Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Győrben végre megújulhat a Mátyás tér

Győr - Úgy tűnik, végre megújulhat Gyárváros egyetlen köztere, a Mátyás tér, az önkormányzat által meghirdetett közérdekű kötelezettségvállalásból. Sőt, készülhet egy Mátyás király szobor is.
Régóta hadakozik a gyárvárosi Mátyás tér megújításáért a lokálpatrióta építész, Harsányi Attila (az Együtt Gyárvárosért Egyesület és a helyi önkormányzati képviselő, Ferenczi Lajos támogatásával). A ma már nyugdíjas építész még maketten is elkészítette, milyennek képzelnék a városrész egyetlen igazi közterét.

Amikor másfél évvel ezelőtt írtunk róla, az ügy ott tartott, hogy már a „lecsupaszított" megvalósítással is megelégedtek volna. Próbáltak pénzt gyűjteni, nem nagy sikerrel.

Mindenesetre nem adták fel, s végre most, legutóbbi ülésén a város közgyűlése határozatban rögzítette: közérdekű kötelezettségvállalást szerveznek a tér átépítésére.

Harsányi Attila a tervezett átépítés korábban készült makettjével.
Harsányi Attila a tervezett átépítés korábban készült makettjével.


Harsányi Attila a gyárvárosiakkal együtt érthetően örül a döntésnek, különösen annak, hogy határozatlan időre szól. Mint mondja, így első ütemben rendbe lehet tenni a tér közepét, s a munka később folytatható. Az átépítésre korábban volt érvényes építési engedély, az azonban három év után lejárt, 2006-ban érvényét vesztette. De a tér középső részéhez, mert nem érinti a közlekedést, így is hozzá lehet nyúlni.

A tervek szerint észak–déli irányban, a buszmegállótól a templomig megnyitják a tér közepét, burkolatot építenek, elhelyeznek nyolc padot, négy kandelábert, szemétgyűjtő edényeket. S itt kapna helyet egy életnagyságú, álló Mátyás király szobor, két méter magas, henger alakú oszlopra állítva. (Az is segíti a tervet, hogy idén ünnepeljük Mátyás királlyá koronázásának 550. évfordulóját.) Ajánlatok vannak, de hogy ki csinálná, még nem eldöntött, mondja Harsányi Attila. Hozzáteszi: bronzból szeretnék, hiszen az elképzelések szerint a térre figyelőkamerák is kerülnének, talán nem kellene attól tartani, hogy ellopják.

A város közgyűlése költségvetésében 5 millió forintot különített el arra a célra, hogy a tér felújítására pályázati önrészként is szolgálhasson. Ami biztosnak látszik: régiós pályázatból még negyven százalék hozzájöhet. És természetesen számítanak arra, hogy a közérdekű kötelezettségvállalás keretében lesznek felajánlók munkára, pénzre. A felajánlásokat – a részletes közzétételben foglaltak szerint – az önkormányzat számlájára lehet teljesíteni, s csak a megadott célra használható. Egyéb felajánlásokat a városépítési osztályhoz lehet eljuttatni.

Olvasóink írták

  • 4. Zsa-zsa 2008. április 04. 08:20
    „Mint volt gyárvárosi nagyon örültem, hogy végre elindul a Mátyás tér felújítása. Köszönjük meg azoknak, akik sokat "harcoltak" már eddig is Gyárváros szebbé tételéhez. (Sajnos a pénzek elosztásának az aránya várható volt a választások eredményéből adódóan.) Bízzunk abban, hogy a terv megvalósul és a jövőben elkészül a tér felújítása. A játszótér..... arról már nincs mit beszélni. Németh Zoltánnak talán az első " igazi munkája" volt a gyárvárosi gyerekek elöl elvitt Noé bárkája, ez a hajó már elúszott.
    Hajrá Gyárváros!!!”
  • 3. Delfin1 2008. április 04. 06:44
    „Egyetértek, mivel szétesőben vannak az iskolák és az óvodák gyárvárosban. Ja és a buszjáratokról, ami hébe- hóba jár mert elvittek két járatot sokévvel ezelőtt (1 -es és 11.-es) , nem is beszélek, mert innét minden két busszal értető csak el...! Lenne mire költeni a Mátyéstéren kívül is. Hajrá pályázatírók!!”
  • 2. Belvárosi 2008. április 03. 21:33
    „Kedves gyárvárosiak! Vegyék már észre,hogy Önök miatt történik minden negatív dolod a kerületükben. Tetszettek volna a nem MSZP-és Ferenczy úrra szavazni! Most aztán jön a retorzió. Marcalváros: 100 millió, Gyárváros 5 millió. Ez is csak azért, mert a templom előtti térről van szó. Egyébként bár ilyen rendezett lenne Győr minden területe mint a Mátyás tér! Ehhez teljesen felesleges hozzányúlni. Ennél sokkal fontosabb teendők is adódnak ezen a környéken. Hát ennyire egyenlő mércével mér a " független" fideszes polgármester.Ettől az önkormányzattól kaptak már egy rongyos-piacot.Hát ne telhetetlenkedjenek”
  • 1. gyarvaros 2008. április 03. 08:15
    „Épp itt az ideje, hogy Győrnek ebben a méltánytalanul elhanyagolt városrészében fejlesztés legyen.
    100 éves, gyönyörű épületek, elhanyagolt állapotban...
    Ez nem érték a városnak? ?Miért nem költenek rá?
    Az utak állapotáról már ne is beszéljünk. Az Ipar út elképesztő állapotban van, hatalmas forgalmat bonyolít le. Miért nem csinálnak vele valamit?
    Gyárváros csak arra jó, hogy elvonjanak belőle mindent? Innen vitték el az ominózus hajós játszóteret ( helyette kapott egy sokkal kisebbet, megközelíthetetlen helyen a városrész ), a bunkeret eladták. Legalább annak az árát fordítanák ide vissza!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzmosás: A hamis Picasso csak a jéghegy csúcsa

Győr - A megyei bíróságon a vége felé tart P. Tamás ügye, akiről elsőként írtuk meg 2006 nyarán:… Tovább olvasom