Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Győri közgyűlés: felülvizsgálják a Dunakapu tér rendezési tervét

A közgyűlés hozzájárult, hogy megkezdődhesen a Dunakapu tér rendezési tervének felülvizsgálata. Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásáról kisebb számvita alakult ki.


17 óra 02 perc - Az önkormányzati hatósági ügyben hozott határozat elleni fellebbezés elbírálását zárt ülésen tárgyalta a képviselő-testület. A zárt ülés befejezésével egyben a csütörtöki közgyűlés is véget ért.

16 óra 59 perc - Közterületek elnevezése van napirenden.

Az IB ANDRESEN INDUSTRI MAGYARORSZÁG Kft. kezdeményezte a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő területén lévő fémmegmunkáló céghez vezető út elnevezését.

Kérelmükben ismertették, hogy vállalatuk 9071 Győr, Károlyháza, Kikötő 2. hivatalos címmel rendelkezik 0691/4. hrsz. alatt. A 9071 irányítószám Gönyűhöz tartozik, Kimle térségében pedig van egy Károlyháza nevű település. Ez a kettősség nagyon sok problémát okoz. Partnereik, szállítóik nem találnak oda, mert a GPS, vagy a Kimle melletti településre viszi őket, vagy Gönyűre a Kikötő utcába. Az utóbbi miatt már többször kaptak jelzést, illetve levelet a polgármesteri hivataloktól, hogy az eltévedt kamionok zavarják az ott lakókat, tönkreteszik az útburkolatot.

A képviselő-testület elfogadta az ˝A˝előterjesztést a - Gerda út - módosításra.

16 óra 55 perc- Ingatlanok értékesítéséről döntött a közgyűlés.

16 óra 54 perc - A javaslatot a fogyatékossággal élők nappali és átmeneti ellátása, valamint a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátási területének bővítésére a képviselők elfogadták.

16 óra 50 perc - A város közoktatási intézményei vannak ˝terítéken˝. Az előterjesztést az osztályok számáról és felvételi feltételekről elfogadta a képviselő-testület.

16 óra 47 perc -  A képviselők elfogadták a javaslatot a Győr-Kisbácsa, Votinszky A. u. 5-15. szám alatti ingatlanok közti közterület kialakítási tervének (KKT) jóváhagyására tett javaslatot és Győr-Sárás szennyvízelvezetés beruházási engedélyokirat jóváhagyását is.

A legizgalmasabb napirendi pontot, a Dunakapu tér rendezési tervének felülvizsgálatát is megszavazta a képviselőtestület. Az elképzelések szerint rendezvényteret alakítana ki a város a téren, alatta mélygarázzsal.

16 óra 43 perc - A pénzügyi bizottság összetételében módosítás történt: Takács Tímeát a bizottság tagjává választották.

16 óra 40 perc - A közgyűlés folytatódik.

16 óra 22 perc - 10 perc szünet következik.

16 óra 20 perc- Pénzügyi bizottság tagjai: Elnök: Radnóti Ákos,  
Alelnök: Fekete Dávid, Dr. Kun András,  Képviselő tagok: Kalmár Ákos,  
Nem képv. tagok: Ficzere Tamás, Nagy András, Bazsó Pál, Bárány István.

Szociális, egészségügyi bizottság tagjai: Elnök: Szabó Erik, Alelnök: Takács Tímea, Képviselő tagok: Németh Árpád, Dr. Kun András, Kovács Tamás, Nem képv. tagok: Dr. Maár Róbert, Váradiné Horváth Ibolya, Horváthné Pintér Viktória, Diligens Tiborné.

Városstratégiai bizottság tagjai: Elnök: Dr. Sík Sándor, Alelnök: Szabó Jenő, Képviselő tagok: Németh Árpád, Borsi Róbert, Vörös Gyula
Nem képv. tagok: Sándor János, Ifj. Bartha Gusztáv, Bartal György, Tallián István.

Borkai Zsolt gratulált a bizottságok tagjainak, a megválasztottak letették az esküt.

16 óra 10 perc - Oktatási és kulturális, sport, turisztikai bizottság tagjai: Elnök: Rózsavölgyi László, Alelnök: Kovács Tamás, Dr. Neupor Zsolt, Vörös Gyula, Képviselő tagok: Szabó Erik, Nem képv. tagok: Horváth Ottó, Németh Tibor, Székely Zoltán, Glázer Tímea.

16 óra 03 perc - A közrendvédelmi bizottság tagjai: Elnök: Borsi Róbert
Alelnök: Hajszán Gyula, Képviselő tagok: Hegyi Zoltán, Pintér Péntek Imre, Szeles Szabolcs, Nem képv. tagok:  Dr. Pergel Elza, Balla Jenő, Rózsa Sándor, Karikás László.

15 óra 56 perc- Gazdasági és tulajdonosi bizottsági tagok: Elnök: Kalmár Ákos, Alelnök: Szeles Szabolcs, Hegyi Zoltán, Hofbauer Sándor József
Képviselő tagok: Hajszán Gyula, Nem képv. tagok: Sragner László, Morvai László, Ecker Gyula, Ferenczy Lajos.

15 óra 53 perc - A költségvetés egy pontjának módosítása van napirenden, a képviselők elfogadták a javaslatot.

Vita az SZMSZ módosításáról - új hivatali rendszer a városházán

15 óra 46 perc - Az előterjesztést elfogadták, a határozati javaslatot is elfogadták a hozzászólások ellenére.

15 óra 45 perc - Ahhoz, hogy az új hivatal jól működjön - mely január elsejétől lépne életbe és a lakosság ügyintézésének meggyorsítását is várják tőle- , jegyzői és városvezetői felelősség szükséges - mondta Borkai Zsolt.

Kun András (MSZP) felvetései: összhangproblémák vannak a javaslatban. ˝A főosztályi rendszert kialakítása egyelőre nem átlátható, nem látni a gazdasági vonzatokat, túl gyors napirendi pont ez.˝

15 óra 40 perc - A Szervezési és Működési Szabályzat felülvizsgálata van napirendi ponton.

˝Oktatás, kultúra, sport, városmarketing tevékenységek közös munkát igényelhetnek˝ - mondta a polgármester, majd így folytatta: a hivatalon belül 6 főosztályt szeretnék működtetni a továbbiakban a felsorolt területekkel kapcsolatosan, ehhez kéri a képviselők hozzájárulását Borkai Zsolt.

Neupor Zsolt (MSZP) tett megjegyzéseket az SZMSZ-el kapcsolatban: ˝Főosztályok, osztályok létrehozásában jobb lenne a fontolva haladás elvét alkalmazni.˝ Komoly fenntartásai vannak a javaslattal szemben.

˝Licitálás˝ az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásával kapcsolatban

15 óra 33 perc - A képviselő-testület lezárta a vitát, a módósító javaslatot nem fogadták el. Marad a 48 millió.

15 óra 29 perc - Az önkormányzat és az egészségügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozások között kötött szerződések felülvizsgálata van napirendi ponton.

˝A városnak megvannak az anyagi lehetőségei az egészségügyi szolgáltatások finanszírozására, így 50 millió forintra emelnék ezeket a költségeket˝ - hangzott el az ülésen.

Borkai Zsolt polgármester nem támogatja személy szerint az összeg felemelését 48 millióról 50 millióra.

Kun András (MSZP) is hozzászólt a témához, ő is úgy gondolja, hogy szükséges az összeg ˝kerekítése˝,   kisebb számvita alakult ki a testületben.

Somogyi Tivadar alpolgármester: ˝Mindig eltaláltuk eddig az összeget, a 2010-es 44 millió volt, a 2011-es így 4 millióval több, felesleges licitálni, a rendszer működött és fog is működni.˝

15 óra 24 perc - A második napirendi pont a hulladék gazdálkodási rendszer megvalósításáról szóló tájékoztató. Hegyi Zoltán, a Társulási Tanács elnöke beszámolóját és előterjesztését a képviselőtestület elfogadta.

15 óra 21 perc - Simon Róbert Balázs alpolgármester egy szabadhegyi problémára hívta fel a figyelmet: ˝mintha három hete nem történne semmi a szivárgások megszüntetése érdekében a Konini és József Attila utcában.˝ Fábián János a jövő hét végére ígéri a probléma megoldását.

15 óra 18 perc - Fábián János, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. kirendeltség-vezetője elmondta, hogy terveiket sikeresen elvégezték, 2011-ben is bízik a korrekt együttműködésben az önkormányzattal.

15 óra 13 perc - Az első napirendi pont tájékoztató Győr városban a gázelosztó vezeték rekonstrukció és útfelújítások, városi fejlesztések összehangolásának tapasztalatairól, továbbá a 2011. évi elképzelésekről.

15 óra 08 perc - A testület határozatképes, az ülést megnyitotta Borkai Zsolt. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) átvette megbízó levelét, és letette az esküt.

15 óra 01 perc - A képviselők hamarosan elfoglalják helyüket, kezdődik a közgyűlés.

Előzmények:

Dunakapu tér: Rendezvénytérré válhat, mélygarázzsal?

Az előzetes fejlesztési elképzelések szerint a Dunakapu teret egy állandó, minden igényt kielégítő rendezvénytérré alakítaná a győri önkormányzat. A tér alá pedig mélygarázs építését tervezik, mintegy 500 - fizetős - parkolóhely kialakításával. 

A munka megindulásához, a terület rendezési tervének felülvizsgálatához a képviselő-testület hozzájárulása kell - ezért szerepel az előterjesztés a csütörtöki napirendi pontok között.

A győri közgyűlés ülésén szó lesz továbbá az önkormányzat fenntartásában működő középfokú közoktatási intézmények 2011/2012-es tanévben indítható osztályainak számáról és a felvételi feltételekről szóló változásokról is.

Az ülés nyilvános: bárki megtekintheti 2010. október 28-án 15 órától a Városháza dísztermében.

Ha erre nincs lehetőségük, akkor válasszák portálunkat: online közvetítünk az eseményről.

Olvasóink írták

54 hozzászólás
  • 54. Freehill 2010. október 29. 20:27
    „#37, 51: Így legyen...

    #53: Az autó nagyon hasznos találmány, ritkán lakott területeken valóban nélkülözhetetlen, és kényelmesen el is fér. De a belvárosban ez már nem igaz: egyrészt fizikailag nincs annyi hely, hogy mindenki autózzon - a zaj, légszennyezés, torlódások tönkreteszik a város fő turisztikai vonzerejét -, ugyanakkor nincs is rá szükség, mert gyalog, kerékpárral, megfelelő belvárosi közösségi közlekedési rendszer kialakításával tökéletesen kiszolgálhatók (lennének) az utazási igények (1-2 speciális esetet kivéve).”
  • 53. Révfalusi-szúnyog 2010. október 29. 11:37
    „Ide figyeljen kend urbanistapista!
    Révfalu nem ,,szocilapos", itt mindig úriemberek éltek, a felhigítás előtt persze! Ne keverje más városrészekkel, nevet inkább nem írok.
    A munkásőr hol lakik?
    Amúgy eszeveszett marhaság a híd alá és a rakpartra terelni a forgalmat. Mi változik akkor? Hisz autók továbbra is lesznek, legfeljebb nem álló, hanem mozgó helyzetben. Mi értelme van ennek azon kívül, hogy egy halom pénzt el lehet cseszni a mélygarázsra? A Teleki utca is gyalogos övezet lenne? S a Bástya utca?
    Ha a tér kapna egy szép burkolatot, helyenként leásva és feltárva meg lenne mutatva a kazamata-rendszer és bástya maradványa, akkor a busz továbbra is szépen elmehetne a mostani vonalon, s vele együtt az autók is. Az autó életünk egyik legfontosabb eszköze, mégis mindenki szidja és el akarja tüntetni, láthatatlanná tenni. Miért? Ma az autó olyan, mint valaha az ember lova. A pajtása, a legjobb segítője. Próbálna nélküle élni ma bárki is! Az is, akinek esetleg nincsen, mert ugyebár az is igénybe vesz taxit vagy rokona, ismerőse kocsijába ül be.”
  • 52. annobon 2010. október 29. 09:34
    „Akkor - ezek szerint - olyasmit terveznek, mint Budapesten az alsó-rakpart? Ötletnek nem rossz, mert a fővárosban is az alsó-rakpartok bonyolítják le az egyik legnagyobb forgalmat. Egyedül akkor van gond, ha árvíz miatt le kell zárni...”
  • 51. urbaniastapista 2010. október 29. 08:44
    „Freehill,
    A fizetős mélygarázs forgalma egy nagyságrenddel kisebb, mint a jelenlegi átmenő forgalom, ráadásul nagyrészt a dunaparti parkoló helyett lesz, alig fér majd el több autó a környéken, mint most.
    Az inkább érdekes, hogy a buszok és autók - ha jól tudom - a Révfalusi híd alá bekanyarodva az alsó rakparton mennének el a Kiss J. utcáig. Emiatt itt nem lesz kisebb a forgalom, csak nem zavarja majd az ABBA revival koncerteket. Így a szocilaposi zümmögő által emlegetett alpolgármester ablakai alatt megy majd minden busz is, meg Révfalu felől még több autó. Bárki is tolta le ezt a torkán, nagy munkát végzett, elismerésem.”
  • 50. háté 2010. október 29. 06:37
    „Kevesebb képviselő, igazán hangzatos a szavazók felé.--mintha spórolás felé vezetne
    --több főosztály--osztály, megalakítása rokonokkal-haverokkal, szimpatizánsokkal--jóval többe kerül, mint a képviselő létszám csökkentés.

    Hogyan is van akkor?---jól átvertük az egyszerű embereket( egy faj tipikus gondolkodása, amit bárhol be lehet vetni)

    49-es
    Úgy is tudod, nincs orvosi végzettségem, kufár sem vagyok---így nem tudok a bajodon segíteni.”
  • 49. Agent 2010. október 29. 05:00
    „47, rád gondoltam, a haverod talán menthető.”
  • 48. Révfalusi-szúnyog 2010. október 28. 22:23
    „<moderálva>”
  • 47. háté 2010. október 28. 21:36
    „46.

    Igazat adok- az vagy.-de ne add fel, volt aki kigyógyult belőle.
    Idő vagy föld kérdése.”
  • 46. Agent 2010. október 28. 21:14
    „45, sajnálom, reménytelen:)”
  • 45. háté 2010. október 28. 21:08
    „44. hozzászólás

    Narancsos, mi van nem tudod a bandádat védeni, elhiszem nagyon mélyre süllyedtek, --tudod a béka p......alá.
    Szerintem nekik kellene ajánlani, de sűrgösen.
    --egyébként te hova-kihez is jársz?--nem mondta nehéz eset vagy?”
  • 44. Agent 2010. október 28. 20:18
    „42-43, irány a pszichológus, jól fejlett üldözési mániátok van:)”
  • 43. fióka 2010. október 28. 19:49
    „39. antikomcsi 2010.10.28. 18:49--->úgy jól érzed magad vagy már ennek a magyarellenes oktatás eredménye vagy???Érdekes hozzászólásaid vannak szerintem kezd el az agyadat újra bootolni.Félelmetes mekkora böszmeségeket mondasz.”
  • 42. háté 2010. október 28. 19:42
    „39. hozzászólás antikomcsi 2010.10.28. 18:49
    háté
    Neked agyadra ment a macesz!
    Ha felújítják a Duna-kapu teret, akkor neked "mocskos komcsi-zsidó" banda. Hülye-e vagy?? Bár ez nem kérdés.
    --tudod aki világra hozott!”
  • 41. háté 2010. október 28. 19:40
    „39. hozzászólás antikomcsi

    Még is kinek kel a terület?--a magyarországi árváknak?
    Na, mégis mit gondolsz?--a belvárosi független nők akarják a beruházást?
    Vagy te, is közéjük tartozol?--még is kik csinálják, kik szarják le az embereket?--kik nem törődnek azzal, hogy kell-e valami vagy sem?
    Majd a város garantálja a 95%-os kihasználtság utáni fizetést 25-éven keresztül és utána majd napi áron köteles lesz átvenni az üzemeltetést!”
  • 40. poorman 2010. október 28. 19:03
    „Kell a meló a W.H.B.-s haveroknak!!!!”
  • 39. antikomcsi 2010. október 28. 18:49
    „háté

    Neked agyadra ment a macesz!
    Ha felújítják a Duna-kapu teret, akkor neked "mocskos komcsi-zsidó" banda. Hülye-e vagy?? Bár ez nem kérdés.”
  • 38. háté 2010. október 28. 18:38
    „Ez a fityesz banda gátlástalan, személytelen nulla egyedek gyülekezete.

    Persze mélygarázs, ezek a cionisták tönkre tennének mindent,-így akarják Győrt magukévá tenni.

    Megmondtam, rosszabbak, mint a komcsi-zsidó banda.”
  • 37. antikomcsi 2010. október 28. 18:25
    „Freehill

    Sztem a fizetős mélygarázs kevesebb autót generál, mint a mostani ingyenes Duna parti parkolás. Szal ez előrelépés lenne.”
  • 36. antikomcsi 2010. október 28. 18:24
    „Sztem fingunk nincs pontosan mit terveznek a Dunakapu téren, de már beindult az okoskodás, fikázás. :))
    Akkor, hogy én se maradjak le:
    Fizetős mélygarázzsal párhuzamosan megtiltanám a felszíni parkolást a környéken és a Duna parton is. Aki bekocsikázik a belvárosba fizessen. Ezzel szemben a 3 parkolóház 12 órás ingyenességét meghagynám. Aki begyalogol parkolhasson ingyen.
    A Dunakapu tér felújítása időszerű és jó ötlet, a rendezvénytér funkció is. A piac maradjon meg, kulturáltabb, rendezettebb keretek közt. Vagy korszerű modern vagy régi hangulatú lesz a tér nekem mind1, de ne legyen ilyen elhanyagolt.
    A Duna parton viszont autóparkoló helyett zöld sétálópark lehetne.”
  • 35. mir 2010. október 28. 18:06
    „Az egész teret a 30-as években cseszték el. Elbontották a kazamatákat még ha kicsit kesze kusza is volt emiatt régi utcákat és házakat romboltak le mert valakik nagy piacteret akartak oda. Meg lehet nézni ami most ott van. Mondjuk én is amellett vagyok hogy akkor már régi stílusban újítsák fel ne üvegpalotákkal nyomják tele.”
54 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bőgő és ecset

Bőgő és ecset, avagy művészet a művészetben: A római Gipsi Fesztiváltól-Bécsig,… Tovább olvasom