Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Győri kettős gyilkosság - Fegyverét egy éve kapta vissza a presszó tulajdonos

A kettős gyilkosság presszós gyanúsítottja és az egyik áldozat korábban közösen vertek meg egy embert.
A vasárnapi kettős emberölés gyanúsítottja, P. Lajos 2006-ban az egyik áldozattal, N. M.-mel közösen vert meg egy embert.  A rendőrség ekkor bevonta a férfi fegyverhasználati engedélyét, amit egy éve kapott vissza. Úgy tudjuk, a presszós már akkor lőtte le a két férfit, amikor azok távozni akartak, még autójuk hátuljába is belerúgott.

Lapunk megtudta, hogy a kettős gyilkossággal gyanúsított P. Lajosnak korábban bevonta fegyverhasználati engedélyét a rendőrség, mert 2006-ban a későbbi áldozattal megvertek egy embert. Akkor súlyos testi sértésért az ügyészség pártfogói felügyeletüket rendelte el. Az engedélyt mintegy egy éve kapta vissza a presszós. A közöttük lévő haragos viszonyról annyit lehetett megtudni, hogy egy-két hónappal ezelőtt  nézeteltérésük támadt. A másik áldozattal nem volt kapcsolata P. Lajosnak.

A második áldozatot, aki távozóban már a jármű kormánya mögött ült, az oldalszélvédőn keresztül érte a leadott lövés. Nem tudták megmenteni az életét. Fotó: Mészáros Mátyás

A Kisalföld információit megerősítette Ú. G. bátyja is, aki elmondta, testvére hét éve volt büntetve, de másfél-két éve jó útra tért, megházasodott, családot terveztek a feleségével.

– Öcsém mindenkinek segített, azonnal ugrott, ha valaki kérte. Nem ivott, nem kocsmázott. A sógornőm elmondta, hogy M. többször hívta vasárnap délelőtt az öcsémet, aki először nem vette fel a telefont, mert Komáromba készült. Végül sajnos mégis beszélt vele, s elmentek a végzetes helyre. Úgy tudom, hogy a presszós már útközben felhívta őket, hogy „na mikor jöttök már, lelőlek benneteket". A rendőrség biztosan kideríti, hogyan is történt ez a borzalmas eset – mondta a testvér.

A védelmipénz-behajtásról és leszámolásról terjengő híreket a báty cáfolta, mint mondta, testvére ilyenekben nem vett részt.

A Kisalföld tegnap számolt be arról a lövöldözésről, amelyik Győrben, a Bercsényi ligetben történt vasárnap délelőtt 11 óra körül. Megírtuk, hogy a Vadkan presszó tulajdonosa, P. Lajos sörétes puskával végzett az őt számon kérni érkezőkkel. A rendőrség tegnap nem kívánt több információt kiadni a két ember halálát megelőző eseményekről.

Lapunk információja szerint a presszóból hangoskodás és eldurvult vita miatt kitessékelt társaság egyik tagja telefonon kérte az egyik áldozatot, N. M.-et, hogy segítsen nekik felelősségre vonni a presszóst, amiért így kirúgta őket. A segítségül hívott férfi felhívta barátját, hogy menjen vele. Azt nem tudni, milyen hangnemben folyt a számonkérés a presszónál, s ha voltak ilyenek, milyen fenyegetések hangozhattak el, de a hívatlan látogatók távozni készültek, amikor P. Lajos puskával a kezében utánuk ment az utcára.

A férfi először belerúgott az áldozatok autójának hátsó lökhárítójába, majd rálőtt Ú. G.-re, aki összeesett. Utána az „anyósülés" felőli oldalról átlőtte az üveget, a már kormány mögött ülő N. M.-re célozva. A két férfi a helyszínen meghalt. A lövések után P. Lajos értesítette a rendőrséget.
A Győri Városi Bíróság nyomozási bírája holnap reggel 8 óra 30 perckor kezdődő ülésén dönt a kettős gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr-Moson-Sopron a legaktívabbak között a Föld napján

Csaknem 53 ezren ezer kijelölt helyszínen több mint tízezer köbméter szemetet gyűjtöttek össze a Föld napján a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felhívására. Tovább olvasom