Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Győri Nemzeti Színház - Régi bérletáron jön az új évad

A következő évad bérleteit az idei áron adják a Győri Nemzeti Színházban, ahol hat nagyszínpadi, két Kisfaludy-termes, három sulibérletes és egy Győri Balett-bemutatóra készülnek.
Csütörtökön Forgács Péter színház- és Kiss János balettigazgató ismertette a műsortervet, amit mindketten az ifjúságnak ajánlanak. Rég nem volt olyan, hogy nem emeltek árat, ezért bíznak abban, hogy az emelkedő vásárlási kedv nem törik meg és egyre többen váltanak bérletet az évadra, hiszen maradnak az idei árak.

A huszonöt fő feletti tízszázalékos kedvezmény ezentúl csak nagytermi előadásokra kérhető.

Nyílt nap

Szeptember 10-én lesz a hatodik színházi nyílt nap, esti előadásként a Csoportterápia felkerül a nagyszínpadra, erre jegyeket facebookos, fotóküldős játékon lehet nyerni. A népszerű kulisszajárásra szeptember 3-án reggel kilenctől lehet jelentkezni.


A legfontosabb újdonságként ismertette Forgács Péter, hogy változik a bérletek részletfizetésének ütemezése, részletfizetés csak július 3-ig befizetett első részlet esetén lehetséges. A második részletet idén november 30-ig kell befizetni.

Molnár Ágnes lesz a főszereplője A muzsika hangja című musicalnek, amit decemberben mutatnak be a Győri Nemzeti Színházban. Fotó: H. Baranyai Edina
Molnár Ágnes lesz a főszereplője A muzsika hangja című musicalnek, amit decemberben mutatnak be a Győri Nemzeti Színházban. Fotó: H. Baranyai Edina


A nagy érdeklődés miatt szabályozták a Vill-Korr-sulibérlethez jutást, ehhez az általános iskola 2–8. osztályosai juthatnak, szigorúan véve a 7–13 éves életkort. Ezt a foglalástól számított két héten belül ki kell fizetni. A Kisfaludy Terem előadásaira megszűnik a csoportos kedvezmény, a huszonöt fő feletti tízszázalékos kedvezmény ezentúl csak nagytermi előadásokra kérhető.

Valló Péter Kossuth-díjas rendező Vízkereszt, vagy bánom is én című vígjátékával kezdődik az évad szeptember 26-án. Shakespeare után Tolsztoj kerül színpadra, a világ legismertebb szerelmi háromszögét, az Anna Kareninát viszi színre Csiszár Imre. Az évad nagy durranása A muzsika hangja lesz december 12-én, Molnár Ágnes főszereplésével.

Kodály Zoltán Háry Jánosa után az Ilf–Petrov szerzőpáros Tizenkét szék című komédiája következik Gáspár Sándorral a főszerepben. Forgács Péter szíve csücske, a Beatles.hu lesz a nagyszínpad utolsó bemutatója, ebben nagyzenekarra áthangszerelt slágerözönt kínálnak.

A Kisfaludy Terem mindkét előadását Simon Kornél rendezi, előbb Járai Máté és Nagy Balázs jutalomjátékát, a Primadonnákat, majd egy újabb Egressy Zoltán-darabot, a 4x100-at láthatja a közönség.

A Sulibérletben két Kszel Attila által írt és rendezett előadás lesz – Az ember komédiája, A császár keze –, valamint Erdeős Anna Alice Csodaországban rendezése.

A Győri Balett Egyensúly néven két egyfelvonásosra készül, a népszerű koreográfus Soto a Kizökkent és Velekei László A terem című darabját viszik színpadra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parkoljon 200 forintért Győrben egész nap - A Tarcsay úti piac területén is megállhat

Amikor nincs piac a terület fizetős parkolóként működik, egy óra 50 forint. Tovább olvasom