Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Győri Balett: gálaműsorral ünneplik a 30 éves iskolát

Gálaműsorral ünneplik a Markó Iván Kossuth-díjas balettművész által alapított győri balettiskola fennállásának 30. évfordulóját szerdán.
A jubileumi programban fellépnek az intézmény növendékei és az "öregdiákok", aki napjaink ünnepelt szólistái, táncosai.

A Bartók Béla Művelődési Központban színpadra lépnek a szakközépiskolások, és láthatja a közönség az egykori növendékek, köztük Svidró Viktor, a South Bohemian Ballet, Major László, az Atlantic City Ballet, továbbá Sebestyén Bálint, Cserpák Szabina és Pátkai Balázs, a Győri Balett szólistái produkcióját.

A balettiskola ötlete Markó Iváné volt. Az 1979-ben megalakult Győri Balett vezetője fontosnak tartotta az utánpótlás nevelést és a táncot kedvelő gyerekek mozgáskultúrájának fejlesztését, akik koreográfiáiban gyerekszereplőként rendre színpadra léptek – idézte fel a kezdeteket Bombicz Barbara igazgató, aki maga is szólótáncos volt a Győri Balett első generációjában.

Az oktatás három évtizeddel ezelőtt indult a belvárosi általános iskolában az akkori igazgató, Gyimesi Tamás menedzselésével. Az intézmény azzal büszkélkedhet, hogy több nemzetközi hírű balettművész, köztük a Kossuth-díjas Popova Aleszja művészi pályáját egyengette a kezdeti lépéseknél.

Néhány év múlva a balettos növendékek már a Hazug színek című kábítószer-ellenes táncjátékot, Demcsák Ottó koreográfiáját mutatták be a Győri Nemzeti Színház színpadán. Ugyanott vitték színre a Diótörőt nagy sikerrel: a Csajkovszkij zenére komponált balettet azóta is minden évben előadják más-más szereplőkkel karácsony tájékán.

Az idei évadban a Forgószél, avagy a képzelet csodája című Győri Balett-produkcióban arattak sikert az iskola növendékei.

Amikor az első évfolyam befejezte az általános iskolát, a legelszántabb táncosok számára a város megteremtette a lehetőséget a folytatásra szakközépiskolai szinten. 1989-ben pedig képzőművészeti képzéssel bővült a szakközépiskolai oktatás. A jubileumon kiállítás is nyílik az intézményben végzett, és a tanulmányait a képzőművészeti egyetemen folytató alkotók munkáiból a Napóleon–házban a gálaműsort követően.

A jubileumra az iskola történetét áttekintő kötet készült. A visszaemlékezések felelevenítik a régi epizódokat, ugyanakkor érzékeltetik a változásokat, amelyek legfőbb jellemzője, hogy a kezdetekben klasszikus balettre fókuszáló oktatás modern táncokkal egészült ki, és helyet ad az improvizációnak, a kreativitásnak - fogalmazott az igazgató.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb álommeló: Új-Zélandon extrém sportokat próbálna ki a győri srác - videó

Egy győri fiatalember szíves-örömest Új-Zélandra utazna, ahol különböző extrémsportokat próbálhatna ki jelképes fizetésért. A cél érdekében még videó is készült szoknyás maori harcossal megyénkben. Tovább olvasom