Kisalföld logö

2018. 01. 21. vasárnap - Ágnes -1°C | 3°C Még több cikk.

Győri motorosok segítik az árva fiatalembert

István apjáért áldozta fel magát címmel a május 26-i Kisalföld címlapján jelent meg cikk, s amikor azt a Győr és Környéke Motorosok Baráti Körének tagjai meglátták, rögtön eldöntötték: támogatják az árván maradt 18 éves fiatalt.
Marton István súlyos beteg édesapját gondozta, ezért kimaradt az iskolából, így most se pénze, se állása. Nagy segítséget jelent neki, hogy a közhasznú egyesület a májusi győrújbaráti motorostalálkozón jótékony célra összegyűlt adományokból kifizette felhalmozódott közüzemi tartozásait, szemét- és vízdíját, áramszámláját.

Galéria! Fotók: H. Baranyai Edina


Az összesen több mint százezer forintos támogatást nyújtó motorosok tegnap meglátogatták Bakonypéterden Istvánt (képen), aki megköszönte jóindulatukat. A fiatalt azért segítik, mert önhibáján kívül került kilátástalan helyzetbe, de maga is tesz azért, hogy leküzdje a nehézségeket.

Olvasóink írták

  • 7. Szállító 2011. június 13. 19:44
    „Gratula fiúk!
    Nagyon szép gesztus,és tudom,hogy nem ez volt az első,és nem is az utolsó!Minden tiszteletem a tietek a közvetlenségetekért,és a jóindulatotokért!
    Motoros üdvözlet:Évike”
  • 6. Motorka007 2011. június 09. 23:59
    „Igen igen minden elismerés a Győr és környéke motorosok baráti körének. Ők nem nagyképűznek nem bohóckodnak, nem öltöznek áll ruhákba adják magukat és teszik, a dolgukat segítenek annyi emberen, amennyin csak tudnak, és még belefér nekik egy két szervezet, intézmény is. Ja és nem utánoznak senkit sem. És nem pocskondiáznak senkit és semmit, pláne nem a hátuk mögött. A rosszindulatúaknak írnám le el kellett volna menni a motoros találkozóra és be kellett volna fizetni a belépőt, amivel a rászorulókat segítenéd.
    A Bakonypéterdi fiúnak kitartást, sok-sok erőt és akarást kívánok.
    Szép volt fiuk”
  • 5. fokabel 2011. június 09. 18:17
    „Le a kalappal a motorosok és a fiú előtt is!”
  • 4. bojtár 2011. június 09. 15:47
    „nemes gesztus”
  • 3. Lendvai_Ildi_néni 2011. június 09. 11:43
    „ronda de finom.
    grat!”
  • 2. Pedró 2011. június 09. 09:28
    „Grat fiúk! Így tovább...”
  • 1. blaze 2011. június 09. 09:13
    „Illa-berek, nádak-erek. A motorosok jó emberek. :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magna Cum Laude - Interjú a fellépőkkel

Az együttes június 24-én színezi újra az SzFeszt2011 Nagyszínpadát. A koncert pénteken 20:30-kor… Tovább olvasom