Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Győri nyugdíjasok kálváriája: befürödtek az üdülési jog eladásával

Egy győri nyugdíjas házaspárt 120 ezer forinttal károsította meg a "köddé váló" Csongrád megyei cég. A pórul járt nyugdíjasok pertársaságot alapítanának.
"Három éve feleségemmel arra az elhatározásra jutottunk, hogy eladjuk az évekkel korábban váltott hajdúszoboszlói üdülési jogunkat, így 2009 szeptemberében szerződést kötöttünk a győri Iparkamarában egy röszkei székhelyű céggel.

A szóban forgó vállalkozás úgy hirdette magát, hogy kimondottan üdülési jogok eladásával, vásárlásával foglalkozik; annak idején egy ingyenes hirdetési újságban találtam rá a reklámjukra" - kezdte portálunknak a győri Csáp Péter.

"A 120 ezer forintos klubtagság nyugdíjas kedvezménnyel, akciósan került ennyi pénzbe"

"A szerződés értelmében vállalták használt üdülési jogunk eladását, de azt feltételül szabták, hogy váltsunk klubtagságot náluk, s fizessünk 120 ezer forintot.

Megjegyzem, a 120 ezer forintos klubtagság nyugdíjas kedvezménnyel, akciósan került ennyi pénzbe. Őszintén szólva, már akkor is kicsit sokalltam ezt az összeget, de mivel a használt üdülési jogokat meglehetősen nehéz eladni, a siker reményében vállaltam a 120 ezer forint befizetését.

Az elmúlt két évben a röszkei cég fokozatosan eltűnt, először az irodájuk szűnt meg Győrben, majd a honlapjuk, végül telefonon váltak elérhetetlenné.

Tudomásom szerint ezt követően felszámolási eljárás indult a cég ellen Csongrád megyében" - folytatta a hazánkban tipikusnak mondható eset taglalását a győri nyugdíjas.

"Végtelenül etikátlannak tartom a cég eljárását"

"A szerződésben vállalt kötelezettségüket nem teljesítették, a fejleményekről nem tájékoztattak, így a pénzünk kárba veszett; egy nyugdíjas házaspárnak bizony sokat számít 120 ezer forint.

Elsősorban mégis azért fordulok a nyilvánossághoz, mert végtelenül etikátlannak tartom a cég eljárását, s remélem, az eset tanulságul szolgálhat: mások legyenek óvatosabbak.

Hiába tettem feljelentést a rendőrségen, illetve panaszt a Gazdasági Versenyhivatalnál a cég ellen, mindkét szervezetnél elutasítottak azzal, hogy a szóban forgó ügyben forduljak bírósághoz.

Pertársaságot alapítana a győri nyugdíjas házaspár

Elképzelhetőnek tartom, hogy esetem nem egyedi, többen vagyunk károsultak - csak nem tudunk egymásról. 

Ha jelentkeznének kárvallottak, pertársaságot, perközösséget lehetne alkotni, s közös erővel, törvényes úton érvényesíteni tudnánk jogos követelésünket.

A Pertárskereső.hu oldalon várom azoknak az embereknek a jelentkezését, akiket szintén megrövidített a röszkei cég több 10 ezer forinttal" - zárta szavait Csáp Péter.

Portálunk két telefonszámon is próbálta elérni, s kérdéseit feltenni a köddé váló, Csongrád megyei cégnek, de mindkétszer azt kellett hallanunk a géphangtól: "a szám átmenetileg nem kapcsolható".

Úgy tűnik, ismét bebizonyosodott, Magyarországon milyen könnyű céget alapítani, eltűnni, kibújni a felelősség alól - kispénzű emberek rovására.


 
Nyitóoldali képünk fotóillusztráció!

Olvasóink írták

  • 16. Goldmund 2011. október 19. 12:14
    „Nem vagyok nyugdíjas, de néhány éve én is voltam egy ilyen üdülési jogot forgalmazó cégnél. Telepített lakókocsikban lett volna a szállás évente pár hét. Persze nem vettem.

    A legfurcsább az volt, hogy mondanak egy árat, aztán kedvezménnyel ez csak a kétharmada, aztán még annak a felét is elengedik, ha ITT ÉS MOST aláírod a szerződést. Én azzal érveltem az ügynöknek (mert minden asztalhoz odaült egy ügynök), hogy 600e Ft sorsáról nem hozok döntést azonnal. Aludni akarok rá egyet, szétnézni, ennyi pénzért mit kaphatok. Pl. hány éven át tölthetnék évi két hetet ugyanott, ugyanolyan körülémyek között.
    Nos, nem adtak a rendezvény során semmiféle elérhetőséget, hogy ha másnap meggondolnám, akkor hol érem el őket. Nekem ez nagy tanulság volt! Ők is tudták, hogyha valaki utánanéz, utánagonodl, hamar rájön, hogy mennyire rossz üzket ez.”
  • 15. frollo 2011. október 19. 09:43
    „12. Sagittarius 2011.10.18. 20:58

    Persze csak kétkezi munkás és fondorlatos "t?zközeli" létezik, semmi más...”
  • 14. mera01 2011. október 18. 23:52
    „Szerencsére ritkán találkozom ennyi rosszindulattal, mint ami Sagittariusból sugárzik.
    Alkalmazotti fizetésből is össze lehet spörolni egy üdülési jogra valót, pár százezer forintért lehetett venni tíz éve. Nem mindenki csal, lop, akinek egy kevés megtakarítása van és azt üdülésre fordítja. .. S ha most rákényszerül, hogy megváljon tőle a kisnyugdíjak és dicső gazdaságipolitikánk miatt, miért ne bízzon egy cégben, aki az Iparkamarában üzemel? Ez még talán megbízhatóbbá is tette őket.
    Tiszteletre méltó Csáp úr szándéka, hogy megosztotta történetét (bevállalva a bunkó hozzászólásokat is) mások okulására. S ha vannak további áldozatai a szélhámos bandának, ellenük összefogva együtt talán többre jutnak. Sikert kívánok hozzá!”
  • 13. vanessa 2011. október 18. 21:12
    „jo estét!12.esnek, nagyon rosszmáju ember vagy, miért ne tudtak volna összesporolni pénzt?Lehet nem éltek nagy lábon, nem pazaroltak, mint a mostaniak,Mineket arra neveltek, hogy a kenyeret ne dobjuk ki szemétbe.12e-es legszebb öröm a káröröm, ugye, ez a magyar mentalitás,csak Én más nem érdekel.ez vagy Te is. sajnálni tudlak,”
  • 12. Sagittarius 2011. október 18. 20:58
    „11. RickCartman 2011.10.18. 19:39
    Weheheee.. jah, az "ingyééé, vagy még olcsóbban" esete! :-))

    10. kroly 2011.10.18. 16:29
    "... a hosszú évek során gondolom sok lemondással megsporolt pénzüket..."

    Na ne mond, minnyáá elsírom magam! Sem a régi, sem a mostani rendszerben nem lehetett, vagy lehet kemény kétkezi munkával annyi lét összeharácsolni, hogy gond nélkül százezreket fordíthasson valaki üdülésre! Jóatyám kétkezi munkásként legürizett 42 évet gyárban és életében nem volt nyaralni! ...de nem is lesz, mert a nyugdíja is éppen csak arra elég, hogy ne vesszen éhen! Szóval, ők vagy a tűz közelében voltak anno, vagy más "fondorlattal" tettek ennyi pénzre szert. A mondás pedig így szól: "Ebűl szerzett jószág ebűl vész el!! Szép példa!”
  • 11. RickCartman 2011. október 18. 19:39
    „Ingyenes újságban olvasott hirdetés alapján, kedvezményesen...a hiszékeny embereket még mindig be lehet csapni ezekkel, "ingyenes, kedvezményes" - ezek a varázsigék, hát így tetszettek járni. Míg hiszékeny ember lesz, aki felül ezeknek, addig csaló is lesz, így működik a világ kezdetektől fogva.”
  • 10. kroly 2011. október 18. 16:29
    „Szomoru hogy a csalok csak ugy büntetlenül garázdálkodhatnak kishazánkban.Szegény idös emberek jóhiszemüségét kijátszva lenyulják öket.Én a törvények gyengeségében látom a hibát,minden bün alol kimenekülnek a genszterek ha jó ügyvédet találnak.Sajnos ez nem csak a mostani vezetés büne .Szigoru fellépés volna indokolt a csalok ellen!Én sajnálom öket.hogy a hosszú évek során gondolom sok lemondással megsporolt pénzüket csaló alakok kicsalják.”
  • 9. Tothila 2011. október 18. 13:25
    „Sajnos én is hasonlóan jártam, csak a Holiday Club Hungary-nál. Ezek a fiatalemberek mindent megigérnek addig, míg meg nem vesszük az üdülési jogot. Aztán már nem veszik fel a telefont!! Egyébként nem vagyunk milliomosok, csak öregségünkre szerettünk volna egy kis befektetést. Erre a pénzre most lenne szükségünk, de a lelkiismeretlen fiatal menedzsereknek csak az számít, hogy nekik meglegyen a havi bevételük. Az, hogy az a nyugdíjas miből él, kit érdekel?!”
  • 8. soproni 2011. október 18. 13:06
    „4. Sagittarius! Te ennyire tudsz örülni mások kárának?Leszel még Te is nyugdíjas és lehet,hogy csak addigra tudsz összespórolni egy üdülési jogra valót.”
  • 7. Truder 2011. október 18. 11:46
    „Az üdülési jog eladása kész átverés, csodálkozom, hogy ennek bedőlnek emberek...”
  • 6. embertelen 2011. október 18. 09:28
    „Orbánnak be kellene tiltani az országban az üdültetési jogok forgalmazását, és köteleznie kellene a már eladott üdültetési jogok visszavásárlását. Ez az üzletág sokkal nagyobb érvágás a lakosságnak, mint a devizahitelezés, vagy az uzsora, csak erre még nem figyeltek fel, mert akiket becsaptak, azok szégyenkezve hallgatnak! A fidesznek inkább ezzel kellene foglalkoznia, mint például a hajléktalanok 150.000 forintos megbüntetésével.”
  • 5. Goldman 2011. október 18. 08:39
    „Ez olyan, mint az Union biztosító....azokat sem lehet elérni sem Győrben, sem Pesten.”
  • 4. Sagittarius 2011. október 18. 08:34
    „Hehehe... Másnak kajára sincs pénze, de nekik százezreik vannak üdülési jogra meg xartagságra. Nem sajnálom tőletek a sorsotokat, úgy kell, megérdemlitek! Adtátok volna inkáb a pénzt az árváknak, vagy állatmenhelynek!!”
  • 3. Csetneky 2011. október 17. 23:46
    „Ezt az esetet is tananyaggá kellene tenni a nyugdíjasegyetemen.”
  • 2. orion1 2011. október 17. 23:24
    „Szerintem ez volt a második átverés (az első az üdülési jog volt). Nekem is vannak ismerőseim, akik üdülési jogot vettek 4 millió forintért + évi sokezer a fenntartása, aztán ezért a pénzért elmehetnek saját költségükön spanyolországba valami hotelbe évente egyszer egy vagy két hétre.”
  • 1. CsabaKiraly 2011. október 17. 22:23
    „Am ikor valaki uzletet akar kezdeni es az ingyen-ujsagban talal valakit az nekem mar figyelmeztetes ovatossagra.
    Olcso husnak hig a leve. capis??”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyerjen jegyeket Robert Capa győri kiállítására!

Portálunk két darab családi belépőt sorsol ki az ősz egyik kulturális szenzációjának ígérkező győri… Tovább olvasom