Kisalföld logö

2018. 11. 16. péntek - Ödön 2°C | 10°C Még több cikk.

Győri fiatal rendezte a Cannes-ban díjazott reklámfilmet

Győri fiatal rendezte a Cannes-ban díjazott reklámfilmet
Győri fiatal rendezte azt a reklámfilmet, amit az idei Corporate Media & TV Awards díjátadón Arany Delfin díjjal jutalmaztak Cannes-ban. A Poli-Farbe Platinum matt latex festékét hirdető reklám Mednyánszky René László rendezésében valósult meg.
Képzeljenek el maguk előtt szép tiszta falakat, néhány otthoni jelenetet, Reviczky Gábor drámai hangját és spékeljék meg klasszikus zenével.

Közben azok a bizonyos otthoni jelenetek kávé-, bor-, kéznyom-, és más falon hagyott foltokba torkollnak – erre épül a reklám ötlete. A frappáns kiindulóponthoz – szó szerint – tiszta üzenet társul: a szennyeződéseket egy laza mozdulattal letörölhetjük a falról, nyomot sem hagyva magunk után.
 

Mednyánszky René László (Menzkie) győri – jelenleg Londonban élő – fiatal rendezte ezt a díjazott kisfilmet, de nevéhez több korábbi és idei alkotást is köthetünk, többek között Budapest imagefilmjét is.

Álma, hogy a Nike-nak rendezzen

Győrben születtem, a Móra Ferenc Gimnáziumba jártam, majd Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanultam – videós szakon, ami a mai média design szak. Mindez tudatos választás volt, már a gimiben sok videót készítettem, először csak hobbiból. 2011-ben diplomáztam, utána szabadúszó lettem és kisebb munkákat kezdtem csinálni. Két jó barátommal működtünk együtt, volt, aki a kreatív, és volt, aki a gyártásvezetői oldalt képviselte. Bekopogtattunk két céghez, és kisebb munkákat kezdtek nekünk adni. Azóta is jóban vagyunk, de mindenki járja a saját útját. Az enyém a reklámfilm

– kezdte Mednyánszky René László, aki júliusban költözött Londonba.
A rendező dolgozott már a Telekom, a UPC, és a McDonald's x Coca-Cola reklámjain, és mindig nyitott az újabb rendezői tenderekre. „Legnagyobb álmom, hogy egyszer a Nike-nak készítsek reklámfilmet".

Mit szeret leginkább ebben a szakmában? Többek között azt, hogy nagyon változatos, a projektek gyorsan kipörögnek – 1-2 hónap alatt lemennek –, éppen ezért mindig új embereket ismerhet meg.

Nagyobb kreatív szabadság

„Eddig körülbelül 30 reklámfilmet rendeztem. Ha nagyon meg kellene neveznem néhány kedvencet, akkor a Nescafé, a Spar, a Budapest imagefilm, és a Poli-Farbe biztosan köztük lennének" – meséli Mednyánszky René László, miközben a Cannes-ban szerzett elismerés mérföldkő-jellegéről beszélgetünk.
 

Sosem a díjak voltak számomra a legfontosabbak, mégis mérföldkőnek érzem az Arany Delfin díjat. Nem is csak azért, mert nagyon jó érzés volt, amikor ott – a fesztivál díjátadó vacsoráján – kimondták a nevünket, hanem azért is, mert az ügyfeleknek nagyon fontos, ha van már nyertes munkám. Sőt, így valószínűleg nagyobb kreatív szabadságot és költségvetést bíznak majd rám.

Mednyánszky René László a díjátadó óta ugyanúgy folytatja ötletekben és munkában gazdag mindennapjait, és közben arra fókuszál, hogy Londonban minél több nemzetközi munkába tudjon bekapcsolódni.

Mindenkinek más tetszik

„Már régóta szemezgettem Londonnal. Azért most döntöttem a költözés mellett, mert a barátnőm itt kezdett el egyetemre járni, és ő inspirált abban, hogy itt is felfedezzem a lehetőségeket. Nyüzsög az egész város. Az internet miatt szerencsére zökkenőmentesen zajlik, ha otthoni tenderekkel találnak meg. Sőt, a távolság sem olyan hatalmas, hogy ne tudnék bármikor hazamenni munka vagy más okok miatt" – hangsúlyozza a rendező, akinek az I. Győri Filmnapokon is vetítették munkáit.
 

Kihagyhatatlan kérdés: milyen a jó reklám? „Rendezőfüggő, hogy egy reklámfilm színész-, látvány-, vagy zeneorientált. Nekem a látvány a legfontosabb, mindig izgalmas képi világot, érdekes megközelítéseket keresek. Szeretem mixelni az élőképet és az animációt. Grafikai elemeket is szívesen használok. A lényeg az erős vizualitás, és hogy belerakjam a maximumot. Nincs olyan, hogy a tökéletes reklám receptje, mert mindenkinek más tetszik".
 
Ha szívesen megnézné, mikor min dolgozik a fiatal rendező, Facebookon és Instagramon is tudja követni.
A rendező szerint még az is fontos, hogy jól válasszanak karaktereket, és hogy összhangban legyen a díszlet, a ruha, és a kellék.
 

Akkor jó egy reklámfilm, ha kisfilmként működik. Van eleje, közepe és vége. Meséljünk vele történetet. Az egyik kedvenc reklámom a Lacoste egy korábbi videója, az tényleg olyan, mint egy kisfilm

– mondja végül Mednyánszky René László.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rendőrnek öltözve loptak meg időseket Győrben - mutatjuk, hogyan szúrhatja ki a csalókat

Rendőrnek öltözve loptak meg időseket Győrben - mutatjuk, hogyan szúrhatja ki a csalókat
A megyében is durvulnak az unokázós csalások. Tovább olvasom