Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Győri bűncselekmények: az utazó bűnözés népszerű célpontja a város

Összeállításunkból többek közt kiderül, hány bűncselekmény történt tavaly Győrben, s miért szeretik a várost a hazai és román utazó bűnözők, de arról is szót ejtünk, hogy az idei esztendőben várhatóan emelkedni fog a benzin és gázolaj lopások száma.

Mint arról hírt adtunk, a múlt pénteki közgyűlésen Horváth Csaba rendőr ezredes, győri kapitányságvezető beszámolt a Győri Rendőrkapitányság 2010. évi munkájáról.

A hét elején a megyeszékhely közlekedésbiztonsági helyzetéről, most a tavalyi esztendőben Győrben és környékén elkövetett bűncselekményekről írunk a hivatalos előadás felhasználásával.

A rablások száma közel harmadával, 91-ről 42-re csökkent

A Győri Rendőrkapitányság illetékességi területén 2010-ben megvalósult bűncselekmények száma 8942 db volt, ebből 2151 db közterületen elkövetett.

"Ezen bűncselekmények jelentős része, olyan cselekmény volt, amely az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét nem befolyásolja.

Az úgynevezett szerzői és szomszédos jogok megsértése bűncselekményből több száz esetet, illetve jogszabályi értelmezés miatt százas nagyságrendű vélelmezett közokirat-hamisítás bűncselekményeket kellett regisztrálnunk a statisztikai rendszerünkben" – tette hozzá Horváth Csaba rendőr ezredes.


Horváth Csaba ezredes a győri közgyűlésen - fotó: police.hu.
Horváth Csaba ezredes a győri közgyűlésen - fotó: police.hu.


A rablások száma közel harmadával 91-ről 42-re csökkent, mely kedvező változást elősegítette kritikus helyeken elhelyezett térfigyelő kamerák beüzemelése és működtetése, valamint két rablássorozat elkövetőinek (jellemzően csoportos elkövetés történt) felderítése.

Csökkent a lakásbetörések (345-ről 316-ra), és a gépkocsi-feltörések (351-ről 241-re) száma is.

Miért szeretik Győrt az utazó bűnözők? Mert magyar szinten gazdag város

Jellemzővé vált a külföldi bűnözők feltűnése a megyeszékhelyen - főként román állampolgárok -, akik utazó bűnözőként követnek el visszaéléseket és bűncselekményeket.

Motivációjuk között egyértelműen meg kell említeni, hogy Győr Magyarország egyik leggazdagabb városa, s ezzel ők, a külföldi bűnözők is tisztában van.

"Sikerként kell megemlíteni, hogy két nemzetközi bűnelkövetői kör szereplőit sikerült felderíteni és elfogni Győr város területén bűncselekmények elkövetése közben" – említette meg a győri kapitányságvezető.

Az utazó bűnözés kapcsán sajnos az is egyértelmű tendencia, hogy nem csupán külföldi bűnözők, de más megyéből érkező, "hazai" bűnözők is szívesen portyáznak szűkebb pátriánkban.

"Az utazó bűnözéssel szembeni fellépésben is nagy segítségünkre van az önkormányzat által kiépített és jelenleg is fejlesztés alatt álló győri térfigyelő kamerarendszer" – jegyezte meg a közgyűlésen Horváth Csaba rendőr ezredes.

1000 lakosra az elmúlt évben 56 bűncselekmény jutott Győrben

Nézzük, a kizárólag Győrben elkövetett bűncselekmények statisztikai adatait.

A város területén összesen 7844 darab bűncselekményt követtek el, ezek közül 3088 bűntett, míg a többi enyhébb megítélésű vétség.

1000 lakosra az elmúlt évben 56 bűncselekmény jutott. (Ebben a számban benne van a fentebb említett szerzői és szomszédos jogok megsértése, közokirat-hamisítások valamint a csalás bűncselekmények is.)

Győr területén - a vagyon elleni bűncselekmények közül - a közterületen elkövetett bűncselekmények (2009-ben 1760, 2010-ben 1797), a betöréses lopások (2009-ben 235, 2010-ben 245), a lopások, (2009-ben 2437, 2010-ben 2513) enyhe növekedést mutat.

Ezzel szemben a gépjármű-lopások (2009-ben 61, 2010-ben 52), -feltörések (2009-ben 322, 2010-ben 186), -rongálások (2009-ben 277, 2010-ben 253), -rablások (2009-ben 62, 2010-ben 38) száma az adatok szerint csökkent.

"Két, hatóságunk előtt jól ismert győri fiatal 2010 június és 2010 október közötti időszakban 30 esetben követett el betöréseket, lopásokat Győr területén.

Két további személy 2010 elején 9 esetben követett el hétvégi ház feltöréseket, illetve szintén 2010 elején fogtunk el egy személyt, aki 7 esetben követett el gépkocsi-feltöréseket" – említett meg néhány eredményesen felderítettt ügyet Horváth Csaba rendőr ezredes.

A garázdák előszeretettel rongálják a város vagyonát

A közterületen elkövetett bűncselekmények visszaszorítására és felderítésére kiemelt figyelmet fordított a Győri Rendőrkapitányság 2010-ben.

"Illetékességi területünkön összesen 103 garázdasággal kapcsolatos bűncselekményt követtek el.

E bűncselekmény kategória borzolja a kedélyeket, és különösen az, ha a garázda elemek a város vagyontárgyait rongálják, tönkreteszik. A garázdák és a súlyos testi sértéseket elkövetők személyét döntően felderítjük.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a garázda személyek többsége ittas állapotban követi el a törvénysértést" – magyarázta a győri kapitányságvezető.



Prognózis 2011-re: több benzin és gázolaj lopásra kell számítani

"Az emelkedő üzemanyag árak miatt erőteljesebben növekedni fog a gépjármű, valamint telephelyek tulajdonosai sérelmére elkövetett benzin és gázolaj lopások száma" – számolt be az idei esztendőben várható legfontosabb bűnözői "újdonságról" Horváth Csaba rendőr ezredes.


Olvasóink írták

  • 7. sopronilakos55 2011. március 31. 10:43
    „A többszázas szerzői jogi ügy egy személy több száz cd-je.
    De minden Cd külön lett szedve, igy úgy került be az adatbázisba mint több száz sikeres felderítés.
    No így kell statisztikát javítani.
    Hogy az emberek meg mit éreznek az utcán az huszadrangú.
    Ha megírjuk itt, kitörlik, igaz módi?”
  • 6. miracle. 2011. március 31. 10:34
    „miért is kellet törölni amit írtam?
    Mert közöltem hogy létezik statisztika hamisítás?
    http://index.hu/belfold/2011/03/10/statisztikahamisitas_miatt_feljelentest_tett_hatala/
    http://www.tmrsz.hu/hirek-aktualis/1342-a-rendorfokapitany-feljelentette-kollegait.html

    és hogy meg mertem kérdezni, mi újság a soproni üggyel?
    http://www.tmrsz.hu/hirek-aktualis/1312-rabszolgamunka-sopronban.html
    jött a telefon a kapitányságról, hogy kényes kérdések ezek?”
  • 5. adalfold 2011. március 31. 10:09
    „a vasútállomásra mikor raknak végre rendőrt?
    győr aljább város mint nyíregyháza vagy szeged segíjosztás idején.
    irgalmatlan sok c. bűnöző, kevés rendőr. és persze sznob öntudat.
    nem lesz ez így jó , gyerekek. rosszabb a helyzet már mint belbudán.”
  • 4. adalfold 2011. március 31. 10:05
    „Foglalkozása kontár. Oktatási miniszterként aláírta a Bolgonai folyamatot, ezért most több száz szak diálkjai esélytelenül állnak a munkaerőpiacon. Hiába tanultak, mesterre nem juthatnak be, nem mert hülyék, hanem mert át lettek verve.
    Számos egyetem fel sem tudott készülni új tantervvel, ezért iszonyatos mértékben romlott a színvonal.
    ugyanolyan liberális országpusztítás mint amit a szadesz művelt...
    Pokorni szakmaiságáról a Balneológusos beégése elítésével érdemes beszélni. A gyógy- és termálfürdők országában, Magyarországon a gyógyfürdőtan szakot ( balneológiát) betiltaná az egyetemnen, mert semmi köze nincs a magyar nemzetgazdasághoz.Szerinte ugyanis a balneológus bálnát tenyészt. Ilyen ember 4évig volt oktatási miniszter, most is kb aféle (biz elnök). Ilyenek teszik tönkre gyermekeink jövőjét.”
  • 3. adalfold 2011. március 31. 10:05
    „és hazudnak. mint szabadfy+gyurcsány is tette”
  • 2. Valaki 2011. március 31. 08:53
    „"...csak abban a statisztikáknan hiszek amit én hamisítok!" :)))

    Sajnos a közbiztonság egyre gyengébb lett Győrben! is”
  • 1. Maori 2011. március 31. 07:29
    „A statisztikai adatok sosem tükrözik a valós helyzetet, még akkor sem, ha azokat nem kozmetikázzák. Sok minden megváltozott az elmúlt években. Miért is törnének fel autót, ha nem tudják eladni a belőlük eltulajdonított értéktárgyakat. Régen sláger volt az autós-rádió. Ma legálisan, garanciával már tízezer forinttól hozzá lehet jutni bármely hiradás technikai üzletben. De ilyen a GPS-is, vagy a laptop. Mivel csökkent a kereslet, így egyértelmű, hogy csökkent a bcs.-k száma is. Figyelembe kell azt is venni, hogy néhány felderített elkövető a Jókai 2-4 vendégszeretetét élvezi, s míg tart az üdültetése, nem fog bűncselekményt elkövetni. És persze az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy mivel a kár az esetek 99 %-ában nem térül meg, az emberek a bürokratikus procedúra elkerülése végett, inkább be sem jelentik.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pokorni Győrben: az oktatást ki kell vinni a gazdaságba - Videó!

A duális szakképzést, azaz a felsőoktatás és a gazdaság együttműködésének fontosságát emelte ki… Tovább olvasom