Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Győri Jobbik: Vasútrombolás = megtakarítás?

Bebizonyosodott már, hogy a Fidesz kormány elődje az MSZP-SZDSZ-es nemzetrombolók, a közösségi közlekedés leépítésével, semmilyen megtakarítást nem értek el.

Haba Vilmos, aJobbik Magyarországért Mozgalom, győri alapszervezeti elnökének közleménye:


Miközben azt halljuk, hogy a GYSEV a Győr –Soproni vasútvonalon szárnyal és jelentős fejlesztéseket tervez, addig MÁV vonalaknál, hogy nem gazdaságosak ezért a járatokat drasztikusan ritkítani és egyes vonalakat ismét be kell zárni. Bebizonyosodott már, hogy a Fidesz kormány elődje az MSZP-SZDSZ-es nemzetrombolók, a közösségi közlekedés leépítésével, semmilyen megtakarítást nem értek el.

Örvendetes, hogy legalább a Győr-Veszprém vasútvonal tekintetében vannak még képviselők, akik legalább egyeztetést szorgalmaznak. Talán mert tudják, hogy ez is Győr múltjának és értékeinek része. „Győr városa 40.000 Forinttal járult hozzá az építési költségekhez, ennek eredménye képpen 1895–1896-ban megindulhatott a vasúti forgalom. A vasútvonalat a Győr-Veszprém-Dombóvári HÉV vasúttársaság építette". Helyi érdekű vasút. Győr vonatkozásában viszont a többi is az! A jelen üzemanyagáraknál, munkába járáshoz ma sincs jobb megoldás. Győr ipara dinamikusan fejlődik, halljuk nap, mint nap a városvezetőktől.

Hogyan fejlődik az, ha alapvető részét a dolgozók tömegközlekedését így elsorvasszák? Hozzátartozik az a sajnálatos tény is, hogy a szárnyvonalak nem üzembiztosak, mert elavultak. Gyakran halljuk, hogy a vonat műszaki hiba miatt késik. Persze az idegen nyugati múlti cégek, nem tolerálják, ha a dolgozó, ugyan hibáján kívül, de elkésik a szalag mellől. Így nem kell csodálkozni, hogy kihasználatlanok a vonatok. Egy normálisan fejlődő gazdaság akkor működik jól, ha vasutas szólással szólva, „síneken vagyunk".

És ennek rendbetétele most már elvárható, további pusztítása nem tolerálható! Győri Jobbik határozottan tiltakozik, hogy ilyen brutális vasútrombolásnak még a gondolata is felmerüljön, valamint, hogy a Fidesz a választási ígéreteivel itt is szembemenjen. Városvezetéstől pedig ennek kapcsán is azt várjuk, hogy lássa, van a pénzünknek fontosabb helye, mint például a mélygarázsépítés.

Haba Vilmos
Jobbik Magyarországért Mozgalom
győri alapszervezetének elnöke
Gy-M-S. 2. vk. szervező
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ittasan tört autókat? - négyen ütköztek - Képgaléria

Baleset történt pénteken reggel fél 8 körül Abdánál, a repülőnél. Négy személyautó ütközött. A… Tovább olvasom