Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Győri Ítélőtábla: gyorsult az ügymenet tavaly

Idén már remény van arra, hogy átlagosan fél éven belül befejeződjenek az ügyek.
A korábbinál kevesebb per került nagyobb számú bíró elé a Győri Ítélőtáblán tavaly, így gyorsabbá vált az ügymenet - mondta el a keddi összbírói értekezlet után sajtótájékoztatón Havasiné Orbán Mária elnök.

Ismertette: az elmúlt hét-nyolc évben átlagosan nyolc-kilenc hónap telt el az első tárgyalásig, de idén már remény van arra, hogy átlagosan fél éven belül befejeződjenek az ügyek.

Havasiné Orbán Mária közlése szerint tavaly év végére 27 százalékkal volt alacsonyabb a folyamatban levő ügyek száma, miközben 13,4 százalékkal kevesebb ügy érkezett be, mint az előző évben.

Takács József, a megyei törvényszék elnöke megjegyezte: náluk annak ellenére sikerült javítani az időszerűségen, hogy polgári ügyekben az egyik legtöbb érkezik hozzájuk. A polgári ügyek 85, a közigazgatási, munkaügyi perek 80 százalékát egy éven belül sikerült lezárniuk 2013-ban. Emellett jelentősen csökkent az aránytalanul elhúzódó perek száma; öt évnél régebb óta folyó büntetőügyük nincs, s polgári perekből is csak 8-10 tart ennyi ideje.

Darák Péter, a Kúria elnöke az eseményen arról beszélt: a Győri Törvényszék és a Győri Ítélőtábla tavaly jobban szolgálta a jogkereső közönség érdekeit, mint az előző évben.

"Örömteli törekvéseket látok az ítélőtábla munkájában" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez a szint "egyfajta természetes egységet képez a Kúriával a jogegység biztosítása érdekében", ennek eleme, hogy helyi szinten dolgoznak az elméleti és a gyakorlati jogászok munkájának összeillesztésén.

Mint mondta, ezt szolgálja a győri Széchenyi István Egyetemmel közös munka vagy az az informális egyeztetés, amelyet a Tatabányai Törvényszék első fokon ítélkező bíráival folytatnak, áttekintve az olyan problémákat, amelyek "időnként az ítéletek hatályon kívül helyezését eredményezték".

"Nagyon hasznosnak és nagyon fontosnak tartom, hogy a különböző szinten dolgozó bírók között személyes bizalom és személyes kapcsolat is épüljön" - jegyezte meg Darák Péter, hozzátéve, hogy ennek révén az alsóbb bírói szintekre is közvetlenül juthatnak el a fellebbezési bíróságok által az ügyekből leszűrt információk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parkoló Nissannak ütközött Győrben, elhajtott - fotó

A baleset a Szigethy A. 69/b szám előtti szervízúton történt. A rendőrség szemtanúk jelentkezését… Tovább olvasom