Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Győri KÉSZ kontra Győri Filharmonikusok: vita két koncertről

József Attila-idézetével reagált Lanczendorfer Erzsébet, a győri KÉSZ tiszteletbeli elnöke és a KÉSZ-koncertek szervezője a győri filharmónia vezetőjének múlt heti nyilatkozatára.

"A Kisalföld november 9-i számában a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) tizenkilencedik jótékony célú hangversenyével kapcsolatban, Komoly zenei versengés címmel megjelent írásra a következőket kívánom reagálni: Az igaz, hogy a cikkíró kérdésére azt válaszoltam, hogy szerintem nincs ügy, hanem két koncert van. A teljes igazság bemutatásával ugyanis nem akartam koncertünk előtt az ünnepi készülődés lelkes hangulatát beárnyékolni.

Nézzük hát a legfontosabb tényeket. Az anyagiak miatti hangulatkeltést nem értjük. A KÉSZ az értékrendje szerint erkölcstelennek tartotta volna a KÉSZ költségén és munkájával szervezett, jótékony célú koncert bevételének a Győri Filharmonikus Zenekar éves bevételéhez csatolását azért, hogy a zenekar az úgynevezett tao-támogatásból nagyobb részt hívhasson le.

Az újságcikk szerint jogászok is megerősítették, hogy törvényes és az együttesnek hasznos« a Fűke-féle elvárás, de jómagam is tovább tájékozódtam ez ügyben, és állásfoglalást kértem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúrpolitikáért Felelős Államtitkárságától.

"Bár a fenti megoldás valóban jogszerű, mégsem javasolható, mivel a közgyűlési hozzájárulás nem automatikus. Annak hiányában pedig előállhat az a helyzet, hogy a zenekar mégsem tudja átadni a pénzt a szövetségnek. Álláspontom szerint nem vállalható fel egy ilyen bizonytalan kimenetelű megoldási mód" – írta dr. Péli Erzsébet titkárságvezető. Eszerint cselekedtünk.

Nem tudhatjuk, hogy miért volt biztos Fűke igazgató úr előre a győri közgyűlés azon döntésében, hogy a KÉSZ-nek és az alapítványunknak a zenekar mint támogató visszautalhatja a KÉSZ-koncert bevételét; mi viszont nem kockáztathattunk. Azért tartottuk a koncertünket november 12-én a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban, mert november 19-ét már nyáron lefoglalták.

Az elején részletezett okok miatt – részünkről békésen – elváltunk Fűke Gézától. Miért baj az, hogy – mivel sokak szerint nem szabad egy ilyen, tizenkilenc éves KÉSZ zenei hagyományt megszakítani – felkértem a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekart. Igen választ kaptam. Nemsokára azonban Fűke Géza felhívta őket, aminek eredményeképpen az igazgató sajnálatát kifejezve lemondta a fellépést. Váratlanul jött `képbe´ a neves karmester, Héjja Domonkos által alapított, híres Óbudai Danubia Zenekar. Őket egyébként szintén felhívta Fűke Géza, de tőlük visszautasítást kellett elszenvednie.

Végezetül azt sem értjük, hogy miért is baj az, hogy városunkban egy időben két telt házas koncert közül is választhatnak az érdeklődők.

Összefoglalva: úgy látjuk, mivel a Fűke-féle fenti anyagi megoldást a KÉSZ erkölcsi megfontolásból visszautasította, majd egyéb szempontból a minisztériumi állásfoglalás sem javasolta, Fűke direktor úr felhívta a szombathelyi és óbudai zenekart is azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy – ha az ő elképzelése nem valósulhat meg – akkor egyáltalán ne lehessen jótékony célú KÉSZ-hangverseny. De ha már mégis lesz, akkor legalább legyen egy újságcikk…" – áll Lanczendorfer Erzsébet levelében.

Olvasóink írták

  • 2. Pepe9111 2011. november 17. 14:38
    „Inkább adják vissza a Rába mozit a Győrieknek!”
  • 1. Tündenéne 2011. november 17. 11:36
    „Egyik oldal mellett sem állást foglalva én kifejezetten élvezném, ha minden hétvégén (hovatovább, hetente akár többször!) válogathatnék a jobbnál jobb koncertek között. Szeretem a Filharmonikusokat, rendszeres látogatója vagyok én is a koncerteknek, és tényleg kitűnő csapat, de ettől még nyugodtan lehetne több is, lehetne kamarakoncert, duett, szólóhangverseny, akármi, no és ha épp egy időben vannak ezek, hát legalább minden zeneélvező győri bejuthatna valamelyikre, nem pedig csak 1 helyszín lenne, ami állandóan teltházzal megy (nagyon helyesen).
    Látható, hogy két teltházat is elbír egy ekkora város. Tessék máskor is ilyet szervezni, no talán nem hasonló gyakorlattal...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hiányszakmákra fókuszál az oktatás

A megyei kormányhivatal munkaügyi központjának "Pályaválasztási kiállítás és szakmai bemutató" rendezvényén 40 kiállító – 28 szakképző iskola és számos munkáltató – várta ajánlataival a fiatalokat. Tovább olvasom