Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 3°C | 8°C Még több cikk.

Győri Könyvszalon 2017 - Könyvek mellé rendezvények

Győri Könyvszalon 2017 - Könyvek mellé rendezvények
Harminc kiadó árulja kedvezményesen a könyveit, miközben előadások, koncertek, a gyerekeknek mesekuckó és játszóház várja a hétvégi győri könyvszalonra kilátogatókat. Romsics Ignáctól Karafiáth Orsolyáig könyvbemutatók sokasága mellett a győri színház drámaíró versenyét is megrendezik.
A péntektől vasárnapig tartó könyvszalont ismét jól összeválogatott, színvonalas program és könyvkínálat minősíti. „Szerzők és új könyvek nélkül nem lenne, akit elhívjunk és bemutassunk" – jelezte a keddi sajtótájékoztatón Horváth Sándor Domonkos főszervező. A programok közül kiemelte a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállítását, a Győri Nemzeti Színház drámaíró versenyét, melynek győztes előadását szombat este mutatják be. Az idei művészeti díjat Sándor György humorista kapja.
A színház mellett a Generációk Házával való együttműködés részeként, mesekuckóba, játszóházba várják a a legkisebbeket – míg a szülők a könyvek között válogathatnak, vagy beülhetnek egy előadásra. A könyvszalon zárókoncertje a Vujicsics együttesé, akik Szörényi Leventével együtt játszanak. A hangsúly természetesen a könyveken lesz, 30 kiadó árulja majd kedvezményesen ezeket, miközben könyvbemutatók sokasága – Romsics Ignáctól Karafiáth Orsolyán át Kukorelly Endréig – várja a kilátogatókat. Dr. Somogyi Tivadar győri alpolgármester kiemelte a díjazott Sándor György életművét. „A könyvszalon és hasonló akciók visszavezetnek az olvasás felé" – jegyezte meg.
Könyvbemutató és kedvezmények a könyvszalonban

Először a november 17-én kezdődő győri könyvszalonban vásárolhatják meg olvasóink a Kisalföld szakácskönyv sorozatának 18. kötetét, a Négy évszak receptjeit. A százhúsz recept hónapról hónapra figyelembe veszi az egyes évszakokban beszerezhető hozzávalókat, megkönnyítve a háziasszonyok bevásárlásait. A könyvet a szerző, Bezselics Ildikó mutatja be a könyvszalonban november 18-án 12 órakor, a Pódiumszínpadon. A Kisalföld standja a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén kap helyet, itt nagy kedvezménnyel vásárolhatóak kiadványaink a rendezvény mindhárom napján.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tartályból jutnak vízhez szombaton két győri utcában

Tartályból jutnak vízhez szombaton két győri utcában
Teljes vízelzárás lesz vízvezeték felújítási munkák miatt. Tovább olvasom