Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Győri kórház: a szuperszárnyért adósságot kell rendezni

Győr-Moson-Sopron - A győri Petz-kórháznak három év alatt meg kell szabadulnia másfél milliárd forint adósságától – ez a feltétele annak, hogy eséllyel indulhasson a „szuperszárny" megépítésére kiírt pályázaton. A tét 12 milliárd forint, de a másfél milliárd összeszedése nem lesz fájdalommentes.
Nem először írunk az úgynevezett a szuperszárnyról, a Petz-kórház eddigi legnagyobb, tervezett beruházásáról, amely nagyrészt pályázati pénzből valósulhat meg. Emlékeztetőül: a Vasvári Pál utcai tömbön belül egy új, VIP-részleget és hotelszárnyat is magába foglaló épületszárnyat építene a kórház; s ide költöztetnének a Zrínyi utcai telephelyről több osztályt, például az onkológiát. Kialakítanának továbbá egy sürgősségi központot is, amely amerikai rendszerű betegfelvételt tesz lehetővé. Ez a beruházás akkora összeget jelent (11,1 milliárd pályázati pénzt, amihez 1,2 milliárd önrész társul), melyre a fenntartó megyei önkormányzatnak egyedül nyilvánvalóan nincs pénze; ám most írták ki az „egészségpólusok pályázatot", amelyen – úgy tudni – , komoly eséllyel indul a győri intézmény. (Milliárdos kórházfejlesztés: sorsdöntő az első forduló)

Persze nem ilyen egyszerű a helyzet: a Strukturális Alapok Programiroda a közelmúltban helyszíni ellenőrzést tartott a pályázó intézményeknél – így a győri Petz-kórháznál is, és „tisztázó kérdéseket" tett fel a tervezett beruházással kapcsolatban. A lényeg, hogy a kórháznak, ha eséllyel akar indulni a pályázaton, fel kell mutatni egy olyan programot, amellyel három éven belül meg tud szabadulni másfél milliárdos adósságától (de még így is maradna 400-500 millió forint). Ezt összeget egyébként már 2005 óta maga előtt görgeti a győri intézmény, de a 12 milliárdért cserébe most le kell ráznia magáról a terhet. A kérdés csak az: hogyan?

A megyei közgyűlés tegnapi ülésén mindenesetre vita nélkül felhatalmazta dr. Varga Gábor kórházi főigazgatót, hogy hajtsa a végre a kórházi menedzsment által benyújtott tervezetet. Ebből szemezgetve mindjárt az elején látható egy három évre levetített, 60 milliós humánerőforrás megtakarítás, ami annak a 40 embernek az elbocsátását jelenti, amit a Kisalföld a múlt héten megírt. Lényegesen nagyobb tételt kíván azonban megtakarítani a kórház a betegellátási rendszerek szabályozásával. Azzal, hogy „a szervezeti egységek csak kivételesen indokolt esetben léphetik túl a fekvőbeteg-ellátás intézeti TVK-ját", magyarán az osztályok csak annyi beteget láthatnak el, amennyit a volumenkorlát enged, három év alatt 532 millió forintot tud megtakarítani az intézmény – papíron. Az indoklásban az áll, hogy „a fekvőbeteg ellátásban 2007 óta jelentős mennyiségű a volumenkorlát feletti, finanszírozatlan betegellátás. Ebben az évben ez 2000 HBCS teljesítményt jelent, ami a jelenlegi árakon számolva 296 millió forint – ennek közvetlen költsége körülbelül 180 millió."

A tervezett intézkedéscsomag érinti a járóbeteg-ellátást is: ha a fekvőbeteg ellátás egy részét a járóbeteg-funkció felé tolják, újabb százmilliók nyerhetők három év alatt. A dologi kiadásokhoz, a gyógyszer- és vegyszerköltségekhez is hozzá kell nyúlni hamarosan, a csomag ugyanis 2009 és 2011 közötti három évre vonatkozik. Dr. Varga Gábor főigazgató a Kisalföld kérdésére azt válaszolta, hogy elsősorban a gazdálkodás racionalizálásra vonatkozik a szigorúnak ható csomag. A főigazgató a fűtési rendszer átalakítását, illetve az ablakok cseréjét említette először, mondván, ilyen tételekkel tudnának már az elején milliókat nyerni.

Az, hogy a betegek mindebből mit éreznek meg, illetve a hogy a várólistákra is hatással lesz-e az intézkedéscsomag, a csomag bevezetése után derül ki. Természetesen erre visszatérünk még.
A végére pedig a pályázatról, ami miatt a három „szűk esztendő" következhet: a Kisalföld úgy tudja, hogy az első kör eredményhirdetése – ahol bejelentik, hogy melyik kórház nyert és mennyit – akár napokon belül bekövetkezhet.

Olvasóink írták

  • 1. nane 2008. november 21. 19:11
    „A közgyűlés megkérdezte,hogyan nőtt a kórház adóssága 2 milliárd forintra, pár év alatt?.Jó 500 millió görgetődött,görgetődött.Az a kis 1,5 milliárd meg kit érdekel???? Ha le lehet faragni az adósságból ilyen egyszerű és " hatékony "beavatkozásokkal,akkor eddig ezek miért nem történtek meg?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem volt bomba a Kovács Margit szakiskolában

Győr - Bombával fenyegetőzött egy férfi péntek reggel. A telefonáló nyilvános fülkéből hívta a… Tovább olvasom