Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Győri Jobbik: nem kér az újabb menekülttáborból a város és környéke

Több Győr környéki település is levelet kapott a Belügyminisztériumtól, hogy befogadó állomásnak keresnek területet - írta Takács Krisztián.

˝A Jobbik győri és Győr környéki szervezetei aggodalommal értesültek arról a sajtóhírről, miszerint a Belügyminisztérium újabb menekülttábort tervez nyitni Győr közelében. Ahogy azt múlt héten megtudtuk, több Győr környéki település is levelet - felhívást – kapott a Belügyminisztériumtól. Ebben az szerepel, hogy a BM befogadó állomásnak keres területet˝ - írta csütörtöki közleményében Takács Krisztián, önkormányzati képviselő, a Jobbik Győri Szervezetének elnöke.

Mint tudatta: ˝a Jobbik ellenzi az újabb befogadó állomás megnyitását, hiszen a jelenlegi is nagy közbiztonsági és egészségügyi veszélyt jelent a győri és Győr környéki lakosokra. Folyamatos panaszokat kapunk a helyiektől az idegenek jelenléte és viselkedése miatt. További probléma, hogy folyamatosan szöknek el az ide érkezők, a hatóság sem tudja pontosan megmondani eddig hány ember is szökött el.˝

˝Magyar Zoltán a Jobbik Győr-Moson-Sopron megyei országgyűlési képviselője módosító indítványt is adott be a 2015. évi költségvetéshez, melyben törölni kívánja a Vámosszabadi menekülttábor költségvetési támogatását. Az indítványt a Fidesz leszavazta. A Jobbik határozottan elutasítja az újabb menekülttábor ötletét. Követeljük továbbá a jelenlegi menekülttábor bezárást, amennyiben ez nem lehetséges, a tábor azonnali zárttá tételét˝ - olvasható Takács Krisztián közleményében.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lovas kocsival jött a Győri Mikulás - fotók

Pénteken délelőtt a Győri Mikulás is megérkezett a gyerekekhez a Városháza elé. Tovább olvasom