Kisalföld logö

2018. 05. 22. kedd - Júlia, Rita 14°C | 24°C Még több cikk.

Győri zenész: ˝nem kell a kottához ragaszkodni˝

Országos díjjal ismerték el két győri zenetanár munkásságát, az ének- és a fagott-tanár az Artisjus Zenei Alapítvány kortárs zene képviselőinek ítélt kitüntetését vehette át. Az előadóművészként is jeleskedő pedagógusok vallják: "a modern is lehet szép".

A győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola két pedagógusa is szerepel az Artisjus Zenei Alapítvány legutóbbi díjazottjai között: Dobi-Kiss Veronika magánénektanárt, operaénekest és Szilliné Orlovits Magdolna fagott-tanárt tüntették ki év végén az országos szakmai elismeréssel.

– Ez nagy dolog, ráadásul egyszerre két pedagógusunk is részesült a rangos szakmai díjban. Ők az iskolában nagyon elismert tanárok, sok olyan növendék került már ki a kezük alól, akik azóta a művészeti életben fontos pozíciót vívtak ki maguknak. Ez egy tanár számára az egyik legfontosabb eredmény, azt mutatja, hogy piacképes tudást adnak a növendékeknek – mondta Benkő Szabolcs, az intézmény igazgatója.

Az igazgató szerint a siker egyik titka, hogy mindkét tanár koncertező művész, nemcsak tanít, hanem színpadra is áll. "Ez a gyerekek számára nagyon fontos, általában az ilyen tanárok a sikeresek" – jegyezte meg.

A díjazottak kiválasztásában a kuratórium az általuk tanítottak versenyen elért eredményeit veszi figyelembe, de az is fontos szempont, hogy a kortárs zenét oktatja. A legtöbb embernek az operáról és a fagottról is a komolyzene jut eszébe, a kitüntetettek munkájukkal ennek a tévhitnek az eloszlatásában is szerepet vállalhatnak.

"Nem mindig kell csak a kottaképhez ragaszkodni, csak nem mindenki mer elrugaszkodni a leírttól" – vallja a közel húsz éve tanító Dobi-Kiss Veronika. A 25 éve pedagógusként tevékenykedő Szilliné Orlovits Magdolna hozzátette: "A mai világhoz hozzátartozik a kortárs zene, bele kell kóstolni az újba, az is lehet nagyon szép."

– A művészet tisztelete, szeretete, az odaadás vezet minket ezen a pályán. A díjátadón egykori tanáraim jutottak eszembe, azok, akiktől én tanulhattam. Úgy érzem, hogy ezzel a kitüntetéssel elismerték a munkámat, tudatosult bennem az, hogy van értelme – mondta a díjjal kapcsolatban az operaénekes, énektanár.

A fagott művésze így nyilatkozott: – Elsősorban az a dolgom, hogy a szakmát és a hangszert megszerettessem a növendékekkel, csak utána jöhet a munka. Eddig is tettem a munkám, s ezután is ugyanúgy teszem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri MSZP: maradjanak önkormányzati kézben az iskolák

Az MSZP győri elnöke, egyben az önkormányzat oktatási bizottságának alelnöke, Neupor Zsolt tegnapi… Tovább olvasom