró részletéből a lurkók iránti figyelem látszik. Még abból is, hogy a Rába szigetén a fákra és  lámpaoszlopokra csíkos zoknit húztak, hogy ezzel is jókedvre derítsék a gyerekeket.

Szintén eddig minden alkalommal kihasználhatta az óriásjátszótér nyújtotta lehetőségeket a börcsi Grötschl Levente és Benedek. Idén édesanyjukkal  és nagymamájukkal fesztiváloztak.  Az ugrálóvárat és a fajátékokat kedvelik leginkább, de szinte minden mást is igyekeztek kipróbálni.

Ehhez kellettek erősítésnek a felnőttek: amíg a gyerekek az egyik játékot élvezték, a nagyi már a másiknál állt sorba a kedvükért. Az ikrényi 9,5 éves Tóth Balázs pedig tudatosan készült, előre megtervezte a műsorfüzet alapján, mivel játszik majd, de a bőséges választék miatt nem volt könnyű dolga. Édesanyja  szerint szinte azt se tudták, hová kapják a fejüket, annyiféle gyerekcsábító varázslatot gyűjtött össze a szervező, a Vaskakas Bábszínház.

– Itt minden a kicsikről szól. Fél nap alatt a felét se láttuk a kínálatnak:  logikai, ügyességi feladatok egyaránt akadtak, sok olyan, amit még máshol nem láttunk – mondta el Stier István, aki családjával Gyuláról jött Győrbe.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A busz szélvédőjébe csapódott a pótkocsi vasrúdja

A busz egy utasa súlyosan megsérült. A teherautó sofőrje továbbhajtott, ráadásul részeg volt.… Tovább olvasom